Állami költségvetés - 1896
Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUMNAK 1896. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
64 Ad 5. Déván a telek kijelölése tekintetében a helyszíni szemle megtartatott s a mennyiben a telek térfogatánál és alakjánál fogva az építkezés czéljainak megfelel, birom a pénzügyminister ur igéretét és Déva város ajánlatát, hogy az rendelkezésemre fog bocsáttatni. Ad 6. Kalocsán a telek tekintetében Kalocsa községgel jogérvényes megállapodás jött létre s ehez képest a tervek és költségvetés elkészítése is megrendelt etett, melynek megtörténte után a községnek az építési költségekhez való hozzájárulását állapítom meg s ezen kérdés tisztázása után az építkezésnek az 1896. év tavaszán leendő megkezdését mi sem fogja gátolni. Ad 7. A kaposvári kir. törvényszék ez idő szerint Somogy megye székházának második emeletén van elhelyezve. Ezen elhelyezés azonban a követelményeknek nem felel meg, mivel a helyiségek szűkek s rossz beosztásuknál fogva a hivatalok czélszerü elhelyezésére nem alkalmasak. Szükséges tehát ennélfogva, hogy Kaposvárott egy törvénykezési épület emeltessék és pedig oly telken, melyen az ottani fogházhelyiségekkel is összeköttetésbe legyen hozható. Ily alkalmas telek gyanánt jelentkezett a hg Eszterházy-féle, mely a fogházhelyiségek és megyeház közvetlen szomszédságában, a fő- és sétatér-utcza között fekszik. A vétel iránti tárgyalások megindittatván, a vételár hosszas alkudozások után 30.000 írtban állapíttatott meg, mi, tekintettel az ingatlan 825 négyszögölnyi terjedelmére, a rajta levő épületekre s arra, hogy a város központjában fekszik, megfelelőnek mutatkozik. Az adásvételi szerződés megköttetvén s az illetékes hatóságok által jóváhagyatván, a tehermentes tulajdonjog ezen, a kaposvári 3.442. szánni tjkvben A -f- 521. h. r. sz. a. felvett ingatlanra a kincstár javára bekebeleztetett, a vételár a beruházások terhére kiutalványoztatott. Megjegyzem, hogy az ingatlan addig is, míg az építkezés megkezdhető lesz, bérlet*uján értékesíttetik s így a vételár megfelelő kamatozása biztosítva van. Ad 8. Kolozsvárott a kiszemelt telkek nem találtattak alkalmasnak az építkezésre. Ily körülmények között Kolozsvár szab. kir. várost szólítottam fel megfelelő telek kijelölésére. A város által javaslatba hozott"telkek meg is szemléltettek s szakközegem a beosz-