A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-24 / 8. szám
A földjéből kiszedett, papírba csomagolt vagy cserépbe ültetve elhelyezett, fagymentes helyen átteleltetett töveket a fagyveszély elmúltával ládába vagy kertbe ültethetjük. A muskátlik télen kevés fényhez jutottak, ezért a mégis kifejlődött új hajtásaik megnyúlnak (1). Azok, amelyeket földjükből kiemelten, lazán papírba csomagolva, pincében, vagy gyökérnyakra kötött zsineggel felaggatva teleltettünk, ilyenkor már teljesen élettelennek tűnhetnek, azonban ezeket ilyen állapotban ültetjük be. A töveket előzőleg legalább néhány órára állítsuk vízbe (2). Azokat a hajtásokat kell levágni éles késsel a még élő részről, amelyek tönkrementek. A cérnavékony, sápadt, kis levelű hajtásokat szintén legcélszerűbb megkurtítani vagy a tövüknél levágni. Az elsárgult leveleket is le kell szedni (3). A levelesen maradt tövek többsége esetében is hasznos az ágazatuk java részének vagy mindegyikének visszavágása a tőrésztől pár centiméterre. Ez akkor biztonságosabb, amikor újra hajtani kezdenek (4a). Minél öregebb a muskátli, annál kevésbé várható a visszavágást követő kedvező megújulás. A még fiatal tövek mindig gazdagabban virágozhatnak, mint az idősek. A futómuskátlit, a közönséges kerti muskátlival ellentétben, nem kell visszavágni, jó, ha az egészet sikerül átteleltetni és bántatlanul marad (4b). A megkurtított muskátlitöveket legjobb friss földbe átültetni (5). A megújítással egyidejűleg a legegyszerűbb szaporítási mód a bujtás a már megnyúlt hajtású muskátlitövek esetében. Ennek egyik módja, a már nagyon hosszúra nyúlt, rugalmas hajtást lehajtva bujtatni, méghozzá közvetlenül cserépbe. A legalább egyharmad mélységig lebujtásra kerülő hajtás leveleit maradéktalanul el kell távolítani, nehogy berohadást idézzenek elő. Az így lebujtatott hajtás csúcsának szabadon kell maradnia (6). A futó vagy a közönséges muskátli levágott hajtásdarabjainak egy része is gyökereztethető. A hosszabb hajtásokat legjobb 5-7 centiméteres, legalább kétleveles hajtásdarabokra felvágni. Két levél, ill. levélhely között kedvező megvágni a dugványok alját, mert így könnyebben gyökeresednek (7). A futómuskátli dugványai áttört falú rácsos műanyag cserépben gyökeresednek jól. A jó muskátliföld házi készítésekor a legjobb kiindulási alap a fekete tőzeg és a jó kerti föld egyenlő arányú keveréke. A továbbnevelés sikere érdekében a megújított muskátlitövek minél világosabb, napos helyre, de ne melegre kerüljenek. Ha a földjük kiszáradt, addig kell langyos vízzel öntözni, amíg ismét teljesen át nem nyirkosodik; a levelek lehetőleg maradjanak szárazak. A már sárguló, de még le nem hullott leveleket mielőbb szedjük le, a kifejlődő virágbimbók egy részét is legjobb kezdetben kitörni, mivel a virágok ilyenkor gyengítik a hajtásnövekedést (8). 24