Állami költségvetés - 1911

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1911. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

12 A létszámviszonyok ilyetén rendezéseképen a fogalmazási személyzet létszámát 13 segédfogalmazói állással szaporítottam, viszont azonban 6 fogal­mazógyakornoki állást végkép beszüntettem ugy, hogy ez a szaporítás mind­össze 31.700 Kbá kerül. A fogalmazási karban tervbe vett statusrendezést úgy a szolgálat érdekeire, mint a tisztviselők előmenetelére való figyelemmel óhajtván megoldani, ehhez képest 1 osztálytanácsosi és 11 segédfogalmazói állás megszüntetésével a ministeri tanácsosi állások számát kettővel, a titkári állások számát hárommal, a segédtitkárokét négygyei és végül a fogalmazói állások számát hárommal szaporítottam, ami 32.4-00 K többlettel jár. Minthogy az egyik ministeri tanácsosi állás szervezésével kapcsolatban az országos tanitói nyugdíj- és gyámalap járulékát 12.;J00 Kval felemeltem, az itt tervbe vett létszám javítás végeredményében ennyivel kevesebb költségbe kerül. Egy titkár illetményeit, melyek az 1909. évi tárczaköltségvetésben a XXI. fejezet 57. czim 12. rovata terhére voltak előirányozva, a számviteli rend érdekében ezen czimhez hoztam át. A szolgálat érdekéből folyólag egy, eddig a központi szolgálattételre berendelt külszemélyzet között szerepelt VI. fizetési osztályú tanfelügyelő állását az illetőnek a központban már évek óta kifejtett hasznos szolgálataira úgyszintén jogi képesítésére való tekintettel és a köz­pontban leendő szükséges állandósítása végett, osztálytanácsosi állássá szerveztem át. Ez az átszervezés, tekintve, hogy mindkét állás ugyanazon fizetési osztályba van sorolva, költségtöbblettel nem jár. A számvevőségi tisztviselők létszámában ugy a fentebb már előadott okoknál fogva, mint az 1908. évi költségvetési indokolás vonatkozó részében már mondottakra való figyelemmel is, huszonnyolcz uj számtiszti állás rend­szeresítését tartottam elengedhetlenül szükségesnek. Minthogy pedig az előző kormány által bejelentett statusrendezés ezen létszámban sincs még megvalósítva, egyben huszonegy számtiszti állás megszüntetése mellett egy VI. fizetési osztályú gazdasági szakfelügyelői állást, egy számvevőségi aligazgatói állást, hét szám­tanácsosi, hat számvizsgálói és hat számellenőri állást rendszeresítettem. Ezen nagyobb mérvű létszámjavitás tervbevételénél azonban nemcsupán a számvevőségi tisztviselők előmeneteli igényeit, hanem elsősorban a szolgálat érdekeit tartottam szemelőtt; miből kifolyólag elengedhetetlenül szükségesnek láttam, hogy ez a rendezés a magasabb állásokban is érvényesüljön, mely utóbbiak betöltésénél különös figyelemmel kívánok lenni számvevőségemnek kiválóbb és vezetésre hivatott tisztviselőire, hogy ugy a számviteli szolgálat, mint az államkincstár érdekei minden irányban niegvédhetök legyenek. A szakfelügyelői állás szervezésére főkép abbeli szándékom késztetett, hogy a köztartással és internátussal ellátott, úgyszintén a nagy vagyon kezelésével és az evvel való gazdálkodással megbízott intézetek és hivatalok egész gazdál­kodásának helyszíni megvizsgálására szakavatott közeg álljon rendelkezésemre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom