A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-10 / 10. szám
HÉTMINERVA Nyelvjárási tanulmányúton Németországban A németnek más nyelvű népek közé kerülve jóval több nyelvszigete keletkezett, mint nyelvjárásszigete, amelyek úgy jöttek létre, hogy valamely vidék német lakossága valamilyen okból más nyelvjárású német tájegységre települt. Nekünk magyaroknak — ugyancsak a történelmi körülményekből adódóan — nyelv- és nyelvjárásszigeteink egyaránt kialakultak. A szóban forgó településtörténeti előzmények és körülmények jó alapul szolgáltak ahhoz, hogy mind a német, mind pedig a magyar dialektológiában a nyelv(járás)szigetekkel való foglalkozás teret nyerjen. A magyar dialektológiának a nyelvjárásszigetek kutatásában megoldásra váró feladatai és a német dialektológia e téren elért eredményei egyaránt közrejátszottak abban, hogy az 1980-as évek közepétől intenzívebben kezdtem a magyar nyelvjárásszigetek problematikájával foglalkozni. Ennek eredménye lett a "Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek" című monográfiám. Mivel a nyelvjárássziget-kutatás problematikája továbbra is foglalkoztatott, ezért tűztem ki magam elé feladatul, hogy az egy hónapos tanulmányutam során egyrészt a mainzi egyetem Német Intézetének dialektológiai kutatásait tanulmányozom, másrészt a pfalzi nyelvjárások vizsgálatának az eredményeivel, elvi-módszertani kérdéseivel ismerkedtem meg elmélyültebben. Nagy várakozással és reményekkel indultam Mainzba, a patinás, nagy múltú Rajna-parti városba, amely Európa harmadik legnagyobb folyója, a Rajna és Majna összefolyásának vidékén terül el. Mainz a környék ipari, közigazgatási, kulturális és oktatási központja, a Rajna-vidék — Pfalz (Rheinland—Pfalz) tartomány fővárosa. Messzeföldön híres oktatási intézménye, a Johannes Gutenberg Egyetem igen régi múltra tekinthet vissza, hiszen több mint fél évezreddel ezelőtt, 1477 őszén nyitotta meg kapuit, mégpedig tizennégy oktatóval és mintegy száz diákkal. Csak érdekességként említem meg, hogy napjainkban az egyetem hallgatóinak száma megközelíti a harmincezret. Az egyetem magalapításának 500. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezéseket tartottak, s ennek során pl. tizennégy személyiséget avattak díszdoktorrá, köztük volt az akkoriban még kevésbé ismert Karol Wojtyla bíboros, a későbbi II. János Pál pápa. A mainzi egyetem egyébként régóta tart fenn partnerkapcsolatokat európai és egészen távoli (tengerentúli) egyetemekkel Dijontól Valencián, Zágrábon át Bogotáig és Tokióig. Mainzi kutatómunkám színhelye a Német Intézet volt. Azt csak külön szerencsémnek tartom, hogy első odautazásomkor sikerült könnyen megtalálnom azt az információs irodát, amelytől rögtön megkaptam az egyetemi város (Campus universitatis) vázlatos térképét. Erre ugyanis szüksége van annak, aki először jár a Campus területén, hiszen az egyetem egész együttese — a különböző karokkal, intézetekkel, tanszékekkel, hivatalokkal és különféle szolgáltató részlegekkel (a kisebb-nagyobb menzáktól a postáig) — szinte város a városban. A Német Intézet a "Philosophicum" épületében található, ahol a szociológiaitól a szinháztudományin át a szlavisztikáig — számtalan intézet működik. A mainzi egyetem megismerésének napján s azóta többször is eszembe villant: milyen jó a nagy és gazdag nemzeteknek, hogy igazán kedvező föltételeket tudnak teremteni az oktatás és a tudományos kutatás fellegvárainak, az ottani diákoknak és oktatóknak! Vajon lesz-e nálunk valaha is a mainzihoz hasonló Universitas? A Német Intézet oktatói a német nyelvjárások vizsgálatában igen szerteágazó kutatómunkát folytatnak. A sok részterület közül itt azokat a nagy horderejű munkálatokat említem meg, amelyek a német dialektológia nagy hagyományokra visszatekintő diszciplínájához, a nyelvatlaszkutatásokhoz kapcsolódnak. így például 1979-ben jelent meg Wolfgang Kleiber, Konrad Kunze és Heinrich Löffer munkájaként a "Történeti délnyugatnémet nyelvatlasz", amely XIII—XV. századi urbáriumok feldolgozásán alapul, s mint nyelvtörténeti jellegű atlasz első a maga nemében. Wolfgang Kleiber irányító-szervező tevékenysége révén a Német Intézethez is kapcsolódik "A kontinentális (európai) német szőlőművelés szakszókincsének szóatlasza" című vállalkozása, amelynek tervezetét a mainzi egyetem Történeti Honismereti Intézetében dolgozták ki. Tanulmányutam másik állomása Pfalz tartományának nagyjából a közepén fekvő Kaiserslautern városa volt, ahol a Pfalzi Szótár munkaközösségében egyrészt a pfalzi nyelv(járás)szigetek vizsgálatában elért eredményekről, másrészt az ott folyó szótári munkálatokról igyekeztem alaposabban tájékozódni. A nyelvjárások lényegéhez tartozik, hogy beszélt nyelvi változatok, ez azonban nem zárja ki azt, hogy egy-egy tájszólásban ne születtek volna írott nyelvi (szépirodalmi) alkotások. A pfalzi nyelvjárás is gazdag ilyen alkotásokban, s ezeknek gyakori pozitív szereplője a pfalzi ember (Pfälzer), aki más német vidékre vagy más nyelvű népek közé kerülve leleményességével, életrevalóságával, talpraesettségével tűnik ki környezetéből. A távoli tájakra, messzi országokba elvánodorolt pfalzi ember figurájának megteremtéséhez az a történelmi tény nyújt kellő alapot, hogy a XVII—XIX. században Pfalz tartományában sokan vettek vándorbotot a kezükbe. A pfalzi kivándorlók nemcsak Németország más tájegységeire (pl. Bajorországba, Braunschweig környékére, Pomerániába, a Rajna alsó folyásának mentére) jutottak el, hanem Európa más országaiba (pl. Dániába, Spanyolországba) is. Különösen a XVIII. században indult el jelentős kivándorlási hullám Pfalzból, Mária Terézia és II. József uralkodása idején ugyanis — innen és Németország más tájairól is — sokan települtek pl. Bácska, Bánát, Besszarábia, Bukovina, Dobrudzsa és Galícia területére, a Fekete-tenger környékére és a Volga mentére, sőt még a tengerentúlra (pl. Pennsylvániába) is eljutottak a pfalzi telepesek. A XVIII. századi telepítések során Pfalz tartományból — más német kivándorlókkal együtt — az ún. Schwäbische Türkei (Baranya, Somogy és Tolna megye, valamint a jugoszláviai Baranya) területére is költözött át lakosság. A német dialektológiának — amint már utaltam rá — a tájszótárak gyűjtésében igen régi (több évszázados) hagyományai vannak, s ami a kiadásukat illeti, mintegy másfél évszázad óta abban is figyelemre méltó eredmények születtek. A különböző német nyelvjárástípusoknak szinte nincs is olyan tájegységük, ahol ne készültek volna, illetőleg ahol ne készülnének szótári feldolgozások. A Pfalzi Szótár munkálatai 1912-ben egy tájszógyűjtést szorgalmazó fölhívással kezdődtek, majd — a háborús idők okozta megtorpanás után — az 1920-as években folytatódtak. A gyűjtésben akkor következett be igazi föllendülés, amikor Ernst Christmann vezetésével 1925-ben megalakult a Pfalzi Szótár Műhelye. E. Christmann több évtizedes tevékenysége után 1954-től 1981-ig Julius Krämer lett a munkálatok vezetője, akinek nagy ér-20
