A Hét 1996 (40. évfolyam, 1-2. szám)
1996-04-19 / 2. szám
16 RIPORT a hét A felújított régi parasztházban mindjárt a bejárattal szemközti falról Rákóczi fejedelem tekint a belépőre. A hatalmas olajfestmény alatt korabeli faragott asztal és szék, mellette egy több évszázados fafeszület, a másik falon karikás ostor, a sarokban rokka. A konyhában lépve a lóca felett lévő saroktéka múlt századi kúriát idéz, a szobában bőrkötésű és rézcsatos könyvek megsárgult lapjai őrzik a krónikások feljegyzéseit, vagy a hívők generációi által hallgatott miseszöveget. Most biztosan azt gondolja a kedves olvasó, hogy egy múzeum berendezését próbálom leírni, pedig csak egy egyszerű családi házban, Kerék Endre otthonába látogattam el Vághosszúfalun. Felvidéki karikás ostor Nemcsak a ház belseje rendkívüli, hanem már az utcán felhívja magára a figyelmet Kerékék portája - egy gyönyörű, faragott székely kapun keresztül juthatunk be az udvarra. Éppen ez a kapu volt látogatásom indoka. Azzal a szándékkal kopogtam be a portára, hogy megkérdezzem hogyan jut eszébe valakinek egy mátyusföldi kis faluban székelykaput állítani, de amikor a ház berendezését is megszemléltem, azzal a kérdéssel kezdtem a beszélgetést, hogy honnét ered a házigazda gyűjtőszenvedélye.- Először régi pénzekkel és családi ereklyékkel kezdtem a gyűjtést. Volt pénzérmém Ferenc József idejéből, voltak inflációs magyar pénzeim, egy kétezer éves római érme is van a birtokomban. De az egyszerű tárgyakat is annyira tudtam értékelni, hogy még ma is megmutathatom megboldogult nagynéném sétabotját, amit a nagybácsi faragott a számára. Az első komoly könyvem a Pallas Nagy Lexikona volt. Tíz éves koromban nyáron elszegődtem tehénpásztornak, és az egyhavi fizetésemen, pontosan ötszáz koronán, egy vágsellyei idős úr kiárusított családi könyvtárából megvásároltam a lexikont. Olyan szerelmese lettem a könyveknek, hogy nagyon régi kiadások után is kutatni kezdtem, van háromszáz éves kutyabőrkötésű könyvem, a kétszáz-kétszázötven éves egyházi könyvek pedig nem ritkaság a könytáramban. A használati eszközök gyűjtéséhez az vezetett, hogy az ötvenes években elkezdődött a szövetkezetesítés és a gépesítés, és az addig használatos paraszti földműves eszközök, de az élet modernizálódása folytán a konyhai cserépedények, a tejesköcsögök a csöcsöskorsók vagy lekváros fazekak is kezdtek feleslegessé válni. Akkor valami megszólalt bennem, hogy ne hagyjuk elveszni ezeket az értékeket, és amit az emberek elkezdtek kidobálni, azt én elkezdtem összegyűjteni, így aztán az 1807-ben készült, de még ma is működőképes kötélverőgéptől a cséphadaróig, a sütőlapátig és a kismalomig sok minden megtalálható a gyűjteményben. Először úgy képzeltem, hogy egy tájházat rendezek be a gyűjteményemből, de rájöttem, hogy ez nem felel meg az elképzeléseimnek, mert a tájház csak egy bizonyos tájegység jellegzetességeit mutatja be, engem pedig az egész magyar történelem érdekel. A Csallóköztől a Bodrogközig, vagy a Hortobágytól Erdélyig bárhol jártam, mindenhonnét hoztam valamit, és ezt mind szeretném bemutatni, ezért elhatároztam, hogy nem tájházat, hanem emlékőrző házat alakítok ki. Megtalálható itt a Lehel kürtjét szimbolizáló erdélyi magyar bikaszarv, amit az ároktői plébános úrtól kaptam, megtalálható a csikóbőrös kulacs, ami azt szimbolizálja, hogy lovas nemzet vagyunk. Van itt karikás ostor, aminek az az érdekessége, hogy nem a Hortobágyról való. Sokan nem is tudják, hogy nekünk is vannak vidékeink, ahol a karikás ostort a mai napig is használják, mégpedig a kürti szőlőhegyen, ahol a szőlőcsősz ősidők óta karikás ostorral riogatja a seregélyeket. Amikor egy alkalommal ilyen csősszel találkoztam, háromszáz koronáért rögtön megvettem az ostorát, így került a felvidéki karikás ostor a gyűjteményembe. A panellakásban nem fért el a múzeum Kerék Endre állatnemesítői szakmát tanult a komáromi technikumban, de diákévei alatt is folytatta hagyományőrző tevékenységét:- Az iskolában néprajzkört szerveztem, annak tagjaival évente kiállításokat rendeztünk. Megismerkedtem a legidősebb komáromi csizmadiamesterrel, akitől nagyon sokat tanultam, tőle kaptam a Rákóczi-kép mellett függő feszületet is, a csizmadia céh egykori keresztjét. Az iskola befejeztével, a katonai szolgálat letöltése után itt Hosszúfalun megszerveztem a József Attila Kört, amelyben sok érdekes és értékes előadásra került sor, de miután megnősültem és elköltöztünk Vágsellyére, ez a munka is megszakadt. A gyűjtést azonban szenvedélyesen folytattam, csakhogy a lakótelepi panelházban már nem volt hol raktározni a néprajzi ereklyéket, ezért 1978-ban vásároltunk egy parasztportát - a jelenlegi otthonunkat - Hosszúfalun. Igaz, akkor még az volt a tervem, hogy tájházat alakítok ki belőle, a rendszerváltás után a gazdasági helyzettől késztetve, no meg azért is, mert már nem mertem
