A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-24 / 12. szám
HÉT ________________________________________________ÉVFORDULÓ A CSEH IRODALOM NAGYASSZONYA EMLÉKEZÉS BOŽENA NÉMCOVÁRA Božena Némcová szellemi érdeklődése abban az időben kezdődik, amikor a cseh irodalom (megújulása érdekében is) kezdi fölfedezni a népet, a nép életének sajátságos körülményeit. Az ifjú írónő hazafias versekkel indul, de amikor elkerül Északkelet-Csehországba, ahol anyai nagyszülei élnek, a népmese felé fordul figyelme. Szülőanyja falucskájában, Ratiroŕicében jegyzi föl az első meséket, amelyek közül hármat meg is jelentetnek a Česká Včela (Cseh Méh) című lapban. Előbb ösztönösen, majd egyre tudatosabban vállalja azt a feladatot, amellyel felszínre hozza a nép legrejtettebb kincseit, ezáltal ráirányítva a figyelmet a harmadik rend sorsára. Érdeklődése így talál utat a népmesék és regék világához, amelyekből hétkötetnyit gyűjt és dolgoz fel. Mert ő nemcsak hogy ellesi népe ajkáról a mesét, de nagyrészt kiegészíti és át is költi, megszövegezve azt a végső formát, amelyben patinás színt és veretet kap. Karel Jaromír Erben és mások ösztönzésére 1845-ben közzéteszi Népmesék és regék című kétkötetes gyűjteményét. Ekkor már híre-neve kerekedik a cseh irodalmi körökben, és egyre többen állnak mellé. Božena Némcová, eredeti nevén Barbara Pankl 175 éve, 1820-ban született Bécsben. Német származású édesapja urasági kocsisként szolgált egy hercegi családnál. Anyja, a kis cselédlány már alig-alig váltott szót cseh anyanyelvén. Lányuk is csak akkor kapott rá igazán a cseh szóra, amikor Csehország északkeleti hegyvidékére, Ratiboricébe került anyai nagyszüleihez. Itt, az erdőkkel szegett hegyek között, a néphagyományokban gazdag ratiboricei völgy apró kunyhóiban kapott szárnyra a kislány képzelete. Itt termékenyítették meg lelkét angyali jóságú nagyanyjának meséi. Némcová életében ezek az esztendők voltak a legboldogabbak. Itt került közvetlen közelségbe a falu népével. Itt fürdette meg szellemét a jóság, szépség és igazság fényében. De a dölyf, a rútság és gonoszság árnyai is ott lappangtak a nép szájáról ellesett mesékben. Elvégzi a népiskolát, s még csak 17 éves serdülő lány, amikor szülei hozzáerőltetik Jozef Némechez, a húsz évvel idősebb pénzügyőri tisztviselőhöz. Férje amolyan száraz hivatalnok típus, nem érti meg az ifjú nő vágyait, a szabadság és felemelkedés utáni sóvárgását, irodalomért való rajongását. Némcová kezdetben németül kezd írogatni, de a népével való együttlét hatására cseh nyelvre vált át. Férjét, aki öntudatos cseh hazafi, gyakran helyezik át különböző tájakra, így gyakran kell lakhelyet változtatniuk. Már három gyermekük van, amikor 1842-ben Prágába kerülnek. Itt új barátok, költők, írók, cseh hazafiak veszik körül a vidékről fölkerült szép fiatalasszonyt. Lelkesen buzdítják s magasztalják írói kísérleteit. A prágai élet azonban nem bizonyul tartósnak. Flamarosan újra vidékre kell költözniük, és elölről kezdődnek a megélhetési gondok. Némcová ekkor már érzi, hogy írónak szemelte ki a sors. Ekkor jelenteti meg a már említett népmesegyűjtemény két kötetét. Tudja, hogy jó úton jár, amikor a mesék feldolgozásával a küszködő nép irodalmi kincseit hozza fölszínre. Ugyanakkor szociográfiai színezetű műveket is papírra vet, mert meg akarja mutatni, föl akarja tárni, hogyan él és gürcöl az egyszerű nép, amelynek vállára rakták mind a társadalmi, mind a nemzeti elnyomatás terhét. E népnek még az 1848-as eszmék sem könnyítenek sorsán, hiszen megmarad kitaszítottsága és szegénysége, s a forradalmak után még nagyobb sötétségbe zuhan. Némcová terhe is egyre súlyosabb, betegségek gyötrik, szorongatják a nincstelenség hétköznapjai. Férjét büntetésből Magyarországra, Miskolcra helyezik, ő meg négy gyermekével Csehországban marad, s egyedül igyekszik számukra megkeresni a mindennapi kenyeret. Hajdani tisztelői közül egyre többen fordulnak el tőle. Ám az írónő, aki ebben az időben ismerkedik meg az utópisztikus szocializmus tanaival, nem adja föl eszményeit. Az ötvenes évek elején meglátogatja férjét a távoli Miskolcon. Útjáról színes útirajzot ír: Vzpomínky z cesty po U h ŕ ich — Magyarországi útiemlékek címmel. Midőn férjét áthelyezik Balassagyarmatra, oda is utána megy, s közel fél évet tölt vele. Élményeit hosszabb írásban teszi közzé: Uherské mésto: Ďarmoty — Egy magyar város: Gyarmat címmel. Másodszor is ellátogat Gyarmatra, de fia betegséga miatt, aki utóbb meg is hal/g sürgősen vissza kell térnie. § Némcová rokonszenvvel ír a magyarQ népről, a nemességet azonban lustának és 7 haszontalannak találja. Utazásai során a'P szlovákokhoz is elkerül, közöttük is népme- ° séket gyűjt, és kiadja Szlovák népmesék és regék címmel. Gyermeke halálával és férje idő előtti nyugdíjazásával élete még tarthatatlanabbá válik. Ha eddig a szegénységgel küszködtek, most már a nyomorral kell hadakozniuk. Pedig még hátra van legjelentősebb művének, a Nagyanyónak (Babička) megírása. Ez a könyv lett Božena Némcová legmaradandóbb műve, hiszen csak cseh nyelven mintegy négyszázszor jelentették meg. Talán azért született lelkében ez a csodálatos könyv, mert elhagyottságából és nyomorúságából napfényes, boldogabb tájakra vágyott. Vissza a serdülőkor biztonságába és melegébe. A könyv négy évszak keretében mesél a falu világáról, a nép nehéz, de türelmes sorsáról, színekben és gesztusokban gazdag életéről, romlatlan erkölcséről. É szép, idillikus háttérből kiemelkedik nagyanyó felejthetetlen alakja, jóságos tekintete, mindent kedvesen elrendező gondoskodása. A könyvön nemzedékek nőttek fel, és fénye ma is töretlen. Még jó néhány könyve jelenik meg a Nagyanyó előtt és után, de ettől emlékezetesebbet nem sikerül alkotnia. Neve így is példaadóvá vált a cseh irodalomban. Termékenyítő hatása máig érezhető. Művei a nép szeretetét, a cselekvő humánumot, a mindenkori föltámadást és újrakezdést sugallják. Az írónő szegénységben és magára hagyottan halt meg 1862-ben, életútja, egyénisége azonban jelképpé vált. Vigaszt és reménységet jelentett a csehek életében. D. Gy. 11
