A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-17 / 7. szám
mrEGTAJAK PHILOSZTRATOSZ Menippus és Apollonius Philosztratosz ("második Philosztratosz" i.sz. 170 körül — 244 és 249 között) görög szofista filozófus. Az antik források alapján négy Philosztratosz nevű alkotó létezését feltételezhetjük. A ránk maradt adatok összességét figyelembe véve a fennmaradt jelentős müvek a második Philosztratosztól (az első fiától) származnak. Második Philosztratosz Athénben működött, Leptinius Severus idejében közelebbi kapcsolatba került a császári udvarral. Bekerült a "bölcsek" körébe, melyet a császárné gyűjtött maga köré. A tüanai Apollóniosz története című műve nyolc könyvből áll, a császárné óhajára készült. Ebben a regényben azt mutatja be, hogy a kereszténység Krisztusával szemben a pogányság is dicsekedhet csodás erkölcsi nagysággal. Menippus lyciai ifjú volt, huszonöt esztendős, gazdagon megáldva jó ítélőképességgel és oly gyönyörűen arányos termettel, hogy külseje előkelő és jó neveltetésű atlétához hasonlított. Erről a Menippusról a legtöbben úgy tudták, hogy egy csinos és rendkívül kecses idegen nő szereti, aki azt állítja magáról, hogy gazdag, noha, mint kiderült, erről szó sem volt, ámbár a látszat erre vallott. Mert amikor Menippus egyedül ment az úton Cenchrese felé, egy jelenéssel találkozott, s ez egy nő volt, aki kezet szorított vele, és kijelentette, hogy már régóta szerelmes belé, és hogy ő föníciai, és Korinthosz egyik külvárosában ól, és miután megmondta annak a bizonyos külvárosnak a nevét, így folytatta: — Amikor ma este odaérkezel, hallani fogod a hangomat, amint neked énekelek, és olyan bort fogsz kapni, amilyet nem ittál még, és nem lesz vetólytársad, aki zavarna; és mi ketten, gyönyörűek, együtt fogunk élni. Az ifjú beleegyezett, mert ha általában fáradhatatlan filozófus volt is, mindazonáltal volt fogékonysága a gyöngéd szenvedély iránt. És az ifjú meglátogatta őt este, és ezentúl állandóan kereste kedvesének társaságát, mert még nem ismerte fel, hogy a nő puszta jelenés. Azután Apollonius végigpillantott Menippuson, ahogy egy szobrász tenné, és felvázolta az ifjú körvonalait, és tüzetesen szemügyre vette, és miután észrevette gyenge pontjait, így szólt: — Szép ifjú vagy, és szép nők vadásznak rád, ám ebben az esetben kígyót dédelgetsz kebleden, és egy kígyó dédelget téged. — És amikor Menippus kifejezte meglepetését, hozzátette: —. Mert ez a hölgy olyan fajta, akit nem vehetsz nőül. De miért is vennéd? Azt gondolod, hogy szeret téged? — Valóban, azt gondolom — mondta az ifjú —, mivel úgy viselkedik velem, mintha szeretne. — Akkor hát nőül vennéd? — kérdezte Apollonius. — Persze, hiszen pompás dolog feleségül venni egy nőt, aki szereti az embert. Ezek után Apollonius megkérdezte, hogy mikor lesz az esküvő. — Talán holnap — mondta a másik —, mert a dolog nem tűr halasztást. Ezért Apollonius megvárta az esküvői reggelit, és ebből az alkalomból megjelent az éppen akkor érkezett vendégek előtt, és így szólt: — Hol van a kecses hölgy, akinek az óhajára önök megjelentek? — Itt van — felelt Menippus, és elpirulva kissé felemelkedett székéről. — És melyikőtöké az ezüst és arany meg mindaz, ami ezt a dísztermet ékesíti? — A hölgyé — válaszolt az ifjú —, mert ez az egyetlen, ami az én tulajdonom — és a filozófusköpönyegre mutatott, amelyet viselt. És Apollonius így szólt: — Hallottatok-e Tantalus kertjeiről, amelyek léteznek és mégse léteznek? — Igen — válaszoltak—, Homérosz elbeszélő költeményeiben, mert természetesen mi soha nem jártunk Hadászban. — Eszerint kell látnotok—mondta erre Apollonius — ezeket a díszeket is, mert ez nem a valóság, hanem csak a valóság látszata. És hogy felfogjátok annak igazságát, amiről beszélek, ez a gyönyörű menyasszony egyike a vámpíroknak, azaz ama lényeknek, akiket sokan gyermekevő éji szörnynek és lidércnek tekintenek. Ezek a lények szerelembe esnek, és Aphrodité gyönyöreinek szentelik magukat, ám különösképpen az emberi húsnak; és efféle gyönyörökkel csalják tőrbe azokat, akiket ünnepi lakomáikon fel akarnak falni. És a hölgy így szólt: — Hagyj fel baljóslatú szavaiddal, és távozz innen. És úgy tőn, mintha undorodnék attól, amit hallott, és nem vitás hajlott rá, hogy 16
