A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-28 / 17. szám
A leselkedés művészete Remek dolog másokat meglesni, ha azok nem tudnak róla. Még jobb bizonyos szituációkat előkészíteni és hivatalból "kukkolni". Nagyjából ez a receptje annak a műsornak, amely a nyugati világ égi csatornáiról a Szlovák Televízió képernyőjére is eljutott Mire képes az utca? címmel. Persze a megvalósulás milyensége attól is nagyban függ, ki dirigálja a kukkolást. Oliver Andrásy készségesen válaszol a kérdéseinkre, igaz, most nem vagyunk az utcán, amely ha ő akarja — mindenre képes. • Először járja a komáromi utcákat? — Nem, már harmadszor, vagy az is lehet, hogy negyedszer. • Hogyan jutott a rejtett kamera a pozsonyi utcákra? — Ez a rejtett kamera mára már egy műfajjá nőtte ki magát. Eleinte a Szlovák Televízió egyik dramaturgjával, Belák úrral Április, április címmel kezdtük el ezt a műsort. • Tréfák által sokan válnak nevetségessé. Nem sértődnek meg az emberek az ötleteiken? — Igyekszünk, hogy vicceink ne legyenek sértőek, mert ha azok, az kizárólagosan a mi hibánk. Szerintem az ideális ötlet elegendően abszurd, de csak annyira, hogy a hihetőség határán legyen. Legnagyobb örömömet abban lelem, ha olyanokat sikerül rászednem, akik előzőleg büszkén hangoztatják, hogy ők biztosan nem mennének lépre. Ilyenkor ők a legdühösebbek. Vallom, hogy mindenki rászedhető, még Ön is. • Néha a felismerhetetlenségig elmaszkírozza magát... — Ez nemcsak az ón érdemem, hanem főleg a maszkmesteré. • A pofont viszont Ön kapja... — Egyetlen egyszer vágtak pofon, amikor az egyik tréfában vaknak álcázva magam, a nőket tapogattam. • Mi az eredeti szakmája? — Kitanult újságíró vagyok, de a klasszikus zsurnalisztikával soha nem foglalkoztam. Tizenöt éves koromtól írok humoros, szatirikus írásokat, elbeszéléseket, jeleneteket főleg a rádió részére. Az iskola befejezése után a rádió szerkesztője lettem, ahol együtt dolgoztam Milan Markovičcsal a Variációk című műsorban. Aztán tagja lettem a Radošíni Naiv Színháznak, és mikor Milan Markovió kilépett az együttesből, az ő helyére került állandó partnemőm, Elena Vacvalová. Aki mintha csak megérezné, hogy róla van szó, megjelenik az öltözőben. Kedves, szőke Oliver Andrásy és partnere Elena Vacvalová asszony, cseppet sem vicces külsővel, mint ahogy Olivér sem az a valóságban. • Az életben Ön egyébként vicces ember? — Nem, és furcsa is volna, hiszen egy cukrász sem járkál állandóan habverővel. • Elárulná a korát, és hogy miért nem hord jegygyűrűt? — 37 éves vagyok, és nős, de nem hordok jegygyűrűt, mert mindig beleakad valamibe. A múlt évben volt a tizedik házassági évfordulónk, és egy lányunk van. • A felesége nem féltékeny a kolléganőjére, hiszen szinte állandóan együtt vannak? — Nem, mert mi Vacvalovával még az iskolából ismerjük egymást. A műsorba sem együtt jelentkeztünk, hanem így hozta az élet. • Tudom, hogy az ötleteket a nézők írják meg. Mi szerint választanak közülük? — A választások meglehetősen szubjektivek, és persze figyelembe kell venni a jóízlést meg az anyagi lehetőségeket. Vannak nagyon jó ötletek, de mivel anyagilag nagyon igényesek, nem valósulhatnak meg. Elolvassuk a leveleket, leülünk a rendezővel meg a producerrel, és eldöntjük, mi az, ami megvalósítható. • Azt mondják, hogy még a legnépszerűbb műsor is "elfárad" egy idő után. Nem tartanak ettől, nem terveznek valamilyen változást, frissítést? — Én az Osztrák Televízión és részben a Magyar Televízión nőttem fel, és tudom, hogy voltak műsorok, amelyek több, mint harminc évig futottak változás nélkül és állandó népszerűséggel. Nem vagyok híve annak, hogy valamit, ami jó, mindenáron megváltoztassunk. Persze nem állítom, hogy ha valaki egy konstruktív ötlettel állna elő, ami a műsort jelentősen megjavítaná, nem mondanék igent, de a mostanság divatos "erőnek erejével változtatást” nem helyeslem. Ilyen szempontból "konzervatív" vagyok. • Sok levelet kapnak a nézőktől? — Igen, nagyon sok levelet kapunk, és azt állíthatom, hogy a rejtett kamera intézménnyé vált. • Neve magyar eredetet sejtet... — Én egy osztrák—magyar keverék vagyok, de horvát és szlovák vér is folyik ereimben. Magyarul a nagyanyámtól tanultam meg. • Magyartudása segíti néha a műsorok elkészítésénél? — Ennél a műsornál nem, de a magyar tudásom segített abban, hogy megértsem a pesti kabarét, amelyet évekig hallgattam a rádióban. Voltam a Mikroszkóp Színpadon is, ahol sokat tanultam Komlós Jánostól és másoktól. BEKE ISTVÁN
