A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)

1995-01-20 / 3. szám

Stí*« gfßßJ Ahogy múlnak az évek, az ember rossz éjszakai álmából felriadva — magam is olykor tapasztalom — már nehezen alszik el. Párnáját ketté hajtva a feje alatt eltűnődik valamin, amely nem hivatalból és nem hiva­tásból, hanem a szíve szerint érdekli. Kevés ilyen téma akad, számomra legtöbbször a futball, persze nem a mai silány utánzat, hanem a régmúlt évtizedei. Ilyenkor bevallom, szövetségi kapi­tányt is szoktam játszani, összeállítom emlékeim válogatott csapatát, persze azt sem teszem elfogulatlanul. A kapuban nálam Grosics a biztos pont, de kit tegyek jobbhátvédnek: Rudast vagy Mátrait? A fedezetsorban vajon ki legyen Bozsik mellett a másik half: Orth vagy dr. Sárosi? A jobbössze­kötői posztot legszívesebben meg­osztanám Kocsissal és Szuszával. Csak a tizes mez biztos: az Puskásé. De hová tegyem Deákot, Hidegkútit és a szívemben Toldit? Toldi Gézát (eredeti neve Tunigold) a Fradi-szív és szellem megtestesí­tőjeként ismerte annak idején a szurkolótábor. Géza valóban sok mindenben hasonlított Arany János mondabeli hőséhez. Játékfelfogását fáradhatatlan mezőnymunka, elsöprő lendület, harcos küzdőszellem jelle­mezte. Persze olykor Gézát is elkapta a "morbus hungaricus" (a magyar betegség), ha "elrepült a nehéz kő" és Toldi Géza "mint komor bika, szügyébe vágott fejjel" száguldozni kezdett a pályán, akkor bizony nem volt tanácsos útjába állni. A harmincas évek Közép-európai Kupájának forró légköre varázsos erővel hatott rá. Ilyenkor megsokszorosodott az ereje, ontotta a gólokat, lángra lobbantva a Fradi szíveket (de nem csak azokat), és a pályáról lemenőben könnyezett a szurkolók vállán. 1929 és 1940 között 46-szor szerepelt a magyar nemzeti tizenegyben. 1934 szeptemberében örökranga­dót játszott az FTC és az MTK (akkor Ferencváros—Hungária). Az első fél­időben Toldi — mint oly sokszor Táncos beadásából — vezetést szer­zett a zöld-fehéreknek. A mérkőzés szünetében Toldit erős hányinger gyötörte, s ezért a nyakára vizes borogatást kapott és orvosságot is vetettek be vele. A II. félidőben, miután a Hungária kiegyenlített, ő fejelte a győztes gólt. Ekkor közvetít először bajnoki mérkőzést a rádió történetében Pluhár István. Toldit az örömittas Fradi szurkolók a vállukon vitték az öltözőbe. Az öltözőben a hatalmas ember végigdőlt a fapadon és elájult. Hosszabb éleszgetés után, miután magához tért, a doktor is megvizsgálta és megállapította, hogy a Fradi-tábor kedvence komoly gyo­morbetegséggel játszotta végig a 90 percet. Másnap az újságok a követ­kezőket tették közzé: Toldi gomba­mérgezéssel játszott, amelyet sűrű hányinger kísért". Még ebben az évben Toldinak Ítélték a B-közép kitüntetését, a Radványi díjat. Később egy beszélgetés során bevallotta, hogy azon a bizonyos Hungária elleni találkozót megelőzően egy barátjánál vacsorázott és többet ivott a kelleté­nél. Nem merte az igazat bevallani, s így a "betegséget" ráfogta a gombára. A meccs alatt lelkiismeret­­furdalás gyötörte, érezte, hogy "bű­nös", de a legendás szivével úgy hajtott, hogy azt otthagyta a pályán — a Fradiért. Feltűnt a Ferencváros mérkőzésein egy roppant csinos hölgy, aki nem­csak elegáns toalettjével, hanem úri dámától szokatlan hangos szurkolá­sával is a közérdeklődés középpont­jába került. — Hajrá Fradi! Vigyázz, Toldi... Kapura... Lőjj... Szinte minden zöld-fehér támadást eksztázisban követte végig. — Ki lehet ez a szenvedélyes nő? — merengett el egy szurkoló. Irodalmilag kiművelt társa fölénye­sen oktatgatta: — Látod, ha olvasnád Arany János műveit! — Hogy jön ez ide? — Ez a hölgy nem lehet más, mint Toldi szerelme... Az egyik bajnoki meccs szünetében a Fradi edzője figyelmeztette a játé­kosokat az első félidőben elkövetett helyezkedósi hibákra: — Tátrai ne húzódjék annyira előre, maradjon hátul! Polgár ne kalandoz­zon a szélekre, maradjon középen! Toldi közbeszólt: — És én? — Maga Géza, maradjon — nyu­godt! Az UTE elleni rangadón Toldi tiszta helyzetben a kapu mellé lőtt. Egy néző megkérdezte a szom­szédjától: — Hogy mondanád a Toldi nevét spanyolul? — Nem tudom... Na, nyögd már ki spanyolul, te őrült. — El Toldi. Ha már Toldi szerelméről és a csinos hölgyekről ejtettünk szót, fel­tétlenül ide kívánkozik még egy nyúlfaroknyi történet. A hütteldorfi Rapid—Ferencváros meccsek mindig élményszámba men­tek. A bécsiek sok vihart megért pályáján Toldinak feltűnt, hogy az első sorban rengeteg csinos nő foglalt helyet. Egy ízben Berkessy Elemér addig jópofáskodott az oldalvonal mentén, míg összeütközött a partjel­zővel, megbotlott és alaposan bevág­ta a fejét a pálya deszkakeritésóbe. A nézők felszisszentek. Keserves ábrázattal nyomogatta a kobakján a daganatot, de sokkal jobban fájlalta, hogy mindez a szép hölgyek szeme láttára történt. Amikor bejutott az öltözőbe, Toldi elnevette magát: — Vidéki vagy "jegenye"! Itt van ez a gyönyörű hölgykoszorú, erre te a deszkára esel. Én megnyugtatlak — biztosan ölbe estem volna. A Fradiban az ő tiszteletére alapí­tották meg a nevét viselő Toldi vándordíját. 1985. augusztus 16-án egy szív, Toldi Géza szíve utolsót dobbant. Elment az igaz fradisták egyik legna­gyobbika, itthagyva az emlékét és a Fradi-szívének varázsát. Fejfája, mi más lehetne, mint egy Toldi-bombától duzzadó háló. BABIÁK LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom