A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-24 / 8. szám
HÉT RIVALDA A SZÍNPAD SZENT HELY... — Ön gyerekkorától színész. Ki inspirálta? — Én azt vallom, hogy egy pályára születni kell. Az öcsémnek és a bátyámnak például csak annyi közük van a színházhoz, hogy nézőként néha megnéznek egy előadást. Nagyon szerettem a táncot, nyolc évig jártam a balettiskolába, ahol Róna Viktor volt a partnerem. Az ő anyukája az Operettszínházban súgott, az enyém meg tépte a jegyeket. Jó barátságban voltak, és "összeeresztették" a két örökmozgót. Én azonban ahányszor csak a Viki felemelt, nem álltam meg, hogy ne kezdjek el énekelni. — Tehát közel volt a tűzhöz. — Igen, mert míg más gyerek az iskola után hazament, én az Operettszínházba vettem az irányt. Valamelyik öltözőbe bedobtam a táskámat, és leültem megnézni az előadásokat. Nézőtéri felügyelet alatt írtam meg a leckémet, mert azt mondták, ha nincs meg a leckém, nem mehetek be a második felvonásra. A Sybill például 281-szer ment zsinórban, és én annyiszor láttam is. Nekem a színház a levegő. — A rossznyelvek szerint nagyon szigorúan veszi a "levegőt!" — Ezt csak így lehet — a legnagyobbaktól tanultam meg, mint például Kiss Manyitól, aki az Operettben volt szubrett, és mivel nagyon szegény kislány voltam, gyakran elvitt engem vacsorázni. Honthy Hannával volt szerencsém egy öltözőben öltözni, Rátonyi Robival meg számtalanszor voltunk partnerek. Figyeltem a Latabárt. Napokig dolgozott egy poénon, hogy a néző elhiggye: abban a pillanatban találta ki. — Talán ez a szigorúság az oka, hogy a kollégái félnek Öntől? — Hát, aki nem készült, aki elkésett, az félhetett is. Én borzalmasan sebezhető vagyok, így én sem szeretek másokat megbántani, de fő bűnnek tartom, ha valaki a színpadról elkésik vagy ha slendrián. Két férjem (Nagy Attila és Perlaky Pisti) volt színész, de őket is meg tudtam volna ölni a színpadon, ha valamit nem úgy csinálnak, ahogy kell. Persze civilben attól én még imádtam, szerettem őket, de a színpad más világ, szent hely. — Mikor lehet akkor szentségtörést elkövetni, játszani? — Az előadás alatt. Amikor például a Lola Blaut játszottam, a közönség velem együtt vette a levegőt. A mi szakmánkban az a csoda, hogy akkor sír vagy nevet a közönség, amikor mi akarjuk. Galambos Erzsi manapság két "fogadott" nővérével éppen Csehovba burkolózik a József Attila Színház színpadán, de ha kell, táncolni, dalolni sem szégyell. Mindentudó a színészetben. Egyéniségének légköre van, amelyhez szépsége csak díszlet. Tartalommal — végtelenségig elhivatott szavai töltik meg. A híres Lakner bácsinál gyerekszínészkedett, de Miskolc, Kecskemét is megelőzte az igazi nagy befutást Budapesten, a Fővárosi Operettszínházban, miközben Érdemes (1973) és Kiváló Művész (1981) lett. — Zene, ének, tánc, komédia, tragédia. Melyik az igazi Galambos Erzsi? — Mindegyik. Ha lenne tizenkét gyerekem, akkor sem tudnám eldönteni, melyiket szeretem a legjobban. Mindig az a legkedvesebb szerepem, amelyet éppen játszom. Most a Három nővért próbálom, hát ne tudja meg, mennyire utálom, de csak azért, mert félek tőle, mert most még ő az erős, le akar engem gyűrni. És kezdődik a harc, hogyan tudom eljátszani. Talán az az igazi Galambos Erzsi, aki reggel fölkel, elkészíti a reggelit, elmegy bevásárolni vagy kivasal tizenkét férfiinget. Vagy az, amikor a lányom hazajön, és megkér, hogy főzzek egy kis főzeléket, mert szerinte én tudom a legjobban. — Jól megfér egymás mellett a privát és a színházi élet? — A kitűnő Lázár Mária mondta nekem egyszer: Tudod kicsim, a színészet egy olyan dolog, hogy a privát életedet beteszed egy nagy hátizsákba, és azzal közlekedsz otthon és az utcán. Eljössz a színészbejáró elé, a hátizsákot szépen leveszed, és bemész játszani vagy próbálni. Mikor kijösz, visszaveszed a hátizsákot, és éled tovább az életedet. Egyébként tőle tanultam meg kanasztázni is. — Sokan félnek Öntől, de még többen szeretik. Meg tudja őket különböztetni valami módon? — Én érzem, hogy ki akar és ki nem akar engem bántani, de az évek múlásával maga az ember is elnézőbb, nyugodtabb lesz, lecsendesedik. A legjobban a hazugságot gyűlölöm. — A kislánya édesapja Petrovics Emil, aki gondolom nagyon sokat jelentett Önnek. Sikerült kiheverni a válást? — Az ember mindent ki tud heverni, az idő mindenre megadja a választ. Amíg élek a lelkemben lesz, hiszen a lányomnak az édesapja, majdnem húsz évig voltam a felesége, és nekem ő volt az egyetemem. Ő vezetett rá a költészetre és az irodalomra nagyon finom és úri módon, de mindig jön az ember életében egy olyan dolog, amiről most már tudom, hogy nem kellett volna. Visszafelé gondolva mégis mindent ugyanígy tennék egy kivétellel — sokkal több gyerekem lenne. — Nem érzi magát egyedül? — Én nem tudok egyedül lenni. Nem a szerelem a fontos, hanem a szeretet, a hovatartozás. A szerelem az egy buborék. — Fontosnak tartja a külsejét? — Nagyon. Én még a halálos ágyamon is szeretném megmondani, hogy melyik festéket tegyék rám. — Miért jött el az Operettszínháztól, ahol sztárnak érezhette magát? — Az operett és musical korhoz van kötve, és tudtam, hogy eljön az az idő, amikor nem lesz már “az Operettszínházban számomra szerep. Pontosan jókor jött ilyen szempontból az a kis fricska, amelytől én megsértődtem, és idekéredzkedtem a József Attila Színházba. Itt mi úgy vagyunk együtt, mint egy nagy család. BEKE ISTVÁN NŐKRŐL — KÜLÖNFÉLEKÉPPEN Legutóbbi ázsiai—csendes-óceáni körútja során II. János Pál pápa több misét celebrált a nagyszámú hallgatóság előtt. Egyúttal beszédet intézett a jelen lévő hívőkhöz, s a sajtó-rádió-tévé jóvoltából, az egész világhoz. Január 19-én Ausztráliában például a nők egyenjogúságáról beszélt. Valójában arról, hogy végre igazából el kellene ismerni a férfiak és a nők egyenjogúságát. A Szlovák Televízió hírműsora vázolta a pápa beszédét, de másnap hiába kerestem szavainak idézetét a legolvasottabb napilapokban, nem találtam. Olvashattam viszont egy tizenöt éves anyagyilkos fiúról, egy szexmániákusról, aki megerőszakolta kiskorú leányait, egy étteremtulajdonosról, aki fittyet hány az éjszakai műszak után a törvény által megszabott pihenési időre, a pincérnőket viszont annál nagyobb "szeretettel" zaklatja... Őszintén szólva: a katolikus egyházfő szavait sokkal szívesebben olvastam volna. FIALA ILONA 4
