Állami költségvetés - 1893

Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1893. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

20 mány pártfogása és anyagi támogatása mellett fentartott sarajevói fiókinté­zettel kapcsolatban már a f. év elején a megszállott tartományok három fontos kereskedelmi piaczán, u. m. Mostarban. Banjalukában és Brckában főügynökségek szerveztettek. A sofiai képviselőséggel kapcsolatban szintén a f. év elején felállít tátott a philippopoli ügynökség, hogy hazai iparunk e helyen is megfelelő kereskedelmi képviselettel birjon, mely már a folyó évben Phi­lippopolban tartott kiállítás alkalmával. — melyen Magyarország szépen volt képviselve, — sikeresen működött. A Bukarestben felállított képviselőség mintatára szintén a f. év elején nyittatott meg. A salonichi képviselőség, melv az ott 1890. óta fennállott tudósítói intézményből alakíttatott át. ugyancsak a f. év elején kezdte meg működését. Ezenkívül szükségessé vált a Fiúméban 1890-ben felállított képviselő­ség újjászervezése. Ezen képviselőségnek, mely Fiume város, valamint az ottani kereskedelmi és iparkamara részéről nemcsak erkölcsi, hanem anyagi támo­gatásban is részesül, feladata, hogy főleg a fiumei kikötővel hajózási össze­köttetésben álló tengerentúli országok főbb piaczainak kivitelünk részére való megnyerését tartsa szem előtt. Ez irányban ezen képviselőség oly kiindulási pontnak tekintendő; a honnan a földközi tenger mentén fekvő főbb kikötő­városokban majdan lépésről-lépésre tért lehet foglalnunk, mi czélból ezen képviselőséggel szerves kapcsolatban már a legközelebbi jövőben a rendelke­zésre álló hitel mérvéhez képest arról keilend gondoskodni, hogy a megfelelő helyeken (pl. Tunis, Algir, Piraeus, Athen, Corfu, Patras) kirendeltségek léte­síttessenek, melyek a Fiúméban szervezett kiviteli mintatárból láttatnának el a szükséges árukkal. Ezen czélra való tekintettel a mult év folyamán a főbb görög piaczok beutaztatása iránt gondoskodás történt s ezen tanulmányút eredményéből remény levén meríthető, hogy ezen tengerentúli piaczokon sike­rülni fog versenyképes kiviteli czikkeink számára piaczot szerezni, az ez irányú kezdeményezésnek mintegy előőrséül felállíttatott a maltai ügynökség, mely a fiumei képviselőségnek alárendelve, a f. év elején kezdte meg működését. Konstantinápolyban még 1890-ben, a végből, hogy addig is, mig ott nagyobb költséget igénylő képviselőség lenne felállitható, az ottani üzleti viszo­nyokat kellő figyelemmel kisérhessük, kereskedelmi tudositó alkalmaztatott, ki egyszersmind a in. kir. államvasutak kereskedelmi képviseletével is meg van bizva. Kilátásba vettem ezen intézménynek már a jövő évben képviselő­séggé való átalakítását. Mindezen intézmények, valamint az ösztöndíjas gyakornoki intézmény, — melynél különös tekintettel fogok lenni a keleti kereskedelmi tanfolyam jelesebb végzett növendékeire — továbbá a kereskedelmi muzeum által ren­dezendő időleges szakkiállítások s az annak kebelében fentartott kereskedelmi

Next

/
Oldalképek
Tartalom