A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-17 / 7. szám
GONDOLKODÓ HÉJ Adalék Lermontov verséhez Mottó: "Csalva van az a tisztalelkű, aki gazemberekkel tiszta lélekkel bánik.” (Kazinczy, levél Dessewfyhez, 1813) "Kövek között zúg a Terek iszapot kavarva, parton kúszik a vad török, éles ám a kardja, de az apád régi harcos, marcona levente, csak aludj: ő ért a harchoz, tente, baba, tente... Majd megtudod te is, várj csak, mi a harcos élet, kengyelvasba szökik lábad, puskád ott lesz véled. Én selyemmel varrók hímet a harci nyeregre... Aludj, kincsem, hunyd be szemed, tente, baba, tente." A Kozák altatódal című szép Lermontovversből való az idézet. Fordítója Képes Géza. (A költeményt többen is átültették magyarra; az illyési változatnak például Kozák bölcsődal a címe.) Az eredeti sorok 1837-ben születtek, valahol a Kaukázus vidékén, a Dagesztáni-hegyek nyugati lábainál, a Terek-folyó partján. Tudni kell, hogy a Terek eme vidéke, pontosabban Dagesztán és Csecsenföld, jóval Lermontov halála után, 1859-ben, hosszan elnyúló, évtizedekig tartó és igen kegyetlen orosz—kozák hadjáratsorozat eredményeként került végül is orosz kézre. A kiterjedt hegyláncolat ezernyi völgyében és a Terek mentén, annak vízgyűjtőjében élő karacsájokat, balkárokat, csecseneket, ingusokat, oszétokat, kumikokat, lezgeket, avarokat, lakokat, kabardokat, cserkeszeket, nogájokat, dargokat és másokat a fegyveres kozák, érthető egyszerűsítéssel, többnyire töröknek vagy vad kaukázusinak titulálta. (Annak idején a hódító mórok is bizonyára egy névvel illették Ibéria valamennyi keresztény benszülöttjét, így a baszkot is.) A fölsoroltakból különben a balkárok, a karacsájok, a nogájok és kumikok valóban török — türk nyelvcsaládhoz tartozó — népek. A többi, az egy indoiráni őszét kivételével, a kaukázusi nyelvrokonság köréhez tartozik. Lermontov kiváló poéta. A byroni és puskini kategória virtuóza. Egyébiránt, mint sok kortársa, igen kritikusan szemlélte zaklatott kora (mely kor nem zaklatott?) társadalmának ellentmondásait. Bizonyítják ezt nemcsak versei, hanem prózája is. Azt azonban már ő sem ismerte föl, hogy voltaképpen milyen missziót teljesít az orosz fegyveres, a kozák, messze szülőhazájától — ez esetben a kaukázusi Terek partján. Lermontovnak nem jutott eszébe, hogy miként 1812-ben, alig valamivel gyerekkora előtt, az ő szülőföldjén: Moszkvában és környékén, az Oka és a Moszkva folyó partján az oroszok voltak otthon, nem pedig Napóleon és francia "kozákjai", hasonlóképpen a Kaukázusban, a Terek partján, vagy a később — hátborzongatóan ugyan, de találóan — Groznijnak (rettenetesnek) elkeresztelt település környékén, ama bölcsődalbeli "török", illetve csecsen volt otthon, nem pedig az oroszok! A kozákok! S miként az oroszoknak elvitathatatlan joguk volt bármi módon és eszközzel, akár gerillaharccal, akár a felperzselt föld taktikájával, partizánakciókkal harcolni a betolakodó franciákkal szemben, ugyanúgy ama kaukázusinak sem volt kevesebb joga bármi eszközzel védeni otthonát, lányát, feleségét, szülőföldjét, ősei hazáját — a hódító-betolakodó oroszokkal—kozákokkal szemben. S itt mondják el, hogy ama "török”, azaz csecsen jogán harcoltak az írek, a búrok, a megfelelő önvédelmi eszközök híján az utolsó szálig kiirtott tasmaniai őslakók, vagy éppen a walesi bárdok balladás népe — és még hányán! — az angol hódítókkal szemben. Másutt a kabilok, az arabok, a malgasok stb. a franciákkal szemben. Hasonlóan a magyarok 1956-ban, vagy korábban, 1849- ben, a cári seregtestek, a kozák martalócok csapataival szemben (akik, fűzzük hozzá, nemcsak Petőfi életét oltották ki, hanem — kivételesen, kiragadott példaként említsük, mert könnyen felejtünk — az akkori magyar ajkú Losoncot, lakói többségével együtt teljesen elhamvasztották). E jog alapján küzdenek, jobban mondva vívják élethalálharcukat napjainkban is a poklok poklát járó dél-szudániak. S egyáltalán: a belüggyel, a határokkal, a kollektív jogokkal, az önrendelkezéssel stb. sátáni módon és tetszés szerint manipuláló hatalmak béklyóiba kényszerített, azok kényekedvének kiszolgáltatott rabnemzetek és tépett nemzetrészek tucatjai, mint például a kurdok, a tibetiek, a karabahi örmények, a baszkok, a krími tatárok, a korzikaiak, a maják, a koszovói albánok, a volganémetek. És a moldvai vagy a drávaszögi és szerémségi: kórógyi, vörösmarti, szentlászlói stb. — szószólóra, valamirevaló lármafára sem találó (a minap még volt?) — magyarok. És a csecsének. Igen, a babiloni fogság sztálini változatát is megjárt csecsének! Akiknek földjére már jóval Lermontov előtt kivetették hálójukat az oroszok, akik, el kell ismerni: a tömeges elhurcolásokban, deportálásokban, erőszakos ki- és betelepítésekben s más hasonló etnikai "bűvészmutatványokban" jártas és jeleskedő államok "Nemzetközösségének" nagytestvéri tisztét is betöltő "championjai". Az a világtól elzárt kegyetlen bírok, amely Lermontov versét is ihlette, nemcsak egyenlőtlen volt, hanem orosz részről — megismételhetjük — teljesen jogtalan. A legféltettebb tulajdonát: házát, földjét, lányát, örökét védelmező kaukázusinak sokszor csak puszta tőr állt rendelkezésére. Ezt a tényt is, bár akaratlan, érzékelteti a költemény (eredetije). Más, egészen más volna a helyzet, ha ama lermontovi "török", azaz csecsen, elképzelhető vagy feltételezhető szándékával nem a Terek partján, hanem sokkal, de sokkal északabbra, valahol az Oka partján kúszna tőrével. Igen, az Oka partján. Akkor e szép bölcsődal hangulatát, képsorait az égvilágon semmi sem zavarná. URBÁN GYÖRGY 3
