A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)

1995-04-21 / 16. szám

A vendégnek összeszűkült a szeme, meg­rebbent keskeny ajka, mintha mondani akarna valamit, de aztán legyűrte idegességét. — A kislányt még sosem láttam, de aki itt ül mellette a pádon, nos, azt a figurát jól ismerem. Az idegen gyorsan eltette a képet és fel-alá kezdett járkálni a szobában. A költő ujjai a borosták közt kerestek megnyugtató menedé­ket. — Szóval személyesen nem ismeri a lányt? Mit tud róla? Szokta őt emlegetni az üzletkötő barátja? Milyen viszonyban vannak? — Csak nem gondolta, hogy az intim életét az orromra köti? De ha annyira érdeklik ezek a dolgok, miért nem kérdezi meg őt szemé­lyesen? — Majd annak is eljön az ideje — mondta gyorsan a vendég, s szemében gonosz tűz villant. — De most, ha megengedi, én kérdeznék. Ugyebár vasárnap lesz a szüle­tésnapja. Lehet, hogy az is megfordult a fejében, hogy meghívja Zoltánékat egy kis csevelyre, nem igaz? Bátori nagyot nyelt. Ez az alak vagy olvas a gondolataiban, vagy nagyon jól ismeri a szokásait. Hiszen az utóbbi időben valóban szűk baráti körben s meglehetősen szerény körülmények közt tartott születésnapot. — Hívja csak meg őket, barátom. Legalább maga is megismeri azt a lányt közelebbről. És végre én is találkozhatom vele. Ő ugyanis a lányom. A költő próbált értelmes arcot vágni, szaporán bólogatott, s nagyban remélte, hogy ez a meglehetősen különc, kimért szerzet nem kíván sokat a terhére lenni. Nem kell neki ellentmon­dani, ennyi az egész. Akkor hamarabb szedi a sátorfáját. — De ne ijedjen meg, nem akarok tolakodó lenni. Az egészet meglepetésnek szánom, ezért szeretném, ha nem említené meg nekik, hogy itt jártam, s vasárnap néhány rövid percre ismét megjelenek. Hogy miért a maga segítségét kérem, s miért nem kerestem fel őket az otthonukban, az maradjon az én titkom. S most, ha megengedi, s nem sértem meg vele, szeretnék egy szerényebb összeggel hozzájá­rulni a vasárnapi vendégség kiadásaihoz. Kérem, fogadja el, s cselekedjék aszerint, ahogy megbeszéltük. Ezzel valamit az asztalra tett, kiment az előszobába, s csak a kabátja suhogását lehetett hallani. Aztán kattant az ajtó, s Bátori egyedül maradt a lakásban. — Ötezer korona! — suttogta megbabonáz­va. Amióta munkanélküli lett, nem látott ekkora összeget egy rakáson. (Folytatása következik) UÉT írók a lé lekről és a szívről Lelki nyomást az olyan megismerések okoznak, melyek tudatunk küszöbén hasz­talan kérnek bebocsátást. Csak azzal rázzuk le őket, ha ki merjük nyitni előttük az ajtót. Franz Werfel Vállalom a megalázkodást, a nyomort, a sérelmet, mert lelkem sebezhetetlen, és oda, ahol én élek, belenyúlni úgysem tud senki. Ligeti Ernő Mindenkiben működik egy rejtett, finom érzék, amely megremeg és jelentkezik, ha róla önmagáról van szó. Pásztor Árpád Ha megbarátkozunk a félelemmel, úrrá is tudunk lenni felette. Bruce Lockhart Az emberi test olyan, mint a növény; ha gyökere erős, dúsan növekszik a lombja, de ha a gyökér beteg, levelei is elfony­­nyadnak. Lin-Yutang Ahány ember, annyiféle szem. Az arc, a test vonala, még talán a járás ritmusa is hajszálra egyezhetnek, de a szem... a szem, az ember lelke, az ember jele. Dormándi László A lélek a legfontosabb, és azt kell keresni mindenben. Az emberi élet lényege nem az anyagi dolgoktól függ, és igazában nem materiális síkon mozog. Egyéb külső okok sem számítanak, nem azt kell nézni, hogy kinek mi a vallásfelekezete, kinek mi a politikai pártállása, ki, milyen elveket hangoztat. Csak a lelki motívumok szá­mítanak. Csak a szándék tisztaságát kell nézni, ettől függ minden, és a többi mellékes. A.J. Cronin A hallgatás tele van a bölcsesség és a szellemesség lehetőségével, mint a fara­gatlan márvány nagy szobrokkal. Azok, akik hallgatnak, nem tanúskodnak saját maguk ellen. Aldous Huxley Hazudni! Ugyan mi van ezen a világon, amiért érdemes volna kockára tenni a lelket, a drága lelket... Szabó Dezső Honnan vegyem az uniformist, amely alá rejthetném túlságosan nagy szívemet, úgy hogy meg ne lássák?... A divatot kell követni, úgy kell élni, mint a többiek, és a szív fölösleges. Csakis így lehet meg­lenni a földön. Jean Cocteau A finomlelkűeket az jellemzi legjobban, hogy éppen ott viselkednek a legelőke­lőbben, ahol büntetlenül viselkedhetnének durván és aljasul. Oscar Wilde Válogatta: -d 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom