Állami költségvetés - 1911
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1911. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
72 A békési ref. fögymnasium fentartó testülete öt évvel ezelőtt uj, a modern kor követelményeinek megfelelő épületet emelt. Az anyagi erők hiányában azonban uj tornacsarnokról nem gondoskodhatott. A jelenlegi tornacsarnok, a mely az elemi iskolák szomszédságában van. kicsiny méretű, s a növendékek egyre szaporodó számának nem felel meg, mennyezettel nincs ellátva, ajtói és ablakai egyszerűek, ugy hogy a téli hónapokban a tornateremben megkívánható legalacsonyabb hőfokot sem lehet előállítani, öltözö-vetközö helyisége, szertára, tanári szobája nincs, szóval messze áll azon tornacsarnokoktól, melyeket a testgyakorlat tanítás modern szelleme megkíván. Az uj tornacsarnok 40.000 Kba kerül, mely összeget ezennel előirányzóm. A brassói róm. kath. főgymnasiumot fentartó erdélyi róm. kath. status a főgymnasiummal kapcsolatosan internátust akar létesíteni. Megfelelő épület emelésére azonban fedezettel nem rendelkezvén, e czélra 80.000 K beruházási államsegélyt kér. Tekintettel arra. hogy Brassóban speczialisan is oly viszonyok vannak, hogy az ottani állami fögymnasium mellé egy internátus létesítése magyar nemzeti szempontból is kívánatos, a fenti összeget előirányzóm. A karczagi ref. fögymnasium tornacsarnoka még azon időben épült, mikor az intézet csak hat osztályú volt. s ehhez képest kisebbre volt a kellőnél tervezve. Az intézet kifejlesztésével szükséges lett tehát annak egyrészről némi uj építkezés által eszközlendő megnagyobbítása, az ablakok jobb karba helyezése, de különösen oly mellékhelyiség létesítése, mely a tanulóknak öltözködését lehetővé tegye. A szükségmunkák 15.000 Kba kerülnek, amely öszszeget, tekintettel arra, hogy a fentartó erre fedezettel nem rendelkezik, ezennel előirányzóm. A pozsonyi kir. kath. fögymnasium már részesült 500.000 K épitési államsegélyben. Minthogy azonban a terveken változtatások mutatkoztak szükségesnek, igy a szolgalakásoknak a souterrainből való kiköltöztetése és más bővítések, a melyekkel együtt a még szükséges költségek 150.000 Kra emelkedtek s minthogy a tanulmányi alap erre megfelelő fedezettel nem rendelkezik, a fenti összeg előirányzandó volt. A kecskeméti ref. fögymnasiumi épület átalakítására még 1899-ben megszavaztatott 160.000 K. A fentartó testület ezt a segélyt még eddig nem vette igénybe, minthogy időközben kitűnt, hogy a jelenlegi épületet a modern igényeknek megfelelően nem lehet átalakítani, s csakis uj szárnyépület emelésével lehet a főgymnasiumot a mai kívánalmak szerint elhelyezni. A fentartó testület azonban uj szárnyépületet csak ugy tud emelni, hogy ha ujabb 90.000 K beruházási államsegélyt kap. Az állami támogatás indokolt lévén a fenti összeget ezennel előirányzóm. A beszterczebányai kir. kath. fögymnasium uj épülete a tervek szerint 600.000 Kba, a vele kapcsolatos internátus 250.000 Kba kerül. Előző évi