Állami költségvetés - 1882
Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - Indoklás a földmivelés-, ipar- s kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1882. évi költségvetéséhez
24 A sertéstenyésztés fontosságát indokolnom fölösleges, azon intézkedések, melyeket kereskedelmi és különösen állategészségügyi szempontokból ezen ten} 7észág érdekében életbeléptettem, elégé mutatják, hogy éber figyelemmel követek minden e téren való mozgalmat; de láttam, hogy nemcsak a kereskedést és egészségügyet, hanem a tenyésztést is bizonyos irányban segítenem kell. Hogy az utóbbi eléressék, saját sertéspiaczunk érdekében is a hússertés tenyésztésének tanulmányozása, erre vonatkozó tenyésztési kísérletek tétele szükséges. Ezen kísérleteket megkezdettem egyik régibb hazai húsosabb fajtával a szalontaival Kisbéren, egy másik félvér nyugoti tenyészsertéssel a kassai gazdasági tanintézet gazdaságában és ezeken kivül még egynehány egymástól eltérő viszonyokkal biró vidékeken a folyó évben kezdettem meg a tenyészkisérleteket, melyeket talán már a jövő évben juttathatok némi eredményre. Ezen kísérletekre továbbá, hogy ugy mint a jelen évben községeknek jó vérből való sertéskanokat adhassak, vettem föl a nyolczadik tétel alatti összeget. Előirányzatom ezen rovatánál mint utolsó tétel szerepel a második és 1882-ben Budapesten megtartandó tenyészállatvásárra fölvett összeg — és az első ilyen vásárnál elért siker, melyet külön erről készített jelentésemben lesz szerencsém megismertetni, a tenyésztőknek már rég mutatkozó érdeklődése képezik a második, a tenyésztésre igen nagy kihatással biró vásár megtartásának legalaposabb indokát. A borászat emelésére (az 5-ik rovat alatt) 40.000 frt vétetett föl 10.000-el több mint a mult évben. Már az 1881-iki évi költségvetés indokolása alkalmával kifejezést adtam azon szükségnek, hogy elmaradt borászatunk emelése czéljából a bortermelőkkel való gyakori érintkezés mellőzhetlenné vált és hogy e végre egy külön kormánybiztost és egy központi pinczemestert, valamint az ezek működését kiegészítő vándortanítókat és egyéb mellékszemélyzetet alkalmaztam. A lefolyt évben szerzett tapasztalatok eléggé kimutatták, miszerint ezen, az országot beutazó s a gazda közönséggel közvetlen