Állami költségvetés - 1896

Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUMNAK 1896. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

65 tási terveket készíti. A mint a telek, melynek megválasztásánál a város fejlődésére és emelésére is figyelemmel leszek, megállapíttatik, a műszaki iratok elkészítését azonnal megrendelem. Ad 9. A komáromi törvényszéki épitkezés iránt a versenytár­gyalás megtartatván, a 228.608 frt 34 krral előirányzott munkákra a legolcsóbb ajánlatot 200.946 frt 73 krral Grünwald testvérek czég tette, kivel is a szerződés megköttetett. Az épitkezés rendes mederben halad előre, ugy, hogy az épület még ez évben tető alá kerül, a jövő év folyamán pedig rendeltetésének átadható lesz. Ad 10. Lúgoson a telek kérdésében a tárgyalások a befeje­zéshez közelednek s a Krassó-Szörény vármegyével fenforgó függő kérdések megoldása után a műszaki iratok elkészítését mi sem fogja gátolni. Ad 11. Maros-Vásárhelyen a helyszíni szemle megtartatván, a törvényszéket, ügyészséget és járásbíróságot, magában foglaló törvény­kezési épület telkéül az állam tulajdonát képező azon terület mutat­kozott alkalmasnak, a mely a kir. Ítélőtáblai épület és a fogház között fekszik. Ezen területen azonban csak ugy lehet megfelelően építkezni, ha az épitési terület mellett ntcza nyittatik. Maros-Vásár­hely szab. kir. város közönsége magára vállalta a szomszédos Göldner-féle ház kisajátítását és az evvel, valamint az utcza nyitá­sával felmerülő költségek viselését. A város törvényhatóságának e részben hozott határozata a belügyminister ur által is helybenhagyat­ván, a törvénykezési épületre vonatkozó műszaki iratok elkészítését megrendeltem. Ad 12. Mármaros-Szigeten a telek kérdése tisztáztatván, a műszaki iratok elkészítése megrendeltetett s azok már legközelebb a műszaki tanács elé fognak terjesztetni. Ad 13. Miskolczon a helyszíni szemle megtartatott, de az ez alkalommal kijelölt telek helyett a város és Borsod vármegye mási­kat hozván javaslatba, ujabb helyszíni szemle tartása vált szüksé­gessé; arról, hogy az utóbbi telek térfogata elégséges-e a törvény­kezési épület és fogház emelésére, szakközegeim legközelebb fognak véleményt adni. VII. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom