Állami költségvetés - 1893
Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1893. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
19 várnak reánk, arra nézve ezúttal csak arra kívánok utalni, hogy az ország szükségletének fedezésére szolgáló s évenkint több millió forintnyi értéket képviselő tengerentúli termékek, mint pl. a kávé, déli gyümölcs és fűszer, valamint több ipari nyersanyag behozatala nem hazai kikötők és nem a hazai kereskedelem utján közvetittetik s ennek következtében a tengerentúli piaczokkal első sorban mezőgazdasági termékekben való kivitelünk érdekében állami segélylyel fentartott rendes hajójárataink többnyire kellő rakomány nélkül kénytelenek visszatérni Fiúméba. Kiviteli kereskedelmünket illetőleg pedig, nevezetesen a Balkán-félszigeten versenyképes ipari czikkeinkkel való térfoglalásunk érdekében szintén oly egységes tervszerű működés kifejtésére van szükség, melyre a magánvállalkozás egymagában az adott viszonyok közt nem képes. E téren a budapesti kereskedelmi muzeum kereskedelmi összeköttetéseink kiterjesztésének jelentékeny tényezőjévé vált. Ezen intézmény továbbfejlesztése a leghathatósabb eszköznek Ígérkezik arra nézve, hogy hazai termelésünk és kereskedelmünk önállóságát lehetőleg biztosítsuk. A kereskedelmi muzeum fiókjaival, képviselőségeivel, ügynökségeivel és utazóival, a hazai ipar fejlesztése és kiviteli kereskedelmünk emelése körül kifejtett tevékenységét fokozatosan mind szélesebb körre terjesztette ki s ma már nem tekinthető oly tisztán instructiv-közegnek. mely iparosaink gyakorlati ismeretkörének kibővítését a bel- és külföldi kelendőbb czikkek mintáinak közszemlére tétele által elősegíti, hanem az egyszersmind a Balkán-félszigetre irányuló kivitelünknek központját s főleg kisebb kiviteli czégeinknek nélkülözhetetlen támaszát képezi. Ezen intézmény a Balkán-félsziget fontosabb forgalmi góczpontjain közvetlen üzleti összeköttetéseknek létesítése czéljából szervezett kirendeltségeinek és ügynökségeinek hálózatával már is igen hasznos szolgálatokat teljesített az által, hogy kiállítóinak érdekeit önzetlenül, minden üzleti nyereség keresése nélkül képviseli s a külföldi vevők hitelképességét részrehajlatlanul megvizsgálni képes; másrészt pedig az által, hogy a gondosan kiszemelt legalkalmasabb kiviteli czikkeinkből egybeállított mintatárai segélyével különös vonzóerőt képes gyakorolni a külföldi vevőkre, a kik ekkép ipartermékeink felől nemcsak gyors tájékozást szerezhetnek, hanem az általuk kivánt üzleteket azonnal meg is köthetik. A kereskedelmi muzeum által fentartott mintatárral kapcsolatos kereskedelmi képviselőségek közül eddigelé a sarajevói, belgrádi és sofiai kirendeltségek erősödtek meg annyira, hogy tevékenységük sikere a jelen keret fentartása által eléggé biztosítottnak tekinthető. A közös pénzügyminister úr és a bosznia-herczegovinai országos kor3*