Állami költségvetés - 1894

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

­69 Ehhez adandó még a kincstári hölgyalap saját jövedel­meiben, ugyancsak a conversio folytán szenvedett 4-t frtnyi kamatvesztesége s illetve a r/T 11S94. évi kezelési költségeknél megtakarított 1 írt levonása után fenmaradó 43 frt. A fenti két alap összes jövedelem-apadása tehát 1894. évre 608 frtot t^sz. melv összeget most már tárczám terhére kell fedeznem. Ehhez adván a, mult évben már kifizetett 923 forintot, ezen alapnak a tárczából fedezendő 1894. évi összes szükség­lete 1.531 frt, A magyarországi közép tanodákba járó állami ösztöndijat élvező, horvátországi illetőségű tanulóknak — miként ezt már tárczám előző két évi költségvetésének indokolásában is jeleztem ösztöndíj helyett a budapesti VII. kerületi főgymnasium mellett e czélból felállított internatusban nyújtok ellátást. Az ellátásnak ezen módja — a szerzett tapasztalat szerint szükségessé teszi, hogy orvosi felügyeletről is gondoskodás tör­ténjék. a mire a jelen tételnél többletet okozó 100 forintot irányoztam elő. Magyar nemzeti muzeum. Kiadás. 41. czim. 1893. évre engedélyeztetett 124.712 frt, 1894. „ előirányoztatik 138.782 „ tehát több 14.070 frttal. Bevétel. 31. czim. 1893. évre megállapittatott 16.704 frt, 1894. „ előirányoztatik 15.847 „ tehát kevesebb 857 frttal. A kiadási többletből 12.370 frt a személyi járandóságokra, 1.700 frt pedig a dologi kiadásokra esik. A személyi járandó­ságok ugyanis a fizetésrendezésről szóló 1893. évi IV. t.-cz. végrehajtása folytán 12.161 frttal, az eddigi 5 muzeumi segéd

Next

/
Oldalképek
Tartalom