A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-10 / 6. szám
EGTAJAK HÉT — Ezek mind civil rendőrök? — Civil is van, rendőr is van köztük... Ha tízen összegyűlnek valahol, nyomban másik ötven jelenik meg körülöttük. Ha most maga elmegy innen, itt minden ugyanúgy lesz, mint régen. A rendőrök is továbbállnak, maga után erednek. — Akkor aztán tönkremegyünk! — jelentette ki a fűszeres. — Könyörüljön a szegény népen! — kérlelte a zöldséges. — Legalább addig ne költözzék el, amíg egy kis tőkét nem gyűjtünk magunknak! — mondta a kávés. Gondolkodott. Máshol ugyanez várná. — Jó, nem költözöm el, de ezt vigyék innen... Felvette az asztalról a papírzacskókat, és odaadta a fűszeresnek. Ahogy kifelé mentek, a zöldséges megállt az ajtóban, és megkérdezte: — Akkor hát... elmondhatjuk a hírt a többieknek is? — Elmondhatják, itt maradok... Maguktól pedig nem kívánok semmit... — Allah kísérjen utadon... — szólt a kávézó tulajdonosa. Kollár János fordítása VASADI PÉTER Danse Macabre A törmelékek argumentumok. Rájuk borul a történelmi félelem, mint egy páncélos éjszaka. Ráadásul a rosszakarat betontuskókra jól odacsavarozza. Mi megmarad s kicsit még tud mozogni is, a lomha lélek. Kinek van itt ideje kivárni a föltisztuló ködöt? A prést, kienged-e csak annyira, hogy visszanézzünk őseinkre? Az is csoda, ha tűrjük egymás arca tükrét. S hallunk szavakban gyengén lobogni őrtüzet. Kiönt a jóság néha, lágyan partra csúszik. A barbár jóllakott meg visszalép: talpát se mossa meg! Holott a hátát kellene. Mellét. Hasát. Fejét. A jóság így, ha el nem párolog, mosléknak megfelel. Királyt akarsz? Ott van a trónon billegő buta. Tudásra szomjazol? Minek? Susog a rágalom, országot dönt halomba. Ma már a nyájat nem őrzik Dávidok. S zümmög a hatalom-ipar. Lőszer-füzérrel keresztbe köt s vagyont ígér, ha rommá lövöd a várost, templomod, kórházakat. Hamis próféta, te reflektorfényben dús sörényed most aztán csillogtathatod. Hogy milliók halnak éhen? Na-és: az okádásig megtömött belek ráböffentenek. Csemetéiket szmokingos gyilkosok kézcsókra tanítják, és ha netán a túlfinom kacsó lőporfüstös, az istenért, ne fintorogjanak! Öltözzék póknak, ki ad magára e dáridóban. Polipnak. Egyszemélyes utcabálnak. Hordjon mókás szemüveget, aranypöttyel pillangócsücskein, ha vakondok. A szellem lehanyatlik, dünnyögik a vesztesek. Ugyan!, íme hidraulikus emelkedettség övezi. A Walpurgis-éj csak hadd forogjon didergő Betlehem körül. A törmelékek argumentumok. FOTÓ: JÁN DUBEŇ Vendégei azonban nem hagyták annyiban. — Ez a ház nem méltó magához — érvelt a fűszeres —, itt nem lehet élni... Ha magának nem tetszik ez a környék, itt van mindjárt a közelben egy kétemeletes ház, a felső emeletét kiadják. Még fürdőszobája is van! Mi kibéreljük magának. — Csak azt kívánjuk, hogy ne váljon meg ettől a környéktől és tőlünk... — magyarázta a kávés. Ót meg egyre jobban furdalta a kíváncsiság. — Jó, jó, de hát miért kívánják, hogy itt maradjak? — Nagyon egyszerű, bej... Magának köszönhetjük a megélhetésünket. — Ugyan, én aztán nem lendítem föl a maguk üzletét... — Hát bizony, a vásárlásai nem sokat hoznak... De maga szerencsét hozott ránk... Azelőtt naponta csak négyen-öten keresték fel az üzletemet. És most? Mióta maga itt él köztünk, vidám és bizakodó mindenki. Nézze meg, egyre-másra nyílnak az új üzletek... — Ez mind magának köszönhető... — mondta a fűszeres. — Könyörüljön rajtunk! — szólt a kávés. — Ha elköltözik innen, vége mindennek! Legelőször én zárhatom be a kávézómat. — Bizony akkor minden olyan kihalt lesz, mint azelőtt. Éhen marad a család... Tönkremegyünk — mondta a zöldséges. A kereskedők szívfájdítóan panaszkodtak és kérlelték, hogy maradjon ott. Sajnálta őket, a családjukat. Mindnyájan neki köszönhetnek mindent... Ha akarta volna, még "fizetést" is kap. — Allahra mondom, nincsenek nekem olyan nagy szolgálataim. Mi jót tettem magukért, miért nem akarnak elengedni? — Bármit is tesz, sosem fogjuk elfelejteni a jóságát. Amint maga ideköltözött, szemetesnek, cipőtisztítónak öltözve rendőrök jöttek, hogy szemmel tartsák magát. Később újabb rendőrök jelentek meg, hogy az előbbieket ellenőrizzék. Elszabadult a pokol. — Először nálunk kérdezősködtek, tőlünk tudták meg, miket csinált maga... — folytatta a fűszeres. — A rendőrök nálunk vásároltak... Azután jött az ószeres, a suszter, a pereces, a halvaárus meg a többiek — mondta a zöldséges. — En is magának köszönhetem, hogy kávézót nyithattam. Sötétedésig ott ülnek nálam az emberek, kártyáznak, dominóznak. Legalább három-négy kávét megisznak, és már az is valami. Keserűen nézett a vendégeire. 17
