A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-21 / 16. szám
HÉT FIGYELŐ Robert de Niro első rendezése Robert de Niro az utóbbi csaknem harminc év alatt már számtalanszor bebizonyította: a világ legjobb színészei közé tartozik. S mint minden kitűnő tehetség, réges-régen érezte-tudta, hogy egyszer majd a kamera túloldalán próbálja ki, vajon megállja-e ott is a helyét? Nos, az ötvenedik születésnapjára — mintegy ajándékként — megrendezte élete első filmjét, a Bronxi mesét (A Bronx Tale). Miért várt ilyen sokáig? — kérdezhetnék sokan. De Niro régi barátja, a nagy Elia Kazan tanácsát fogadta meg: — Egészen addig várj, amíg meg nem találod az igazi történetet. Ne siess, csak akkor rendezd meg az első filmedet, ha úgy érzed, ez elkerülhetetlenül szükséges. Robert de Niro jól döntött, amikor hosszú évekig kereste a megfelelő témát. Chazz Palminteri "A Bronx Tale" című színpadi művét Los Angelesben látta, majd újra megnézte New Yorkban — s a darab egyszerűen lenyűgözte. Egy évig tartottak az előkészületek — a forgatókönyvön változtattak ezt-azt, keresték a legmegfelelőbb színészeket és helyszíneket. A bronxi születésű Palminteri (teljes nevén Cologio Lorenzo Palminteri) a hetvenes években sikeres country énekes volt, majd 1981-ben színész volt, aztán meg író. A televíziós szerepeken kívül játszott például az Innocent Blood című filmben. Bronxi meséjét 1989-ben mutatta be, és kitűnő kritikát kapott (Palminteri megkapta a Los Angeles Drama-Logne-díjat, amellyel szerzői és színészi teljesítményét jutalmazták). A darabot hatalmas sikerrel játszották. A történetben Palminteri saját gyerekkorára emlékezik vissza, s az olasz-amerikai negyedben eltöltött évek bizony gazdag anyagot szolgáltattak a drámai történethez. A Bronxi mese tulajdonképpen egy kisfiú, Calogero története, aki két teljesen különböző ember hatása alatt nő fel. Az egyik édesapja, Lorenzo, a tisztességes buszsofőr, a másik pedig Sonny, a helyi maffiafőnök, aki szintén apjaként szereti és tanítja a fiút. Calogero hazatérve az iskolából, a lépcsőn üldögélve figyeli az embereket — főként Sonnyt, a maffiafőnököt csodálja. Sonny és bandája épp egy másik bandával vitatkozik s a veszekedést egy lövés követi — Sonny a gyermek szeme láttára lelövi az akadékoskodót. A vallatásnál Calogero, ez a mindössze kilencéves kisfiú, megérti apja tekintetéből, hogy az áruló a legalávalóbb élőlény a földön, így nem árulja el a példaképét. Hálából a maffiafőnök a szárnyai alá veszi, tanítgatja. Az apa hiába próbálja meggyőzni a fiát, hogy az az igazi kemény fiú, aki tisztességes munkából próbál megélni, a kamaszt sokkal inkább vonzza a kalandokkal teli és sok-sok pénzt ígérő maffiózóélet. Sonny is apjaként bánik afiúval, meghitt, igazi barátjává válik, és megmenti az életét, amikor a digók összecsapnak a fekete bőrűekkel (Calogero is egy fekete bőrű lányba szeret bele). Ám hamarosan Sonnyval is leszámol valaki, s talán épp akkor érti meg Calogero, hogy az apjának van igaza, az az igazi kemény fiú, aki a munkájából él... Robert de Nirót színészként — hogy csak a legemlékezetesebb szerepeit emeljem ki — megcsodálhattuk a Taxisofőr Vietnamot megjárt, tragikus és agresszív figurája szerepében, a Rettegés fokában (Cape Fear) egy pszichopatát, a Nagymenőkben pedig hol kedves, hol meg ördögien gonosz gengsztert alakított. A Keresztapa II. és a Dühöngő bika című filmekben nyújtott nagyszerű játékáért Oscar-díjjal jutalmazták. Első rendezése, a Bronxi mese, igazán jól sikerült munka, és Robert de Niro alkotása a profiságon kívül több szempontból is szimpatikus: a kitűnő színész nem saját magára osztotta a főszerepet, és a filmjében semmit sem akar a nézőre erőszakolni. Ő "csupán" mesél. Elmesél egy történetet a hatvanas évekből. Nem ítélkezik, nem ítéli el a bűnözőket, és a szülői szeretetet sem propagálja mindenáron. Robert de Niro "csupán” arról szól, hogyan, mi módon valósíthatjuk meg önmagunkat, és miként formálja-formálhatja az ember életét a szülői szeretet. De Niro nagyszerű érzékkel választotta ki a színószeket-amatőröket: a kilencéves Calogerót Francis Capra, tizenkét éves korában pedig Lillo Brancato alakítja. A New York-i Brancatóra például egy strandon találtak rá... A rendező de Niro mindvégig sikeresen uralja a történetet, nincsenek üresjáratok, unalmas percek. A filmbe több évtized színészi tapasztalatát vitte bele, és persze az évek során rendezőitől — főként Scorsesetől — is eltanult egyet s mást. Robert de Niro származása, gyerekkori élményei, filmszerepei (Keresztapa-filmek) révén valóban szakavatott ismerője ennek a világnak — a Bronxi mese is maffiavilág, csak éppen kicsiben. Külön élvezet figyelni kisstílű csirkefogóit, karakterfiguráit — jellemábrázolásuk kitűnő, mint ahogy az a környezetrajz is. A helyszín (tulajdonképpen egyetlen utcában játszódik a történet), a szórakozóhely, az utcai jelenetek tökéletesek, s ehhez járul még a jól választott zene, a 60-as évek fülbemászó slágereivel. A zenét Butch Barbella szerezte, az operatőr pedig Rey- Onaldo Villalobos volt. g Robert de Niro rendezői debütálása tehát <£ mindenképpen sikeresnek mondható, s gon£ dolom azok, akik megnézik a Bronxi mesét, z egyetértenek majd velem: a világhírű színész .q a kamera túloldalán is megállta a helyét. TÓTH EDIT BRONXI MESE 10
