A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-24 / 8. szám
UÉTOTT JÁRTUNK Tanügyi gondok Megyercsen Erős várunk az anyanyelvűnk, melynek egyik leggyakrabban ostromlott bástyája magyar iskolahálózatunk, oktatásügyünk. Az iskolába történő beíratások idején hangsúlyozzuk leggyakrabban az anyanyelven való művelődés, tudásalapozás jelentőségét, mégis vannak magyar szülők, akik — felelőtlenül — szlovák nyelvű iskolát választanak csemetéjüknek, téves felfogás alapján: a jobb boldogulás céljából... Milyen e tekintetben a helyzet egy vegyes lakosságú községben, ahol egy óvoda-, illetve egy másik iskolaépületben magyar és szlovák osztály is működik? Többek között erre a kérdésre kerestem a válaszokat a Komáromi járásban található Megyercsen, ahol először HUSZLICSKA PIROSKÁT, azaz Piri nénit, a nyugdíjba készülő óvodaigazgatónőt kerestem fel: — Tanügyi vizitemet az "alapoknál" kezdem, hiszen először az óvónők kerülnek kapcsolatba a szülőkkel és a gyermekekkel, s így az ő egyéniségük, meggyőző erejük is befolyásolhatja az iskolába való beíratással kapcsolatos nagy döntést. Tisztelőitől hallottam, hogy 1976-tól napjainkig ön pozitívan munkálkodott magyar iskolaügyünk érdekében, amiért bizonyos vádak is érték... — Elöljáróban elmondom, hogy idehelyezésemkor egy régi épületben működtünk, amit a helyi önkormányzat és a szülők segítségével rendbehoztunk, illetve egy hozzáépített résszel kibővítettünk. Az épületben egy magyar és egy szlovák osztály található. Míg a kezdet kezdetén 31 gyermeket írattak be a magyar osztályba, tizenegyet pedig a szlovákba, ez az arány máig úgy módosult, hogy 24 magyar ovisunk és 19 szlovák (?) ovisunk van — vegyes korcsoport 3-tól 6 éves korig. Sajnos, akadnak olyan magyar szülők is, akik nem az elképzeléseik szerint boldogultak az életben, ezért gyermekeiket — a könnyebb érvényesülés reményében — szlovák nyelvű óvodába, majd iskolába íratják be. Pedig az iskola igazgatónőjével végzett felmérésünk alapján a megyercsi magyar osztályban tanult diákok közül többen végeztek sikeres felső fokú tanulmányokat, mint a szlovák osztályban oktatott társaik, és hát a tények önmagukért beszélnek! Az 1989 utáni mozgolódások idején engem is szlovákellenességgel vádoltak, mivel 80 százalékra kellett csökkentenem a szlovák osztályban tanító kolléganők munkaidejét, ami az akkori kisebb szlovák gyermeklétszám miatt elkerülhetetlen volt — anyagi okokból. Hasonló intézkedések történtek országszerte, a magyar és szlovák óvodákban egyaránt — a gyermeklétszámtól függően. Egy szlovák pedagógus aláírásokat gyűjtött az elhelyezésem céljából, és bizony Puha Emma Huszlicska Piroska több szülőt is sikerült félrevezetnie. Ám a vádaskodással nem érték el céljukat, hiszen tavaly decemberben elértem a nyugdíjkorhatárt, de még mindig igénylik a munkámat, amíg nem neveznek ki utódot a helyemre. A beíratásokkal kapcsolatban még annyit: minden toborzás hiábavaló, ha a szülők belátják az anyanyelven való tanulás fontosságát. — Értesüléseim szerint a további égető gond anyagi jellegű: ezentúl a szülők kötelesek fizetni gyermekük óvodai elhelyezéséért is. Mi erről az intézkedésről a véleménye? — Mivel januárban csak pár nap állt volna a rendelkezésünkre, hogy a szülőktől beszedjük a megszabott hozzájárulást (havonta 100 koronát az 5—6, 200 koronát pedig a kisebb gyermekek esetében), ezért Léli polgármester úrhoz fordultam segítségért. Mivel nagyon jól együttműködünk évek óta, ezért ő átvállalta a szülők januári hozzájárulását, viszont februártól már a szülőknek kell fizetniük ezt a plusz-öszszeget. Éppen a szülői értekezletre készülünk, és már előre félünk, hogy hány (főleg munkanélküli) szülő lesz kénytelen anyagi okokból megtagadni gyermekétől a további óvodai oktatást. Pedig nagyon szükséges az iskolai előkészítés, azaz a legalább másfél évig tartó óvodai foglalkozás, hogy az iskolába alaposan felkészített, megfelelő tudású és viselkedésű gyerekeket küldhessünk. A novemberi tanfelügyelői vizsgálat során az illetékesek kikérték a tanítónők véleményét az óvodánkból kikerült gyermekek tudásáról, ami felülmúlta az óvodát nem látogatott kicsik ismereteit. Jelenleg ketten tanítunk a magyar, ketten pedig a szlovák osztályban, és a pedagóguslétszám is csökkenne, ha a gyermekeket idő előtt kivennék az óvodából. Ez egy ördögi kör, amelyből én már hamarosan kiszállok — ezáltal is felszabadítva egy munkahelyet a fiatalabb kolléganőim számára, akiket szívből sajnálok a jelenlegi gazdasági feltételek miatt. Szerencsére, a polgármester úr megígérte, hogy ha nagy mértékben csökkenne az ovisok száma, az önkormányzat elvállalná az óvoda működtetését, és akárcsak tíz gyermeknek is biztosítaná a szükséges óvodai képzést. E beszélgetés után PUHA EMMÁNAK, az iskola igazgatónőjének a véleményére voltam kíváncsi. Ő a hatodik tanévet kezdte ősszel — igazgatónőként, így össze tudja hasonlítani a '89-es forradalom előtti és a jelenlegi viszonyokat, amiről a következőképpen nyilatkozott: — 1989 előtt — az önkormányzat kötelékében — rábízták iskolánk sorsát a "faluatyák" jó- vagy rosszindulatára. Nem panaszkodhattam, hiszen ők többnyire erkölcsileg-anyagilag támogatták az elképzeléseimet. Jelenleg sokkal nehezebb helyzetben vagyunk, főleg a szükséges anyagiak hiánya miatt. Például a különféle javítási munkálatokat is addig-addig halogatják, amíg kialakulhat egy balesetveszélyes állapot, és hát vészhelyzetben kénytelenek lesznek előteremteni az anyagiakat... de csak akkor? Az épület üzemeltetésével kapcsolatos gondok sok energiánkat felemésztik, pedig inkább az oktatásra kellene koncentrálnunk, hiszen ez az elsődleges feladatunk. A mi épületünk földszintjén működik a szlovák tagozat — külön igazgatással, az emeleten pedig a két magyar osztály — jelenleg harmincnyolc Hrabovszky Éva a gyerekek körében 12