A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-28 / 17. szám
HÉT LÁTOGATÓBAN Negyvenöt esztendő a katedrán Még a múlt évben hívták fel figyelmemet a nyugdíjas, de állandóan tevékenykedő, festegető, tollforgató, földrajzi neveket gyűjtő magyartanárra, BÓDIBERTALANra. Az idő múlott, és látogatásra csak március idusán kerülhetett sor. Bódi Bertalan Tornaija polgáraként tölti napjait, de mind a mai napig bekapcsolódik a városka kulturális életébe. Mindezekről Bárczi István, a magyar alapiskola tanára tájékoztatott. Kopogtatásunkra Erzsébet asszony nyitott ajtót, aztán megpillantottuk a szálfa termetű Bódi Bertalan tanár urat. Tartását, mozdulatait, szóbeli megnyilatkozását megirigyelhetné egy született arisztokrata is. Nem csoda hát, hogy az újságírói kíváncsiságtól hajtva a tanár úr származása iránt érdeklődtem. — Sajógömör, a hajdani mezőváros a szülőhelyem, a régi temető sirhantjai alatt nyugszanak őseim, köztük anyai ükapám, Kossuth seregeinek önkéntes honvédje, Márton János. Apám gépészkovács volt, akit mindenki becsült, mert támogatta, segítette a szegényeket, a rászorultakat. Mellette tanultam és szoktam meg — nem kényszerítve, hanem önkéntesen, a jó példája alapján — a nyári szünidőkben a fizikai munkát. A szülői házban, az esti felolvasások közben szerettem meg a magyar irodalmat. De arra is emlékszem, hogy a kiváló vezetés mellett működő magyar óvoda volt az alapozóm a sok csengő-bongó versikével. Az óvodáskor nagyon fontos szakasza az ember életének. A népiskola és a helyi polgári elvégzése után a pozsonyi magyar tanítóképzőbe kerültem. Ennek bölcs és humánus tanári kara a hivatásszeretetre és a népünk iránti felelősségtudatra nevelt. Dr. Szerényi Ferdinánd országos magyar cserkészparancsnok volt az igazgatónk, a modern pedagógia elkötelezettje. Osztályfőnökünk pedig Szalatnai Rezső író és kivételes képességű magyar szakos tanár. A Móricz Zsigmond nevét viselő önképzőkört is vezette, és az ő kezdeményezésére látogatott Pozsonyba Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Bartók Béla és Kodály Zoltán. — Mit adott önöknek az önképzőkör? — Elsősorban az életre, leendő pályánkra és a néppel való kapcsolattartásra nevelt az irodalmon és a verseken keresztül. Az egyik szavaló diákja voltam a körnek, és a Sajógömörről készített monográfiámért r Masaryk Akadémiától jutalomban részesültem. Pozsony magyarjai támogatták önképzőköri ünnepélyeinket. Tanulmányainkat érettségivel, majd képesítő vizsgával zártuk. A tanári oklevelet csak később, a háború után szereztem meg a Komenský Egyetemen, magyar és képzőművészet szakon. — Hol kezdődött a tanítói pályája? — A hivatásszolgálatot a szkárosi iskolában kezdtem, és népművelői meg kulturális tevékenységet is vállaltam. Ám 1945 a háború végét és egyben jogfosztottságunk kezdetét is jelentette. Magyar nemzetiségem miatt engem is elbocsátottak. Sajógömört a csehországi deportálások sújtották. A tornaijai zöldségeseknél gyógynövényreferensként kaptam állást. 1949-ben nyomban bekapcsolódtam a magyar iskolák szervezésébe, 1951—53 között Tornaiján működtem, s egyúttal a dolgozók esti iskoláján is tanítottam, majd 1953-ban szülőfalumba, Sajógömörbe kerültem. Nagyon szép évek voltak, bőven kijutott a Csemadok-munkából is. Színdarabokat, operetteket, dalesteket szerveztünk. Ám mindezek a lakosság támogatása nélkül nem jöhettek volna létre. — Újabb állomás? — Miután tanári oklevelet szereztem, 1965-ben a tornaijai gimnáziumba helyeztek magyar nyelv és képzőművészet tanítására, de mellette a latint és esztétikai nevelést is oktattam. Mindig híve voltam a hatásos pedagógiai módszereknek, és fontosnak tartottam az irodalmi kör szervezését, a diáklap megjelentetését, a szavaló és kiejtési versenyeken való részvételt — hiszen mindez anyanyelvűnk ápolása ügyében történt. Fontosnak tartottam az íróinkkal való találkozást és azt is, hogy diákjaim olvassanak, szép számban járatták például az Irodalmi Szemlét. lyugdíjba vonulásom, vagyis 1978 után — szerződéses alapon, korlátozott óraszámban — tanítottam. Negyvenöt éven át voltam aktív pedagógus. — Mit tartott fontosnak diákjai érdekében az életre való felkészülés terén? — Igen fontos kérdés, mert sokszor úgy véljük, hogy a főiskolára, a felvételikre nem szükséges felkészülni, elég az, amit a gyerekek az órákon megtanulnak. Én a szaktárgyaimból a főiskolai vagy egyetemi felvételire készülő diákokat az utolsó évben heti egy délutánon, 2—3 órán keresztül foglalkoztattam. Ez meghozta gyümölcsét, de értékelem tanulóim kitartását és együttműködését. — Nem esett szó még a képzőművészetről. — A festészet számomra mindig kikapcsolódást, felüdülést jelentett. Festői tevékenységemet tehát folytatom, bár kissé csendesebb tempóban. Nagyon szép emlékeim vannak a magyarországi nyári alkotótáborokról. Zebegényben 1985-ben volt önálló kiállításom, de több közös tárlaton is szerepeltek festményeim. Munkáim között vannak nagy íróinkról készült portrék, amelyek elsősorban az irodalmi órák felélénkítéséhez készültek. Mindig a közelemben van Petőfi portréja, és most fejezem be Mátyás király Gömörben című festményemet. Képzőművészetből is felkészítettem diákokat a felvételi vizsgákra Magyarországra — sikeresen. — A gyűjtőmunka? — A Szlovákiai Magyar Anyanyelvi Társaság megbízásából az elmúlt évben a dűlőnevek gyűjtését végeztem Sajógömörben, Harkácson és Sánkfalván. Az emberek megértő segítségével sok szép magyar dűlőnevet sikerült megmenteni a feledéstől. Talán majd mód nyílik a kiadásukra. — Melyek a legfontosabb pedagógiai elvei? — Vallom, hogy a pedagógus már a kezdet kezdetén törekedjék a diákok bizalmát megnyerni, és kiérdemelni, kivívni a szülők elismerését. A jó eredmény a kölcsönös megbecsülés fontos záloga. Ennek érdekében a pedagógus minden órájára készüljön fel alaposan. A tanító mindig legyen készen módszerei frissítésére és módosítására, mindig belső derűvel, örömmel lépjen az osztályba, diákjai közé, és emberbecsülő türelmét őrizze meg olyan alkalmakkor is, mint a feleltetés. Ez csodát eredményezhet. — A fentieket mérlegelve a pedagógus számára nyilván fontos a család, a saját környezete. Mi erről a véleménye? — Az én sorsom úgy alakult, hogy feleségem, Erzsébet szintén pedagógus, ma már természetesen nyugdíjas. Alsó tagozaton tanított mindvégig Sajógömörben. Népszerű volt tanítványai körében, a szülőkkel a legjobb kapcsolatot építette ki. Leányom a tornaijai alapiskola igazgatóhelyettese, magyar—német szakon végzett. Fiam agrármérnök, a környezetvédelemben dolgozik. Van négy unokánk, köztük egy leány. — Tervei? — A hosszú pálya során összegyűlt tapasztalataim töredékeit szeretném átadni az utókornak mint hagyatékot. Bódi Bertalan tanár úr nemrégen ünnepelte életének nyolcvanadik évfordulóját. Magas kora ellenére is optimizmussal tekint a jövőbe. Kívánjuk, hogy megkezdett munkáját, tapasztalatainak megírását sikeresen fejezze be, mindnyájunk tanulságára és örömére! MOTESIKY ÁRPÁD 6
