Állami költségvetés - 1882
Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - Indoklás a földmivelés-, ipar- s kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1882. évi költségvetéséhez
25 érintkező közegek működése megfelelő eredményt szolgáltatott, és pedig ugy a szőlőmivelés, mint a borkezelés terén. A borászati kormánybiztosnak sikerült több, a borászatra nézve fontos vidéken, a bortermelőknek a borászat haladása iránt való érdekeltségét fölébreszteni s őket az önsegélyre, pinczeszövetkezetek alakítására, szakiskolák fölállítására egyesíteni. A központi pinczemester, valamint a borászati vándortanítók által az ország több helyén tartott nyilvános előadások és az általuk adott útmutatások a bortermelők által általában kedvezően fogadtattak s nem egy az illető vidéken eddig ismeretlen javításnak és czélszerű eljárásnak nyitottak utat. E közegeim működését kiegészíteni van hivatva a központi mintapincze, melyet Budapesten állítottam föl s melynek a központi pinczemester vezetése alatt az a föladata, hogy abban az eladó borokról vezetett nyilvántartási jegyzék mellett a bortermelők által eladásra bejelentett borok mustrái is a vevők kényelmére föllelhetők legyenek. A mintapinczének továbbá feladata, hogy a bortermelőktől meghatározott számú hordozott bort is vegyen át kezelés végett, hogy nemcsak kész boroknak mustrák alapján eladását közvetítse, hanem a nem kész borok okszerű kezelését is előmozdítsa. A mintapincze ezen föladatát az által teljesiti, hogy a termelőktől átvett nyers borokat kezelvén, azokat kész érett állapotban azoknak ismét rendelkezésére állítja. Ez eljárás által a bortermelőnek utmutatást adhat arra nézve, hogy borait mikép kezelje, miáltal a mintapincze mintegy gyakorlati iskolát képezend a bortermelők számára. Másrészt, miután a mintapinczében az ország minden borvidékének bora kezeltetni fog, alkalom lesz adva az anyag megismerésére és mód arra, hogy az anyag a fogyasztó közönség, illetőleg a világpiacz igényeihez mérten kezeltessék és elkészíttessék. Az okszerű szőlőmivelés és pinczekezelés számos kisebb-nagyobb czélszerű eszköznek és szernek alkalmazását föltételezvén, e mintapincze mellett egyúttal egy raktárt állítottam föl, melyben különböző idetartozó eszközök és szerelvények példányai megszemlélhetők. v. 4