Állami költségvetés - 1904
Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLAS A KIRÁLYI FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1904. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
46 A 4. alrovaton kért hitel terhére, amint azt az 1903. évi költségvetés indokolásában is megjegyeztem, jelenleg csak a szoros értelemben vett fentartási költségek nyernek elszámolást és a kiegészítési munkálatok költségei a beruházási hitelből fedeztetnek. A 13. alrovaton árvédekezés és jégrobbantás körül felmerülő kiadások fedezésére — az előző évivel egyezően —- előirányzott összegre nézve azokon felül, amik az 1899. évi költségvetésben ezen alrovat indokolásánál felhozattak, még azt kívánom megjegyezni, hogy árvédekezés alkalmával, nemcsak a védekezés színhelyén, hanem a vezetésem alatt álló ministeriumnál és a m. kir. országos vízépítési igazgatóságnál is merülnek fel — különösen a rendkívüli árvízi szolgálat teljesítéséből folyólag — költségek; e költségeket, amelyek sorába az árvédelmi szolgálatban résztvevő tisztviselők • részére nyújtandó rendkivüli munkadíjak is esnek, ezen alrovaton előirányzott összegből szándékozom fedezni, bármely számadási ág terhére nyerjék is az illetők rendszeres illetményeiket. Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások. X. fejezet, 10. czim. Változatlanul mint 1903. évre előirányoztatik 176.570 K. Az 1. rovaton a Balaton tavának tanulmányozására és leírása czéljából segélyképpen a földrajzi társaság részére újból 4.000 Kt kérek, hogy a nevezett társaság által összegyűjtött nagyérdekü adatok feldolgozása és kiadása a mult évben is felvett hasonló összeg igénybevételével befejezhető legyen. A 2. rovaton a dunabogdányi és visegrádi kincstári kőbányák üzemének felügyelete, fentartása és fejlesztésére 172.570 Kt, azaz: ugyanannyit kérek mint az 1903. évre. Az e rovaton előirányzott összegnek az összes alrovatokra eső része és ezeknek az egyes tételek között való megosztása teljesen megegyezik az 1903. évi költségvetés megfelelő részével. A személyi járandóságoknál az 1. tétel alatt fizetések, lakpénzek és egyéb járulékokra előirányzott 25.950 K részletezésére nézve megjegyzem, hogy a kincstári kőbányák kezelőségének személyzetébe egy bányagondnoki állást vettem be a X. fizetési osztály 3. fizetési - fokozatába való sorolással. A kincstári kőbányák üzemének czélszerü és főképen eredményes ellátása ugyanis csak ugy eszközölhető, ha a kirendeltség megfelelően begyakorolt és a kőbánya üzem és üzlet különleges körülményeivel teljesen ismerős személyzettel rendelkezik. Ezt azonban csak ugy vélem elérhetőnek, ha az üzem ellátására az említett szempontból szükséges személyzet a szolgálat részére állandóan biztosíttatik. Ennek lehetővé tételére egy bányagondnoki állás szervezését tartom immár elodázhatatlanul szükségesnek, melynek 1.950 Kt kitevőd illetményei azonban költségemelkedést nem okoznak, minthogy