A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-03 / 9. szám
HÉT MINERVA TENGERI A hosszú, vékony csápok hálózata, a vattacukorra emlékeztető, áttetsző, szögletes test szinte észrevehetetlen a tengervízben, érintése azonban négy percen belül halált okoz. Ez a Chironex fleckeri, a hírhedt dobozmedúza, amely félelmetes árnyékot borít az észak-ausztráliai és a délkelet-ázsiai tengerpartok napsütötte szépségére. A tengeri darázsként is ismert állatok a múlt század folyamán legalább hatvanöt ember halálát okozták. A biológusok szerint a dobozmedúza a Föld legveszélyesebb állata. Ausztrália legfélelmetesebb mérgeskígyója, a taipan harminc felnőtt ember elpusztításához elegendő mérget képes raktározni, de marása alig okoz fájdalmat, és az áldozatnak van néhány órája, hogy ellenméreghez jusson. A dobozmedúza mérge ezzel szemben hatvan ember elpusztításához elegendő, a csípés okozta fájdalom azonnali és elviselhetetlen. Amint a medúza mérge felszívódik a vérkeringésbe és a nyirokrendszerbe, a légzés szinte azonnal nehézzé válik. Néhány esetben a szívműködés is rögtön lelassul, vagy teljesen megáll. A közel négy méter hosszú, lassan pulzáló medúza a vízben alig látható. A kutatók egészen 1956-ig le sem tudták írni a halált okozó, különös teremtményt. Számos történet keringett a vízből sikoltozva, égő bőrüket tépdesve kirohanó emberekről, akik egyetlen pillanatra sem látták, mi marta meg őket. A medúzák életük kezdeti szakaszában planulának nevezett kis, mozgó sejtgömböcskék, amelyek megtapadnak a sziklákon vagy más kemény felületen, és egy idő után apró polipokká alakulnak — ekkor jönnek létre csápjaik is. 1977-ig azonban senki sem látta a Chironex sejtgőmböcskéit és polipjait. Két tudós, Robert Hartwick és Maszasi Jamagucsi laboratóriumban—a Chironex hímivarsejtjeinek és petesejtjeinek felhasználásával — mesterségesen hozott létre planulákat és polipokat, ezek közül azonban csak nagyon kevés maradt DARÁZS életben. Miután látták, hogyan néz ki a Chironex-polip, a következő feladatuk az volt, hogy a természetben is megkeressék őket. A polipok megtalálása az állatok kis mérete miatt rendkívül munkaigényesnek bizonyult. Mivel a Chironex-medúzák csak az ausztrál nyár idején jelennek meg, egyes kutatók azt feltételezték, hogy Új-Guineából vándorolnak délre. Hartwick kezdetben úgy vélte, hogy az állatok a parttól mintegy hatvannégy kilométerre fekvő Great Barrier zátony és a tengerpart között rakják le petéiket. Később azonban folyók torkolatában A medúza testének közepén található négy szemcsoportjának egyikén át bámul a világra. Mindegyik szemcsoport a dobozszerű test egyik negyedének szolgálatában áll. Az erős nagyítás kimutatta a szemlencsét és a szaruhártyát, az azonban még nem világos, hogyan lát a medúza agy nélkül. A medúzák akkor sem támadják meg az áldozatot, ha meglátják. Egyszerűen megvárják, hogy valaki beleütközzön kocsonyás testükbe sikerült kis Chironex-medúzákat, hat év múlva pedig polipokat találniuk. A Chironex nem "szándékosan" öl, csápjai egyszerűen arra reagálnak, ha az emberi bőr hozzájuk ér. A medúza csápjainak mindegyikében egy-egy "szúrókapszula" helyezkedik el, amely egy bizonyos vegyület hatására kibocsátja mérgét, ez a vegyület pedig a halak, kagylók és — sajnos az emberek bőrfelületén is megtalálható. Bár mindegyik kapszula csak mikroszkópikus mennyiségű mérget tartalmaz, egyetlen csápban több millió mérges kapszula foglal helyet. Szerencsére huszonnégy évvel ezelőtt sikerült kifejleszteni az ellenmérget. Ausztrál kutatók ekkor kisebb dózis medúzaméreggel oltottak be néhány birkát. A birkák szervezetében kifejlődtek azok az antitestek, amelyekből el lehetett készíteni az ellenmérget. A turisták szerencséjére a medúzák nem az évente közel egymillió turistát fogadó Great Barrier zátonynál élnek, sőt a Brisbaine környékén fekvő népszerű tengerpartok biztonságát sem veszélyeztetik. A queenslandi Rockhampton városának közelében futó Baktérítőtől északra azonban a turistáknak már a halálos medúza jelenlétéhez kell igazítaniuk viselkedésüket: vagy a biztonságos, hálóval leválasztott területeken kell úszniuk, vagy megfelelő védőruházatot kell viselniük, amely akár két egyszerű nejlon harisnyanadrág is lehet. Az egyiket a hagyományos módon kell viselniük a fürdőzőknek és a szörfversenyek résztvevőinek, a másikba pedig fejjel lefelé kell belebújniuk: a két harisnyaszár a karokat védi, a védőruha viselője pedig a lábak között vágott lyukon dugja ki a fejét. A nejlonharisnya hajszálvékony anyaga ugyanis már elegendő ahhoz, hogy a rövid szúrókapszulák ne érjék el a bőrt. Ezt a félelmetes teremtményt csupán egyetlen másik állat képes megfékezni, a teknős, amely egyszerűen "megvacsorázza" a halak, rákok és emberek halálos ellenségét. Hogy hogyan csinálja, senki sem tudja. Valószínűleg némi védelmet nyújt emésztőrendszerének rendkívül ellenálló felszíne, amely arra is képessé teszi, hogy akár az üveggyapotot is megegye. A Föld legveszélyesebb mérgező állata vele szemben tehát éppen olyan védtelen, mint mi a tengeri darázzsal szemben. A National Geographic nyomán Világrekordot döntött a fedélzeti orvos Valerij Poljakov orosz űrhajós felállította a világűrben tartózkodás új rekordját. Poljakov, aki fedélzeti orvosként dolgozik a Mir űrállomáson, 1994. január 8-án indult el a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről a Mirre, megdöntötte kollégái, Vlagyimir Tyitov és Musza Manarov eddigi világrekordját. A két űrhajós 1988-ban és 1989-ben összesen 365 napot töltött a Mir fedélzetén. Poljakov öt évvel ezelőtt 241 napig már volt az űrben, és összesen több mint 600 napjával csúcstartó a világ űrhajósai között. Ha márciusban visszatér a földre, megszakítás nélkül 427 napot fog tölteni a világűrben. A Mir mostani legénysége még egy rekord felállítására törekszik: Jeleňa Kondakova, aki november elején érkezett a Mirre, 174 napig marad az űrállomáson, tovább, mint bármely más űrhajósnő. A halálos lasszó megragadja, és a medúza szája felé vonszolja a rákot 20
