Állami költségvetés - 1904
Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLAS A KIRÁLYI FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1904. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
45 Az illető elhalálozván, a védelmi munkálatok további vezetésére a társulat műszaki ügyeit továbbra is egy megfelelő tapasztalatokkal biró szakegyénre kellett biznom. A másik főmérnöki állás beállításának szüksége az országos vizépitési igazgatóság czim alatt az 1903. évi költségvetés szerint az alsócsallóközi és csilizközi árment.esitő és belvizszabályozó társulat terhére rendszeresített műszaki tanácsosi állás megszüntetése folytán áll elő. Ezen műszaki tanácsosnak az országos vizépitési igazgatóság czim indokolásában megemlített berendelése következtében ugyanis gondoskodnom kellett a nevezett társulat nagyfontosságú védelmi munkálatainak megfelelő szakerő által való további vezetéséről. Miután pedig másrészről a fenhatóságom alá tartozó hivatalok műszaki személyzetét annak állandó nagymérvű elfoglaltsága miatt nem csökkenthettem, a két főmérnöki állást az 1903. évben rendszeresítve volt főmérnöki állások számának leszállítása nélkül állítottam be, ami azonban az előadottakból kitünőleg az államkincstárra megterheléssel nem jár. Megemlítem még, hogy a jelenleg Fehértemplomban székelő folyammérnöki hivatalnak Pancsovára való áthelyezését határoztam el, minthogy az utóbb említett város a Dunafolyam mellett és a hivatalhoz tartozó folyamszakasz derekán feküdvén, a szolgálat érdekei szempontjából a jelénlegi székhelynél sokkal előnyösebb fekvéssel bír. Az áthelyezés folytán a lakpénz tekintetében az államkincstárra az eddiginél nagyobb teher nem háramlik. 2. rovat. Dologi kiadások. Változatlanul, mint 1903. évben, előirányoztatik 231.086 K. Vizi munkálatok. Rendes kiadások. XX. fejezet, 15. czim. I. rovat. Személyi járandóságok. Változatlanul, mint 1903. évben, előirányoztatik 131.506 K. 2. rovat. Dologi kiadások. Változatlanul, mint 1903. évben, előirányoztatik 701.859 K. Ezen összegnek az egyes alrovatokon való megoszlása teljesen megegyezik az 1903. évi költségvetés megfelelő részével. A 3. alrovat alatt felvett hitelösszeg a meteorologiai intézet kezelésében levő hegyvidéki csapadékmérő állomások kiadásainak fedezésére is szolgál.