A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-17 / 7. szám
hétFOLYTATÁSOS REGENY/II. Két héttel később éppen egy németországi útról tértviszsza, s az állomás előtt megállt egy pillanatra, hogy cigarettára gyújtson, amikor valaki gyengéden megérintette a vállát. Ráérősen fordult meg, de mire a mozdulat végére ért, a kapcsolatot kezdeményező puha női kéz tulajdonosa már visszavonhatatlanul része lett a férfi életének. Csak álltak és nézték egymást. Talán egy percre is szükség volt ahhoz, hogy a férfi megbizonyosodjon róla: igen, ez az a lány, akit akkor az az ocsmány alak bántalmazott a kávéházban. — Szeretnék köszönetét mondani... — kezdte a lány, de félénkségében elakadt a mondat közepén. — Nem tesz semmit. Igazán semmiség! — mondta a férfi, s már indult is volna tovább. Nyúlt a bőröndjéért, de a keze megállt félúton. Érezte, hogy a lány akar tőle még valamit. Hogy feszültségét oldja, most ő kérdezett. — Ha szabad megkérdeznem, ki volt az a... Hm, az a nagy darab, ocsmány állat? — A nevelőapám. A férfi nyelt egyet, nem tudta, ilyenkor bocsánatot illik-e kérni. Úgy tett, mintha a cigarettájával lett volna elfoglalva. Az ég pedig, talán hogy siettesse kapcsolatuk kialakulását, nagyot dörrent, mintegy megadva a jelet a hatalmas cseppekben alázúduló esőnek. Ezután semmi akadálya sem volt, hogy minden a forgatókönyv szerint történjen tovább. Hat perc múlva csuromvizesen ültek egy füstszagú kávézóban, s azzal voltak elfoglalva, hogy a gőzölgő vizet minél gyorsabban fesse át aranysárgára a kis papírzacskóból szivárgó tea. A férfi tudta, hogy a lánynak van még valami közlendője. De nem türelmetlenkedett, hagyta, hogy összeszedje a gondolatait és a bátorságát. Nézte, ahogyan minden ízében remeg, ahogyan fészkelődik vele szemben ez a kedves teremtés. Átázott haja az arcához tapadt, de nem törődött vele. Úgy viszonozta a férfi pillantását, mintha legalább tíz éve ismerték volna egymást. — Apát keresek... — mondta a jövevény, miután kiderült róla, hogy Évának hívják, és másnap lesz tizennyolc éves. Láthatólag elszánta magát a beszélgetésre, bár még néha bele-belepillant a kezében szorongatott nagy bögrébe, mintha onnét szándékozna valamit elolvasni. — Mindannyian keresünk egy apát — fogja meg a lány kezét a férfi, de csak egy pillanatra. Ösztönös mozdulat volt ez, semmi más. Igyekszik barátságos, megnyerő lenni, eltitkolni, hogy nagyon kimerítette a hosszú utazás. — Egy anyát, egy barátot, egy szeretőt, egy Istent... A lány figyel. De túlságosan zavarbaejtő, ahogy ezt teszi. — Én is mindig sok barátra, sok testvérre és sok szeretőre vágytam — folytatja a férfi. — Hiszen apából, anyából és Istenből mindenképpen csak egyetlen egy van. S velük a legnehezebb. Amint látom, a nevelőapákkal sem könnyű. — Én arra gondoltam... hogy... lehetnél... — kezdte az egyre csillogóbb szemű Éva, aki talán csak szaggatott mondatok kiejtésére képes. — Lehetnél az apám... — hangzik el a befejezés is. Nagy nehezen. A férfi a cigarettásdobozért nyúl, mert bár megfogadta, hogy csökkenti napi adagját, ilyen és ehhez hasonló váratlan kijelentések hallatán erős nikotinigény lép fel szervezetében, amit nem tud az akaraterő legyűrni. — Úgy gondolod, hogy az apád? Én? — Mert nekem nincs igazi apám... — Sajnálom. — Nem sajnálatra van szükségem — mondja a lány, most már határozott, bátor hangon. — Hanem valakire, aki édes gyermekeként szeret. A férfi egy pid dühöt érez, nem szól, nehogy ez valamilyen formában elhangozzon az asztalnál. Most uralkodni szeretne magán, hogy a helyzet végső kiértékelésekor ne kelljen szégyenkeznie saját maga előtt... — Az a világ, amelyben élünk, és az a világ, amelyben hiszünk, két különböző dolog. Miből gondolod, hogy megfelelő vagyok erre a megtisztelő szerepre? Hogy egyáltalán belemegyek a játékba?!? — Biztos vagyok benne. Bár te az a típus vagy, aki nehezen részesít másokat a szeretetében. Ám ha egyszer fellobban, megéget mindenkit maga körül. A lány az első pillanattól rokonszenves volt a férfi számára, de ebből nem következik egyenesen az, hogy a nálánál tizennégy évvel fiatalabb, ám láthatólag jól fejlett és minden nőiességgel bőven megáldott emberke édesapja, gyámja vagy akármije szeretne lenni. Az üzletben jobban ki lehet igazodni, mint az érzelmekben. A férfi sűrűn a szájához emelte a cigarettát, hogy ne kelljen hosszú magyarázkodásba kezdenie. — Rendkívül elfoglalt ember vagyok... — így is kezdhette volna a mondókáját. Vagy: — Komolytalannak tartom ezt az egész dolgot, ráadásul honnét tudjam, hogy megbízhatok-e benned, s nem valami mást szeretnél-e nálam elérni. Az ember annyifélét hall és olvas mostanában. Nem árt vigyázni ezekkel az ajánlatokkal... Vagy egyszerűen: — Nevetséges! Szó sem lehet róla, mert... De nem volt lelkiereje visszautasítani a lányt. Egészen addig jó képet kell vágni a dologhoz, amíg nem tud többet róla. Amíg nem ragyognak fel az összefüggések. Három cigarettát is végigszívott, s közben úgy tett, mintha gondolkodna a kissé valóban képtelen ötleten. Aztán eszébe jutott, hogyan odázhatná el a választ... — Mesélj magadról! A lány kivett a dobozból egy szál gyufát, meggyújtotta. Megvárta, amíg végigég. Nem a lángot nézte, hanem a férfi arcát. — Az anyám csak egy hétig ismerte az apámat. Húszéves volt. A fiú elköltözött a városba, többé nem is látták egymást. Anyám későn vette észre, hogy teherben maradt, abortuszra már gondolni sem lehetett. Megszült hát, s hároméves koromban otthagyott egyetlen rokonánál, Margit néninél. Öt évvel később meghalt autóbalesetben, nevelőanyám szerint öngyilkos lett. Margit néni negyedik férje pokollá változtatta az életemet. Tizenöt éves koromtól fogva zaklatott. Állandóan attól féltem, hogy egyszer megerőszakol. Most Margit néni költözött el az élők sorából. Tudtam, hogy ez mit jelent. Most már nyíltan nekem szegezte a kérdést az a ... Megszöktem. Azóta ismerősöknél alszom. Hát röviden ennyi. Ahogyan kiejti a szavakat, gondolta a férfi, némelyik egészen különös hangsúlyt kap. És a szája... — Ne érts félre, nem pénzt akarok, nem is szeretőt. Tudom, ez is megfordult a fejedben... Csak egy embert, aki be tudja tölteni azt a hiányzó posztot az életemben. Akitől megtanulhatok élni. Mert én nem tudok élni... A férfi összegyűrte az üres cigarettás dobozt. — Még egy teát? — Igen, köszönöm. — Keresek neked valami munkát, jó? Kitűnő összeköttetéseim vannak a városban. A keresetedből egy albérletre is futja majd. Ha lesz időm, megkereslek és elviszlek moziba, állatkertbe... Esténként felolvasok egy-egy mesét a Hetvenhét magyar népmeséből... A lány szemét elfutotta a könny. — Te viccet csinálsz az egészből? Miután majdnem két pincért is fellökött, a kávóház üvegajtaja bántó csattanással csapódott be mögötte. Odakinn elnyelte niZIMADOK Z.Németh István 14
