A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-24 / 8. szám
LAPSZEL HÉT dől majd el, hogy ki lesz a művelődési ház új igazgatója. — Igaz, hogy a vonatjegyeket az utcán árulják, mert az új vasútállomás zárva tart? — Annyit mondhatok, hogy a vasútállomás még a nyáron elkészült, és az utolsó bútor is a helyére került. A megnyitó késésének okait nem ismerem, a lényeg az, hogy január végén megtörténik az ünnepélyes átadás... A továbbiak során szó esett még a város üzlethálózatáról, a közellátásról, közlekedésről és az emberek szociális helyzetéről, biztonságáról is. Majd megtekintettük az állomás új épületét, ahol csendesség honolt, csak a pályatesten rakodtak egy tehervagonból, talán dóligyümölcsöt, mert krumplit, azt biztosan nem. Januárban hiánycikk volt Zselizen is. Az állomásról a zselizi szabadtéri színpad felé vitt utunk, kísérőim ismerték a járást, és bizony meglepődtem, amikor a lépcsőn lefelé, a színpad alatti helyiségbe értünk. Soha nem tudtam, hogy a színpad alatt ily tágas terem van. Vladimír Drobný fogadott bennünket, és körülvezetett az újjávarázsolt teremben, amelynek közepén fából faragott bárpult, vele szemben kisebb emelvény a zenekarnak, jobbra asztalok — mint mondták 180 székkel —, balra néhány fotel a kávézóknak. A pincér jelezte, hogy hamarosan kész az ebéd. Drobný úr elmondta, hogy feladta az igazgatói állását, és bizony nem kis erővel hozzáláttak a kávézó, presszó, étterem építéséhez. A szombat-vasárnapi diszkó a fiataloké. Aztán Zsuzsanna asszony vett gondjai alá bennünket, mert férjének tárgyalási ügyben távoznia kellett. Kint a gondosan lesepert színpadon, a hólepte nézőtér előtt megkérdeztük: lesznek-e még nyári rendezvények Zselizen? — A polgármester úrtól tudjuk, hogy terveznek egy nagyobb szabású, tömegeket megmozgató rendezvényt, amely egy kicsit a múlt hagyományaihoz igazodik majd, de közönségcsalogatónak nem fognak hiányozni rangosabb művészek sem. A mi terveink között is szerepel egy nyári rendezvénysorozat, amelyben lesznek fiatalokat vonzó mulatságok is. — De miből tartják el magukat, illetve működtetik az éttermet és vendéglőt télen? Nem esik ez távol a várostól? — Jelenleg nagy az érdeklődés az ebédek iránt, mert a városban a volt kávéház nem működik. Az egyes hivatalok, banktisztviselők és az állami gazdaság dolgozói is nálunk ebédelnek. Csak néhány perces séta a parkon át. Reméljük főztjeinkkel mindenki elégedett lesz. Nagyon jól sikerült a szilveszteri bál, ha úgy alakulna, akár lakodalmakat is rendezhetnének nálunk. Ám nyáron a színpadot is szeretnénk kihasználni, hiszen ritka az ilyen jó állapotban lévő, felújított szabadtéri színpad, és Zseliz hagyománya is kötelez. MOTESIKY ÁRPÁD PUDER ES KÖLNIVÍZ Naponta tanúi lehetünk annak, hogy a hivatalos szlovák politikának kétféle arca van. Az egyiket felénk, Szlovákia polgárai felé mutatja; ez az arc gyakran haragos és ápolatlan. A másikat Európának tartogatja; ez az arc mosolygós és magát kellető, csúnya ráncait és pattanásait púderrétegek fedik, s a hatást még egy finom kölni illata is fokozza. Aki itt él ebben a kis hazában, az persze jól tudja, hogy a valódi arc az az első, hiszen a . maga eredeti mivoltában, kozmetikázatlanul mutatja magát. Mi szükség van akkor vajon a másik arcra? Talán az Európai Uniót szeretnék vele megtéveszteni? Ez nehezen hihető, hiszen alig néhány hónapja éppen innen érkezett egy viszonylag szelíd hangú figyelmeztetés, hogy Szlovákiában bajok vannak a demokrácia körül. Lett is utána akkora felhördülés, hogy még a parlament falai is beleremegtek. S persze minden maradt a régiben. De az idő halad, s az új kormány képviselőinek olykor külföldön is dolguk akad, s noha szívesen elhallgatnák, bizony kényelmetlen pillanatokat is át kell élniük. Mert mindig akad valaki, aki rákérdez erre vagy arra, sőt, az is előfordul — mint legutóbb Brüsszelben —, hogy a legmagasabb poszton álló személyeknek nincs idejük a szlovák kormányfőre. Ezt persze nem a Slovenská Republika vagy a TA SR adta hírül, hanem a kormánytól független hírközlő eszközök. Mindazonáltal a szlovák közvéleménnyel azt szeretnék elhitetni: külföldön egyre pozitivabb a rólunk kialakított kép, s hogy ezt még nyomatékosabbá tegyék, Mečiar kormányfő budapesti tárgyalásaival kápráztatják el a polgárt, akinek meggyőződése ezek után, hogy ha március 21-ig nem írják alá a magyar—szlovák alapszerződést, annak kizárólag a magyar fél lesz az oka. De hogy mennyit érnek a szavak, azt jól mutatja az a tény, hogy éppen akkor, amikor Mečiar Budapestre érkezett, a kulturális miniszter nem adta áldását a nemzetiségi lapok támogatására. A külföld felé ez a kormány állandóan azt hangoztatja: gondoskodni fog a nemzetiségekről, garantálja az anyanyelvi oktatást, s megteremti a nemzeti identitás megőrzésének a feltételeit, a valóságban pedig létbizonytalanságban tartja a nemzeti kisebbségek intézményeit, s egyre körmönfontabb módon szeretné ezeket ellehetetleníteni. A kormánykoalíció úgy tesz, mintha ebben az országban kizárólag csak az ő támogatói élnének, mintha más pártokra itt senki sem szavazott volna. Az állampolgárok adóival is úgy gazdálkodik, mint a sajátjával. Szlovákia közel hatszázezer magyar nemzetiségű polgárából legalább négyszázezer az adófizető, s ha adójuknak csak két százalékát tenné ki a kultúrára fordítható összeg, akkor is több mint háromszázmillió korona "gyűlne össze" évente. Hová tűnik el ez a pénz? Hogy nem a magyarokhoz jut vissza, az több mint bizonyos, mert akkor a lapoknak, a két magyar színháznak, a Csemadoknak és egyéb intézményeinknek nem kellene nyomorogniuk, sőt, a megszűnés rémével viaskodniuk. Schenk külügyminiszter Strasbourgban ünnepélyesen aláírta az európai kisebbségvédelmi egyezményt, amely mégis több a semminél — legalábbis mi ebben reménykedünk —, de hazaérkezése után már azt kezdte magyarázni az újságíróknak, hogy ennél tovább egy tapodtat sem hajlandó a kormány lépni, mert számára ez az "európai standard". Sajnos a fenti dokumentumot az érintettek bevonása nélkül fogalmazták meg; a nemzetek képviselői döntötték el, mi jó a nemzeti kisebbségeknek. Schenk például örömmel újságolta, hogy kizárólag individuális jogokról van szó, sőt, az is új benne, hogy szól a nemzeti kisebbségek kötelességeiről is. Az efféle "kiszólások" nagyon sokatmondóak. Mindenekelőtt arról árulkodnak, hogy a kormány csak kényszerűségből írta alá az egyezményt, mert egy európai értelemben vett disztingvált kormányhoz így illik, de rögtön megkeresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel tompítani lehet az egyezmény egyes kényelmetlen kitételeit, s inkább azokra az elemeire koncentrál, amelyek félremagyarázhatóak, illetve a nemzeti kisebbségek akarata ellenére kerültek bele. Végül is nem lehet csodálkozni a szlovák kormány magatartásán; sajnos Európa is hajlamos az önáltatásra, és szívesebben látja az agyonpúderezett és kölnifelhőbe burkolózott hamiskás arcokat, mint a kenceficék mögött rejlő ráncokat és bibircsókokat. LACZA TIHAMÉR 3
