A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-13 / 2. szám
HÉT yfcŽĹ TELEVÍZIÓ Szarajevói Rómeó és Júlia Torokszorító és szívbemarkoló is egyszerre az az igaz történet, ameiy néhány amerikai filmes jóvoltából bejárta már a világot, és december elején a Magyar Televízió képernyőjére is felkerülhetett. 1992 óta folyamatosan érkeznek Boszniából a kegyetlen pusztításról szóló hírek. Ez az embertelen és értelmetlen öldöklés adja a hátteret a 25 éves bosnyák lány és a vele egykorú szerb fiú tragikus szerelmi történetéhez. A modern Rómeó és Júlia "love story-ja" még 1984-ben, a boldog békeidőben, a szarajevói Téli Olimpia évében kezdődött. Ekkor találkozott és szerette meg egymást a kihívásokat kedvelő, olykor vadóc Admira és a szeretetre méltó, a társaságokban rendkívül népszerű Boskó. 16 évesek voltak ekkor, életvidámak, fülig szerelmesek. A film a társadalmi változások tükrében idézi fel sorsukat dokumentumok és hiteles tanúk vallomásai alapján találkozásuktól érthetetlen halálukig. Mindketten a soknemzetiségű, a másság iránt rendkívül toleráns Szarajevóban nevelkedtek abban a szellemben, hogy maguk is előítéletektől mentesen értékeljék az embereket. A kilenc év, amely megadatott szerelmüknek, nem volt felhőtlen, érzéseikben azonban semmi sem ingathatta meg őket. Úgy tűnt, boldogságuk útjába semmi sem állhat. De a közakarat ellenére 1992-ben Boszniában kitört a háború, s pillanatok alatt az lett a döntő, hogy kinek milyen a nemzetisége. Boskó nem akart fegyvert fogni. Nem kívánt részt venni abban a társadalomban, amelyben egyik napról a másikra a barátból és a szomszédból vadász és zsákmánya lett. A várost pillanatok alatt mesterlövészek lepték el, akik állítólag minden szarajevói áldozatért 500 német márkát kaptak. Boskó és Admira azonban életük kockáztatása árán is naponta találkoztak. Közben Boskóék lakását kilőtték, Admira unokatestvérét megölték, ráadásul beköszöntött a kemény szarajevói tél is. Miután Boskó anyját idősebb fia volt osztálytársa, Cseló, Szarajevó egyik mindenható ura kimenekítette a városból, a fiatalok elhatározták, összeköltöznek, s ezentúl nem válnak el soha. A körülményekhez képest jól is alakultak a dolgok mindaddig, amíg Boskó barátja, Misa Szarajevó védőinek oldaláról át nem állt a szerbek oldalára. Miután a környék lakói ezt megtudták, Misa helyett a fiatal párt kezdték büntetni. Boskót rendszeresen zaklatták, végül beidézték a rendőrségre. Mivel jó néhány évtizeddel korábban az egyik nagypapa is hasonló idézést követően tűnt el örökre, Boskóék úgy döntöttek, hogy Cselo segítségével maguk is elmenekülnek. A terv elsősorban Admirára nézve jelentett kockázatot, hiszen akkor már nyilvánvaló volt a szerb koncentrációs táborok léte, ahol a muzulmánok ezrei lelték halálukat. 1993. május 19-én, a számukra oly végzetes napon hát útra keltek, célba azonban már nem érhettek. Máig tisztázatlan körülmények között egy szarajevói hídon golyózápor okozta halálukat. Boskó azonnal meghalt, Admirának még maradt arra ideje, hogy átölelje szerelme holttestét, s úgy várja be a véget. Két napon át feküdtek ott egymást átölelve, mert nem akadt, aki élete kockáztatása árán elvonszolja őket onnan. Közben kifosztották, sőt gyújtólövedékkel megpróbálták eltüntetni holttesteiket. Két nap múlva végül egy muzulmán csoport az éjszaka leple alatt elvonszolta földi maradványaikat, hogy megkaphassák végre a végtisztességet. A szülők hiába kérték, hogy gyerekeik Szarajevó földjében nyugodhassanak, csak egy szerb katonai temetőben találhattak nyugodalmat. Temetésükön csak Boskó édesanyja vett részt, Admira szülei csak a televízión keresztül követhették figyelemmel az eseményeket. Ok azóta sem látogathattak el gyermekük sírjához, bár szilárdan hiszik, hogy egyszer eljön az az idő, amikor hazavihetik Szarajevóba a gyerekeket. Boskó mamája a jövőt illetően még csak egy dolgot tud biztosan: soha többé nem kíván visszamenni Szarajevóba. Admira apjának viszont konkrétabb tervei vannak: élete hátralévő részét a gyerekek gyilkosának felkutatására és bíróság elé állítására szenteli. S ha jogi úton nem kap igazságszolgáltatást, a szemet szemért törvény szellemében kíván cselekedni. Van, aki azt állítja: a szerelem mindent legyőz! Úgy látszik, a háború még a szerelemnél is nagyobb hatalom. Sajnos. Zsebik Ildikó HANGVERSENY Krisztus Liszt Ferenc oratóriuma "1873. november 9-én fényes ünnepséget rendeztek a budapesti Vigadóban abból az alkalomból, hogy Liszt ötven évvel ezelőtt játszott először Pesten (...) Délelőtt a főváros díszküldöttsége köszöntötte (...), s a küldöttség bíborpárnán átnyújtotta a pesti közönség ajándékát, az arany babérkoszorút (...) Liszt meghatottan köszönte meg az üdvözléseket, mondván: »Szívvel-lélekkel az önöké vagyok.« Délután pedig a nagyteremben Richter János vezényletével előadták a Krisztus-oratóriumot, melyet pár hónappal korábban mutattak be először Weimarban." Ez az oratórium — ha a művet jobban boncolgatjuk, azt is mondhatjuk rá: rendkívüli oratórium — a harmadik ádventvasámap előestéjén végre Pozsonyban is felhangzott a Szlovák Filharmónia jóvoltából a maga teljességében és pompájában, megismertetve a ma generációját is ezzel az utolsó oratórikus kompozícióval, mely Liszt Ferenc műhelyében készült. Liszt, miután búcsút mondott zongorista pályafutásának s Weimarban telepedett le, életének új szakaszát kezdi el. Zeneszerzőként dolgozik tovább — ekkor keletkeznek korszakos jelentőségű szimfonikus költeményei és szakrális alkotásai. Utolsó oratórikus műve a Krisztus. Élete utolsó szakaszában, melyet Szabolcsi Bence "Liszt Ferenc estéjéinek nevez, már nem születnek ilyen grandiózus művek, mert ez a kor már a tanítás és a teljes befelé fordulás időszaka. A Krisztus — szövegét maga Liszt állította össze biblikus és liturgikus idézetekből — sok évi alkotás eredménye. A hatalmas vegyeskart, négy szólistát, orgonistát és zenekari apparátust igénylő mű három részre tagolódik. Az első a Karácsonyi oratórium, témája Krisztus születéséhez kapcsolódik s a háromkirályok tisztelgésével zárul. Kuriózumként érdemes megjegyezni, hogy ennek a résznek a zenéje kimondottan magyar jellegű, és ezért sokan neheztelnek is Lisztre. O így válaszolt a támadásra: "Ha Rubens fiamandokat festhet biblikus képeire, akkor egyik mágusomnak én is adhattam kipödört bajuszt. Én ezt egyáltalán nem restellem..." A második rész címe: Vízkereszt után, illetve a Kánai menyegző ünnepe és az első csodatevés napja. Ennek központi részét a "... te Péter, szikla vagy...", azaz az egyházalapitás képezi, majd a Genezáret-tó viharának elcsendesítése s a jeruzsálemi bevonulás következik. A harmadik rész a szenvedések, a megfeszítés eseményeit taglalja, hogy a "Feltámadott" diadalittas hangjával térjen vissza a Krisztus-várás örömteli atmoszférájába. Nem tudom, hogy a múltban mikor hangzott el Pozsonyban ez a nagyszabású Liszt-alkotás, de ismerve városunk egykori Liszt-kultuszát, őseink biztosan találkoztak vele. Mi most először hallhattuk koncerttermi előadásban, mert hiszen hanglemezen is — két magyar felvételt kivéve, melyek közül az első Forrai Miklós irányításával a legnagyobb titoktartás mellett a hatvanas évek vége felé keletkezett a budavári Mátyás-templomban, éjszakáknak idején — csupán egy vagy két külföldi felvétel ismert. Ezért rendkívüli érdeme a Szlovák Filharmónia vezetésének, hogy a cseh énekkar és a részben külföldi szólisták mellé meghívta karnagynak az autenticitást képviselő, budapesti neveltetésű Peskó Zoltánt, aki a hatalmas apparátus élén igazi ünnepi élményben részesítette a közönséget. Varga József 18
