A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-13 / 2. szám
HETELO MULT Az alapítástói a hagyományőrzésig írásunk előző részében áttekintettük a lovagrendek kialakulásának okát, eszmei hátterét és fő képviselőit. Úgy találtuk, hogy az Európát veszélyeztető és Jeruzsálemet elfoglaló mohamedánok elleni katonai fellépés, a keresztes hadjáratok vezettek a lovagrendek kialakulásához, s a lovagkirályi eszmény fő képviselője Szent László magyar és Szent Lajos francia király volt. A mindkettővel rokonságban lévő, annak hagyományait ápoló Károly Róbert (I. Károly), hosszú politikai és diplomáciai harc után magyar király lett. Ő alapított — másodikként Európában — fejedelmi lovagrendet, a Szent György Lovagság Testvéri Rendjét. Az elsőt 1233-ban Szent Lajos hívta életre. A magyar király az ő példáját követte, amikor 1326-ban, Szent György vértanú ünnepén létrehozta a Societas Fratemalis Militiae Titulo Sancti Georgii Insignitát. Fő céljául a Krisztusi szeretetben való testvéri egységet és a király védelmét tűzte ki. S ez utóbbit komolyan kell vennünk. Az ország még távolról sem volt az uralkodó kezén, tartományurak igyekeztek gátolni a központi kormányzást. Északnyugaton Csák Máté, Erdélyben Kán László, a tengcrmelléken a Subičok. S elég Zách Felicián merényletére gondolnunk (1330). A lovagrend szabályzata szerint, ruhájuk fekete köpenyből és kapjából állt. Jelmondatuk: Valósággal igaz vagyok a testvéri renddel szemben. Fogadalmukat az újjászervezett rend beiktatott tagjai is erre a jelmondatra teszik le, melynek latin kezdőbetűi díszítik mai címerüket (TVISHFS). Az új tagok egy éven belül dönthettek, kilépnek vagy sem. De azután halálukig, illetve kiöregedésükig kötelesek voltak betartani a szabályzatot, és már csak kizárással távozhattak a lovagrendből. Kisebb vétségekért jótékonyságra szánt pénzbírsággal és egyéb büntetésekkel sújtották őket. Igazolványt kaptak, amelyet pénzbüntetés terhe alatt állandóan maguknál kellett hordaniuk. A velencei signoria (tanács) mintájára, köpenyük belső részén viselték a rend jelvényét, melyet szükség esetén megmutattak. Hasonlóképpen a titkosrendőrökhöz, akik hajtókájuk kifordításával igazolják kilétüket. Évente három kötelező összejövetelen kellett részt venniük: Szent György vértanú napján (IV. 24.), Kisasszony ünnepén (IX. 8.) és újév nyolcadján (I. 8.). A király parancsára havonta egyszer, egy hétfői napon gyűltek össze, amikor az. uralkodó és az ország jobb állapotának biztosításáról tanácskoztak. Szigorú vallási és világi kötelezettségeket rótt rájuk a rend. De ma már mosolygásra késztető előírásoknak is eleget kellett tenniük. Pénteken szomorú, vasárnap vidám arccal kellett járniuk. Pénteken délig lovagot vagy más személyt gyalázni tilos volt. Aki nem vigyázott a nyelvére, annak annyi almos kenyérfalatot kellett éhgyomorra megennie, ahányszor mást gyalázott. Szolidaritást kellett vállalniuk egymással szemben, tehát a rendtagokat segíteni és társaik előmenetelét egyengetni voltak kötelesek. A rend katonai jellegénél fogva kevés írásos anyagot hagyott maga után hátra. Eleinte a tagok száma csupán ötven lehetett, de Nagy Lajos király (1342— 1382) idején számuk megduplázódott. A XIV. sz. második felében a lovagok közül sokan előkelő, vagy bizalmi tisztséget töltöttek be az udvarnál, vagy az országban. A Lackfiak, Széchyek, Czudarok, Újlakiak és Bebekek mindmáig ismert történelmi nevek. Ezután további fejedelmi lovagrendek alakultak, mint az angol Szent György Térdszalagrend (1350) vagy a francia Szentlélek Rend (1578), hogy csak kettőt említsünk. Zsigmond király (1387—1437) és felesége alapította a Sárkányrendet (1408), melynek fennmaradt alapító okirata. Ebből tudjuk, hogy a Szent György Lovagrend zászlaja fehér mezőben veres kereszt volt. A Zsigmond alapította rendet 1446- ban Hunyadi János kormányzó (1446— 1452) betiltotta, mert veszélyeztette az ország egységét. A lovagrendek fénykora az Anjouk uralkodásának idejére esett. Ebben a korban az udvari élet a lovagi életforma szerint zajlott. Lovagi játékok szórakoztatták az udvart. Ekkor kerül ismét előtérbe Szent László alakja. Zarándoklatok keresik föl nagyváradi sírját. A lovagrendekről ugyan hallgatnak a források, de tudomásunk van róla, hogy II. Ulászló (1490—1516) és II. Lajos (1516—1526) idejében is tartottak még udvari tornákat, de azután ez az életforma elenyészett. 1400 után már hanyatlásnak indult. Egyrészt a csökkenő pénzjáradékokból nem futotta a fényűző életre és a drága fegyverzetre, valamint lóra. Majd a számszeríj és a hatásossá váló tűzfegyverek, mint az ágyú vagy puska ellenében már nem állhatott meg a páncélos lovag. Ha esetleg nem is ütötte át a páncélzatot vagy a sodronyinget a golyó, netán a nyíl, úgy is komoly zúzódásokat vagy sérüléseket okozhatott. Háttérbe szorult a személyes, egyéni bátorság. A viadal fokozatosan személytelenebbé vált. A legtöbb fejedelmi lovagrend kitüntetésként adományozható rendekké alakult át. Hazánkban a török uralom ezt a fejlődést meggátolta. Igaz, a későbbiekben is alakultak rendek, mint a ma is létező, az 1802-ben, I. Napóleon által alapított francia Becsületrend, sőt 1920-ban hozta létre Horthy Miklós kormányzó az utolsó magyar alapítású lovagrendet, a Magyar Vitézi Rendet, de az ezt a világot jelképező szervezet már anakronizmussá vált. A Szent György Lovagrend betiltásáról egyetlen adat sincs, így a rend felújítói semmilyen egyházi vagy világi akadállyal sem találták magukat szemben. Cseke László, a rend egyik felújítója a társaság újjáélesztésének értelmét elsősorban a hagyományőrzésben látja. S ifj. Cseke László, a lovagrend haditorna tagozatának vezetője, társaival Visegrádon komoly bemutatót tartott a Középkori Akadémia résztvevői számára. Működtették a faltörő kost. íjjal, kopjával és számszeríjjal célba lőttek. Láttunk párviadalt karddal és szekercével, miközben csak úgy zuhogtak a csapások a pajzsokra. Olyan élethűen adták elő a harcot, hogy a lányok néha félrenéztek. Különböző sisakok, páncél- és sodronyingek álltak a harcosok rendelkezésére. Felvették a kapcsolatot a többi hasonló renddel és Visegrádon kívül Európa más országaiban is fellépnek, bemutatják a hajdani magyar lovagkultúrát. Ezzel fontos, akár diplomáciai szolgálatnak nevezhető küldetést teljesítenek. Bizonyítják, hogy a magyarok nem voltak barbárok, hanem az európai hadviselés és kultúra élvonalába tartoztak. Egy körülhatárolható életérzés és életforma megvalósítása ösztönözte a társaság felújítóit, hogy ma már elsősorban szellemi fegyverekkel harcoljanak a nemes ügyek szolgálatában. Karitatív tevékenységet is folytatnak. Ennek keretében juttatlak el jelentős gyógyszcrszállítmányt az utóbbi időkben Kárpátaljára. Cseke László, aki egyben a rend Kancellárja, célkitűzésüket Széchenyi István szavaival kívánta alátámasztani: "... csak az marad a kérdés: mennyit tud s mennyit mer a magyar; erejében, állhatatosságában, honszeretetében bízik-e; s képes-e érzékenyebb áldozatok tételére, melyek legfőképp abból állnak: »Sokat tenni s keveset látszani; előállni, s mégis másnak engedni elsőséget; legtöbbet áldozni, s legkisebb köszönetét se várni; szívben hordani mélyen a honért buzgó vért, s ne csak ajkon pengetni a hiú szót.«" Ehhez nemcsak kitartás, hanem szilárd akarat és szent elhivatottság is szükséges. BALASSA ZOLTÁN 14
