Állami költségvetés - 1894
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA
71 csarnoknál, mely különbözet az 1893. évi IV. t.-cz. végrehajtása folytán terheli a budgetet. A dologiaknál 900 frt a külömbség, melyből 600 frt a tört. képcsarnokra esik ; amennyiben ezen intézet czéljaira, Budapest fő- és székvárostól az 1893. évi január 2-án megkötött szerződés értelmében a Stefánia-uton külön helyiséget bérelvén, a bérszerződés értelmében az állami, községi és házbéradót, valamint a többi köztartozásokat is a kincstár tartozik fizetni, melyek összege a fenti 600 frtot teszi ki. Ugyanezen épület fentartási költségei is az államkincstárt terhelik, s e czélra 300 frtot állitottam be. Országos m. kir. zeneakadémia. Kiadás. 4 3. czim. 1893. évre engedélyeztetett 42.289 frt, 1894. „ előirányoztatik 48.853 „ tehát több 6.564 frttal. Bevétel. 33. czim. 1 893. évre megál 1 apittatott . . . . . . . 10.720 frt. 1894. „ előirányoztatik 12.020 „ tehát több 1.300 írttal. Az eddig „országos m. kir. zene- és színművészeti akadémia" név alatt és egy igazgató vezetése mellett működött intézet kettéválasztása, tekintettel a két intézet egymástól való távolságára s a zeneakadémiának tanárképzővel és több tanszakkal történt kibővítésére, immár elodázhatatlanná lett. 0 cs. és apostoli kir. Felsége a f. évi augusztus hó 11 -én Ischl ben kelt legfelsőbb elhatározásával ezen kettéválasztást legk. engedélyezvén, az intézetek az 1893/4-ik tanévre már, külön „m. kir. zeneakadémia" és ,,m. kir. színművészeti akadémia'' néven szerepelnek s ez az 1894. évi költségvetésben is megfelelő kifejezést nyert.