A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-10 / 6. szám
HÉT OTT JÁRTUNK A KALAPOSMESTER Annyi népdal, magyar nóta és kupié született a kalap fejfedővel kapcsolatban, amelyet a világ bármely nyelvének irodalma megirigyelhetne. Azt mondják, hogy az ógörögök kalapban ábrázolták isteneiket, királyaikat és királylányaikat, de már a honfoglaló magyarok is ismerték a nemezkészítés módját. Node idővel bizony eltejedt Európában a kalapos süveg, amelyet nyáron az árnyékoló karimával egészítettek ki. Az írott legendák szerint eleink szívesen viselték az idegenből hozott: lengyel, kozák és cseh süvegeket. A téli meleg süvegekkel szemben nyugat felől kezdett beáramlani a nyári, könnyű kalap viselete. Ám a nyugati kalapformák tájainkon kezdtek hamarosan átalakulni, mert ugyebár kinek kellett volna a magas "cilinder", amit nálunk találóan, de nem kis iróniával "köcsögkalapnak" becéztek. Szóval a kalap terjedt és hódított, idővel nemcsak a nemesség, hanem a földet túró nép, a parasztság kedvenc fejfedője lett a kalap, amelyből meg lehetett állapítani, hogy honnan, merről származik viselője. Más-más volt, egy-egy polgári foglalkozás kalapviselete is, de más kalapot viselt mondjuk egy katolikus, református vagy zsidó egyházi méltóság. Szóval a kalapokról még nagyon sok mindent lehetne elmondani, amelynek kisipara hazánkban még a század derekáig virágzott. Az államosítások után a kisiparosok lassan-lassan bezárták boltjaikat... Mosta "Dzsoki"-kalap a divat a Dallas című filmsorozatból A nők a színes és a fehér kalapokat kedvelik — mondja Fmsch Sándor A Koháry utca Léván Mindezekről Léván Frasch Sándorral, a nagymúltú kalaposdinasztia utolsó mohikánjával beszélgettünk a Koháry utcai boltjában, egyben műhelyében. — Mondjon valamit a Frasch "kalaposdinasztia" múltjáról — indult a beszélgetés, miután bemutatkoztunk. — Azt nehezen tudnám megmondani, hogy honnan, merről jött az első ősünk, de apámtól tudom — akit Frasch Józsefnek hívtak —, hogy már a nagyapám is kalapkészítő volt. A mi kalapos boltunk Léva belvárosában volt, ahol ma a Prior épülete áll. Édesanyám a női kalapokat készítette, de 1954-ben államosítottak bennünket, a boltot átvette a Temos kisipari szövetkezet. Apám 1968-ig vezette a boltot, illetve a kisipari szövetkezet műhelyét, de nem volt nagy igény a kézileg készült kalapokra, ott inkább a gyárilag készült kalapokat árulták. Sajnos édesapám a nyugdíját nem sokáig élvezhette, egy esztendő múlva meghalt. Ránk maradtak a kalap készítéséhez szükséges formák, eszközök, nomeg némi alapanyag is, amelynek minőségét most is csak dicsérni tudom. Ezzel lényegében a kalaposszakma Léván befejeződött. — Mégis mikor éledt fel újra? — kérdeztük a negyvenes éveit taposó, jó kedélyű, szemüveges kalaposmestert. — Az én eredeti szakmám az építészet; építész vagyok, Losoncon végeztem az ipariban. Hazajövet, az érettségi után az építkezési vállalatnál helyezkedtem el. Node, hogy a kalapos témánál maradjunk: a nyári szünidőket apám műhelyében töltöttem. Kezdetben apróbb, egyszerűbb feladatokkal bízott meg, és fokozatosan megtanultam a kalapkészítés minden fortélyát. Egyszerűen érdekelt a dolog, pedig még a gondolat is távol állott tőlem, hogy egyszer majd üzletet nyitok, és kalapokat készítek. — Mi volt az indíték? — Különös véletlen... A garamkövesdi táncosok — de biztosan a Garam vidékéről — jöttek és hoztak egy kalapot mutatóba. Megkérték édesapámat, hogy készítsen legalább húsz kalapot a népi tánccsoport számára. Édesanyám arra kérte a megrendelőket, hogy legyenek türelemmel és csak azután tudja megadni a választ, ha majd velem beszélt. Szemre vettem a kalapot, felmértem az árukészletet, és megpróbálkoztunk először egyetlen kalappal, ami jól sikerült. Szóval ezeknél a népi kalapoknál zökkentem vissza újra a kalaposmesterségbe. Azóta már sok-sok együttesnek készítettünk kalapokat, szlovákoknak is, ezt azért mondom, mert a szlovák kalapok eltérnek a magyar kalapoktól mind formában, mind anyagban. — A kalapkészítésen kívül mit tanult meg édesapjától? — Nagyon sok mindenről mesélt, például arról is, hogy a paraszt ember mindig egy-két számmal nagyobb kalapot kért, mert azzal számolt, hogy_ idővel megázik a kalap, és összemegy. így a kalapokba vastagabb betétet kellett tennünk, amelyeket fokozatosan úgy távolítottak el, amint a kalap szűkült. Mondott olyanokat is, hogy a kalapkészítés tavaszi és őszi szakma, mert télen meleg kucsmát viselnek az emberek, nyáron pedig könnyű szalmakalapot. De azt a szabályt is megtanultam tőle, hogy május 15-e előtt és szeptember 15-e után nem szabad szalmakalapot hordani, nyilván a megfázás esélye miatt. — Kanyarodjunk vissza a mába: Mikor váltotta ki az iparengedélyt? — Mint említettem a rendszerváltásig az építész szakmában dolgoztam, ám a cégek kezdtek leépülni és megszűnni. Még mielőtt elbocsátottak volna léptem, és felújítottam a kalaposszakmát. Először csak odahaza gyártottam a kalapokat, amelyeket vásárokon árultam, aztán itt, a Koháry utcában, szemben a családi házunkkal megvásároltam egy épületet. — Biztosan nem volt drága, hiszen a Koháry utcán végigsétálván láttam, hogy sok itt a magára hagyott ház, amelynek lakói kihaltak vagy elköltöztek. — Ahhoz képest, amit a belvárosban kémek egy épületért vagy akár a bérletért, jól sikerült a vásár, de azért itt is megkérték az árát. — Hányán dolgoznak és hány kalap készül el egy nap? — A sapkák varrásánál besegít a család, de a kalapokat egyedül készítem. A kalapkészítés időigényes, mármint a technológiája, a formázástól egészen a karima levarrásáig legalább másfél órára van szükség. így hát nem nehéz kiszámítani, hány kalap készülhet el egy nap. A jövőben természetesen, ha rendesen beindul az üzlet, és az emberek rájönnek arra, hogy más egy nálam készült kalap, mint az, amit az üzletben vásárol — tegyük hozzá jóval drágábban —, akkor szívesen megosztanám a kalapkészítés tudományát az utánpótlással is. — Melyek azok a kalapok, amelyeket szívesen vásárolnak az emberek? — Készítünk kalapokat méretre is, különösen a hölgyek jönnek, ha meglátnak valamelyik divatlapban egy szép kalapot. De készítek vadászkalapokat, már voltak nyugati megrendelőim is. Ám az, ami most fogy és ami most divat, azok a Dallasban látható "Dzsoki'-féle kalapok, különösen vásárokon kapkodják a fiatalok. — Nem készül a belvárosban idővel üzletet nyitni? — Én a Koháry utcát nagyon megszerettem, amely soha nem változtatta nevét. Itt az emberek is megértőbbek: szlovákok, magyarok és cigányok egyaránt tisztelik egymást. Ám soha nem lehet tudni, egyelőre örülünk, hogy a kalapkészítésből meg lehet élni. MOTESIKY ÁRPÁD 12
