A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-10 / 6. szám
VÁNDORLÁSOK UÉl megszokott móditól. Húsvétkor nem szokás megöntözni a nőket, hanem az ünnep a gyerekeké, akiknek (nemükre való tekintet nélkül) csokifigurákat rejtenek el, hogy legyen minek örülniük. Eközben a felnőttek a partikon vigadnak. A szentestét nem ünnepük, hanem 25-én reggel találják meg a gyerekek a karácsonyfát és az ajándékokat. Aztán ünnepi ebéd következik. Szilveszterkor újabb parti következik, de attól nagyobb ünnepnek számít az új év első napja. Évente január 26-án, az első telepesek érkezésének napján óriási népünnepélyeket tartanak országszerte. Csodálatos volt a kétszázadik évforduló (1988- ban) tiszteletére rendezett perth-i "égi show" — zenés tűzijáték, amelyen több ezer ember együtt ünnepelt — apró szentjánosbogaraknak tűnő zseblámpákkal világított a folyó és tenger között fekvő város több nevezetes pontján. Szóban szinte leírhatatlan az akkor átélt élményünk! Látványos a minden ősszel megrendezett, háromnapos "Royal show'1 — tenyészállat-bemutató árusítással és showműsorokkal egybekötve, akárcsak a szinte már nemzeti ünnepnek számító "Melbournes Cup" — nagyszabású lóverseny, és még sorolhatnám a különféle fesztiválokat és egyéb élményszámba menő ünnepségeket. Hazaruccanás — vegyes érzésekkel — Kalandvágyó, üres zsebű fiatalokként távoztatok Csehszlovákiából, pár évvel később pedig élettapasztalatokkal, élményekkel gazdagodva (hogy az anyagiakat már ne is említsem — az emberi irigység miatt!) tértetek vissza Szlovákiába — állítólag végérvényesen?! Nem tartotok attól, hogy a beteljesült nagy álom után keserű lesz az itthoni "ébredés"? B.: — Először a társadalmi változások után, 1991-ben tértünk haza négy hónapra, és távozásunkkor furcsa érzések kerítettek a hatalmukba... Tudod, megszereztük a kívánt anyagi javakat, csodaszép tájakkal, érdekes emberekkel ismerkedtünk, ám idehaza megmozdult valami bennünk... Szóval: vettünk egy házat, és a következő évben végleg hazaköltöztünk. 1993-ban már itt szültem meg a kisfiúnkat, a férjem üzletemberként tevékenykedik, én pedig szeretnék nyitni egy angol nyelvű óvodát, ha lesz rá igény. A kislányom visszakívánkozik a hajdani óvodájába, a társai közé, de majd megszokik Szlovákiában is. Mi bízunk az itthoni viszonyok javulásában és önmagunkban. Eddig is sikerült átvészelnünk a különféle helyzeteket, megoldani a gondokat, talán ezután is sikerül. Egyáltalán nem bántuk meg a történteket, de tudod, itthon érzem legjobban magam, ha néha felhők takarják is el a napot... MISKÓ ILDIKÓ Két óceán között ÚTIJEGYZETEK VI. Még mindig Los Angelesben időzöm — pihennem kell — mondják, s hozzáidomulni az itteni időhözéghajlathoz. Ami nem is olyan egyszerű. Mostanában értem meg az olyan csekélységeket, hogy mondjuk egy világbajnokságra Európából iderepülő remek focicsapat simán elveszíti a biztosnak számító meccseket. Egyszerűen azért, mert nem veszik számításba a szervezet biológiai csapdáját vagy e csapda következményeit. Mert két átvirrasztott éjszaka után szédeleg az ember, s jószerével csak vegetálni képes, de komoly testi vagy szellemi teljesítményre már alig. Szóval próbálom magam körül ezt a világot, s próbálom magamat összeszedni — ahogy lehet. Például az éjszaka — pontosabban éjfél közelében — lenyeltem két Noxyront, tehát aludtam valamicskét. A most ideigyekvő kikelet hűvös, szokatlan, s a tengerről beáramló pára — vagy köd? — eltakarja a napot. Reggeli után a semmittevés; fekszem a medence melletti heverőn, s Márai naplójának bölcsességeit szemelgetem, s amúgy fél füllel hallgatom a víz monoton zubogását a medence túloldalán. Ilyet vagy ehhez hasonlót kellene építtetni Buzitán is; napok óta ez jár az eszemben, de hogy miként, annak a módját egyelőre nem tudom kitalálni. Egyébként — ezt töredelmesen be kell vallanom — üres vagyok, s kicsit félek az előttem lévő további utazásoktól. Roppant kellemetlen, hogy nem értem ezt a bikkfanyelvet; időnként még a repülőtéri alkalmazottak végtelen készsége és kedvessége is megalázónak tűnik. De — hogy hazakerüljek — ezt a "kellemetlenséget" is el kell viselni. Persze, próbálok kitérni ezek elől a gondok elől, s ehhez az igyekezethez most éppen Márai a segítőtárs, aki ilyeneket ír erről a tájról és térségről: "A házak előtt a gondosan nyírott gyepen a guggoló cserjék, törpe törzsek, tűleveles, alacsonyan terpeszkedő gallyak. A kaliforniai vegetáció nem "nyugati", de nem is tropikus. Földrészközi, amorph (...) A láthatatlan üvegharang, az óceánnal elvegyülő égbolt alatt minden húsos, anyagias. Az égbolt határtalanabb, mint máshol. A Csendes-óceánt borítja le — egy térfogatot, amelynek nincsenek méretei." Ilyesmikkel traktál egész délelőtt a Kassáról idáig vándorolt notórikus naplóíró... Egyébként szokatlanul hűvös van, és még egy kevéske permet is hullott az óceán felőli felhőkből. Ebédelni J. levitt a Tengerhez. Azért a nagy "T", mert ez az antik-óceán nagybetűs víz. Biztos, hogy látszott rajtam, legalábbis én majdnem biztos vagyok benne, a megilletődöttség, hiszen tőlünk idáig eljutni, azért az nem egy délutáni séta. S ez a lábam előtt lévő Óriásvíz, a Pacific, a Nyugalom és az Őserő egyben. Persze, hogy bele is gázoltam, félretéve megrendülést, tiszteletet, s hűvösét, sodró erejét még sokáig őrizni fogom. Ebédelni is a parton ebédeltünk, egy teraszos vendéglőben, természetesen "tengeri" ebédet. Ráklevest meg valami nyárson sült halat, kicsi, piros rákokkal tarkítva. Sótlan és ízetlen volt. Kicsit el is romlott tőle a maradék gyomrom, de Santa Monicában és Venicében a Parton "rendbesétáltam" magamat, úgy, hogy élvezni is tudtam a látottakat. Itt a parton akad minden elképzelhető és elképzelhetetlen, amit ez a világ megtermett; kínai, néger, koreai, mexikói, aztán ezek keveréke... Jól öltözött üzletember, homokos néger, japán lotyó (vagy akármilyen, a bőség mint a part homokja), aztán jósok, jósnők, narkósok, alkoholisták, be nem fogadott menekültek, festők, fotósok, s mindenféle kóceráj, s ahogy láttam, minden eladható és minden meg is vásárolható, csak dolcsi kell hozzá. Együtt van minden, amit az emberi képzelet elérhet; sőt az is, ami annak határán túl hever. Gyilkosok, rablók, kisstílű tolvajok, zsebmetszők — Amerika legnagyobb szeméttelepe. Gyanítom, néhány év múlva nem a mai európai háborúk lesznek majd A part — Venice a politika fő tisztázandó gondjai, hanem ez az itt látott hemzsegő homo-áradat, amelyet sem emberi, sem isteni törvény nem képes korlátok közé rendezni. A parti szemle után a magas parton lévő Getty Múzeum következett. Rendszeres mikrobuszjárat szállítja ide az érdeklődőket. Kocsival csak az mehet fel, aki előre lefoglalt egy parkolóhelyet. Korábbban már voltam egy természettani múzeumban, amelyben huszonötezer éves csontvázakat láttam, ez a mostani, közelebbi idők emlékeit idézi, de valahogy nem ide illően... Getty J. Paul igen gazdag ember lehetett, mert egy görögországi ókori épületegyüttest megvásárolt, hajókra rakatott, s itt az óceán színe előtt újra fölépíttette. Ez a mostani Getty Múzeum, képtár, tele antik szoborral, görög vázával, festményekkel és óriásméretű gobelinekkel, amilyeneket még soha sem láttam. (A három darabból álló Don Chichtte-sorozat egyenként lehet legalább 5x5 méteres, de inkább nagyobb — selyem és bársony.) Amerikát mindig a lehetőségek és a csodák országának mondták. De van ezen túl még néhány olyan jelző, amit nyugodtan odafércelhetnénk az előbbiekhez. Én legelőször az erőt mondanám, aztán valamilyen tágasságot és a szépséget. Pontosabban a látott táj szépségét. Olyan valóságát a természetnek, amely mindennek biztonságot ad, s érezhető az egész felett valami olyan tiszta sugárzás, amely ezt az egészet beborítja. Kalifornia egén alig látni néhány csillagot... A tengertől hazafelé egy jót kerültünk J. javaslatára, mondván, hogy nézzük meg egy kicsit a hegyeket is. Ez a "jó kerülő" körülbelül azt jelenti, mintha mondjuk Kassáról Eperjesen, Poprádon és Rozsnyón keresztül jöttünk volna vissza a Nagyságos Fejedelem nyugvóföldjére. A hegyek is hasonlítottak az imént leírt otthoni tájhoz, csak alacsonyabbak, s rajtuk a növényzet kiégett szürke; csak néhány facsoport zöldell, meg azok a területek, amelyeket öntöznek. Igen elfáradtam estére, hiszen az elmúlt két éjszaka alig aludtam valamit. De ma láttam a legtöbbet Amerikából. GÁL SÁNDOR 5
