A Hét 1996 (40. évfolyam, 1-2. szám)

1996-03-15 / Próbaszám

Grendel Lajos: Márciusok és októberek A magyarok őrültek, állítja egy olasz író, aki 1956 októberében­­novemberében a budapesti eseményekről tudósította lapját, s élményeiről később színdarabot is írt. A máskülönben nem éppen hízelgő jelzőt azonban nem elmarasztalásképp használta, hanem abban az értelemben , amikor valakit azért nevezünk őrültnek, mert végső kétségbeesésében esztelennek látszó cselekedetekre ragadja magát.Vajon az 1948-as forradalmat követő szabadságharc nem ugyanilyen “őrültség”? Hiszen, főleg a cári intervenciót követően azt a háborút akkora túlerővel szemben nem lehetett megnyerni. Görgey ezt tisztán látta, mint hűvös természettudós levonta a következtetést. Nemzeti mitológiánk legnagyobb alakja, Kossuth Lajos átkozta meg ezért. Igaz, külföldről. S vajon nem hasonló “őrültség” volt-e Teleki Pál részéről az a végső, kétségbeesett drámai gesztus? Vagy Nagy Imre ellenállása, hogy nem volt hajlandó alkudozni Kádárral? És a sok rendi felkelés? Vajon mivégre ez az egész? De talán meg lehet közelíteni a kérdést más irányból is. Vajon nem az elátkozott történelmünk és a magunkra hagyatottság tudata-e az, ami újra meg újra belesodor minket a kilátástalanabbnál kilátástalanabb helyzetekbe? Amikor nincs hová hátrálni többé. Amikor vagy beledöglünk, vagy megpróbáljuk a lehetetlent, lesz ami lesz. Ha az ún. reálpolitika felől nézzük a kérdést, a válasz egyértelmű. De mi a reálpolitika? Az, hogy beadjuk a derekunkat, amikor egy kis remény pislákol még? Ha leverték, ha nem, én a magyar szabadságharctól számítom a Habsburg birodalom hanyatlását. S hogy végső bukásával aztán bennünket is magával rántott, ez már egy másik történet. Kossuth nagyon tisztán látta, hogy így lesz. S vajon nem az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc volt-e az a világtörténelmi hor­derejű esemény, amely a szovjet birodalmat alapjaiban rázta meg? Vannak szerencsésebb nemzetek, amelyek hatalmas gyarmatbirodal­mat építettek ki, s évszázadokon keresztül gyarapodtak, gazdagodtak. Mi nem tartozunk ezek közé a nemzetek közé. Tengerünk sem igazán volt, nagy balszerencsénkre. Hungaropesszimizmusunk, amit nemrég oly rokonszenvesen és oly nagy hévvel ostorozott Habsburg Ottó alighanem majd mindenkori geopolitikai helyzetünk (szerencsétlen helyzetünk) következménye. De talán éppen ez a bizo­nyos “hungaropesszimizmus” motiválta kétségbeesett történelmi tette­inket. A halál közelsége vakmerő tettekre is ragadtathat. Ha úgy tetszik: őrültségekre. S vajon nemzeti megmaradásunkat nem éppen ezeknek az “őrültségeknek” köszönhetjük?

Next

/
Oldalképek
Tartalom