A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-10 / 6. szám
GERALD DURELL: (részlet) Léghajóval a világ körül ... Óvatosan elindultak a nagy hókupachoz. Amikor már egészen közel értek hozzá, Geny azt suttogta: — Ez a barlangja, de ne menjünk tovább, amíg nem tudjuk, milyen hangulatban van. — Odanézzetek, gőz jön ki abból a kis lyukból! — mondta izgatottan Emma. Pár percig nyugtalanul figyelték a barlangot. Aztán valóságos hózáport kavarva előbukkant a jegesmedvemama. Hosszú, fekete orrával beleszimatolt a levegőbe, aztán kimászott, teljes életnagyságban. Mordult egyet, majd két bocs kíséretében kiballagott a jégre. Nagy, fekete szemét óvatosan körbejáratta. — Jé, az anya bundája majdnem sárga — súgta meglepődve Konrád —, csak a bocsoké hófehér! — Segítség! — kiáltott hirtelen a nagybácsi. A hó megroskadt a lába alatt, Gerry megcsúszott, és egyre közelebb került a jegesmedvéhez. A jegesmedve mérgesen pillantott fel, amikor egy kisebbfajta lavina pont előtte puffant. Konrád Gerry után kapott, és sikerült megmarkolnia a kabátja ujját. — Barátom! — hadarta Gerry. — Bocsánat... megcsúsztam... Véletlen... Ekkor a hókupac összeomlott, és Gerry közvetlenül a jegesmedve orra elé pottyant. A gyerekek rémülten figyelték, bizonyosak voltak benne, hogy az állat fölfalja a bácsikájukat. A jegesmedve körülszaglászta Gerryt. — Teljesen Larry-szagod van! — csodálkozott a kétbocsos anya. — Viszont eléggé meghíztál. Érdekes, úgy tudtam, hogy délre utaztál bölénynézőbe. — Én csak a testvére vagyok. Mármint Larrynek — motyogta Gerry —, és már azt sem tudta, ijedezzen-e vagy mérgelődjön. — Azért jöttünk a sarkvidékre, hogy vele találkozzunk. — Akkor erről lemaradtatok. Már egy éve, hogy elutazott. Na, ne remegj már — köszörülte a torkát Jegesmedve —, nem eszlek meg. Aki Larry barátja, az nekem is barátom. Gerry feltápászkodott, és megpróbált méltóságteljestiek látszani. — Én nem remegek, jó? — jelentette ki határozottan. — Csak reszketek, de azért, mert fázom. Ami igaz, az igaz, egyiküknek sem volt melegük. Gerry orra inkább kék volt, mint piros, és szórakozottan dörzsölgette egy marék hóval, nehogy lefagyjon. — Milyen aranyosak a kicsik! — mondta Emma őszintén, bár azt is remélte, hogy Jegesmedve jobb kedvre derül, ha a bocsokra terelődik a szó. — Ne is mondd! — horkant föl az anya. — El se tudod képzelni, milyen érzés átaludni velük a telet egy szűk barlangban, miközben folyton a hasadat rugdossák. Mikor már majdnem elaludnál, nekik akkor kell elkezdeni mocorogni, fészkelődni. Amikor már nagyobbak, akkor meg folyton nyaggatnak, hogy "Mama, kimehetek sétálni?", "Mama, kérek inni!" A téli álomtól is elmegy az ember kedve, mondhatom... OSVÁT ERZSÉBET Utazás Képeskönyvem színes, szép: egyik zöld, a másik kék. Képeskönyvem kinyitom s hipp-hopp, máris utazom. Útrakelek erre-arra, amerre a kedvem tartja: a zöld könyvvel Afrikába, ráülök egy elefántra. A kék könyv a tengerre visz. Abban van ám tengersok víz! A hulláma úgy eltakar, alig találom meg magam. Utazásom itt ér véget. Ma már többet nem mesélek. 19
