Állami költségvetés - 1894
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA
70 helyett 6 segécli állás fölvétele folytán 1.150 frttal emelkedtek;,/ mely utóbbi emelkedés révén int§rcalarisra 1%-nak megfelelő 11 frt levonandó lévén, az összes többlet 1.139 frtot tenne; ebből a jutalmak és segélyek tétele alatt törölt 950 frt elhagyatván, a többlet e czimen csak 209 frt. A dologiak, a külön elhelyezett néprajzi osztály gyarapítására szánt 200 frttal, azonkivül a termekben őrködő hadastyánok illetményei ezimén szintén 200 frttal emelkedtek; a hadastyánok illetményei azon okból emelkedtek, mivel közúti vaspályán kénytelenittetvén az intézetbe járni, ezen költségeik megtéríttetnek. Néhány uj laboratórium berendezése folytán a légszeszfogyasztás is emelkedett s igy a tényleges szükségletnek megfelelőleg 100 frttal emeltem ezen tételt. A néprajzi gyűjtemények elhelyezésére a Lónyai-utcza 7. sz. ház II. emeletén 7 szobából és megfelelő mellékhelyiségekből álló lakást kellett, kibérelnem, mivel az 0 cs. és apostoli királyi Felsége által az e czélra átengedett várkert-bazár helyiségei oly nedveseknek találtattak, hogy a gyűjtemény épségét fenyegették. Lakbér ezimén tehát a tényleges bérösszegnek megfelelő 1.200 frtot irányoztam elő. A kevesebb bevétel oka egyrészt az, hogy a conversio folytán az alap bevétele 1.015 frttal kevesebb, másrészt a számadási eredmények alapján a kiadás 158 frttal kisebb öszszeggel irányoztatott elő. Országos képtár ós ezzel kapcsolatos magyar törtenelmi képcsarnok. Kiadás. 12. czim. 1893. évre engedélyeztetett 38.750 Irt, 1891. „ előirányoztatik . 10.510 „ tehát több 1.760 frttal. Ezen többletből személyi járandóságokra 860 frt esik; és pedig 770 frt az orsz. képtárnál, 90 frt pedig a tört. kép-