Állami költségvetés - 1911
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1911. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
13 A szóbanforgó állás költségeit azon meggyőződéssel vettem előirányzatba, hogy ezen uj kiadás gazdasági tekintetben egyike lesz a leggyümölcsözőbb és legjobb eredménynyel járó befektetéseknek. A tervezett létszámszaporitás 61 600 Kba, a statusrendezés pedig 41.900 Kba kerül. Némikép statusrendezés jellegével bir a számvevőségnél huszonnyolcz uj számgyakornoki állás rendszeresítése. A számvevőségnél ugyanis 15 hivatásos dijnokon felül ezidőszerint 74 gyakornok jelölt van alkalmazva, akik a törvény által követelt számviteli képesítéssel birnak és felelősségteljes tisztviselői munkát végeznek. Ezen, ugy szolgálati, mint szocziális szempontból is tarthatatlan állapoton csakis ugy lehetett segítenem, hogy a segélydijas számgyakornoki állások számát 28-czal szaporítottam, ami 22.400 K költségtöbblettel jár. Az egyöntetű eljárás kedvéért, amiként a fogalmazási létszámnál, ugy itt is czélszerünek láttam, hogy az 1909. évi tárezaköltségvetés XXI. fejezet, 20. czim 2. rovata, úgyszintén a XXI. fejezet, 57. czim 12. rovata alatt szerepelt egy-egy számtanácsosnak illetményeit ezen czim előirányzatába hozzam át. Az egész vonalon megindult statusrendezést az irodakezelési szakban is folytattam, ahol az előmeneteli viszonyok a legkedvezőtlenebbek, s ahol e rendezést az egyenlő elbánás elve is nagyon kívánatossá teszi. A tervbe vett rendezésből kifolyólag 4 irodatiszti állást irodafötiszti állássá, 6 segédtiszti állást pedig irodatiszti állásra óhajtok átszervezni. Ez a rendezés mindössze 5.600 K többlettel jár. Létszámrendezés jellegével bir még a segédhivatalnál három és a számvevőségnél egy XI. fizetési osztályú gépirónöi állásnak összesen 8.800 K kiadási többlettel való rendszeresítése. A kinevezett és a napidíjas gépírónők száma között nagy az aránytalanság, mivel 20 napidíjas gépírónő van a központban alkalmazva; s ezek közül 4-nek már 14 —12 évi dijnoki szolgálata van, méltányosnak tartom tehát az emiitett 4 XI. fiz. oszt. állás szervezését. A rendszeresítendő egyik XI. fiz. oszt. állással kapcsolatban az országos tanítói rtyugdijés gyámalap járulékát 2.200 Kval felemeltem, a kincstárt érintő többlet tehát csak 6.600 Kt tesz ki. A ministeriumra háruló nagyarányú feladatok sikeres megoldhatása végett még a következőkről kellett gondoskodnom. Az állami elemi iskoláknál alkalmazott több mint 7.500 főnyi tanítói személyzet személyi és szolgálati viszonyainak valamint illetményeinek nyilvántartására 2.200 K költséggel egy XI. fizetési osztályú törzskönyvelöi állást szerveztem. A szóban forgó teendőket a hivatal teljes megelégedésére egy a népoktatási ügyosztályban már több év óta alkalmazott napidíjas látja el. Minthogy azonban eme feltétlen megbízhatóságot követelő nyilvántartásoknak