A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-10 / 6. szám
LAPSZEL nét Tatay Sándor: Kinizsi Pál történelmi játékával készülnek. A színpadot, a díszleteket Sebők János nyugdíjas tanító építi felismét az igazgató úrhoz fordultunk, és megkérdeztük, hogy mennyiben befolyásolják a kálazi gyerekek az iskola életét? — Nincsen semmilyen gondunk velük, az iskolabusz Ladányi Lajos szülő vezetésével rendszeresen hozza őket, és miután megebédeltek, indulhatnak hazafelé. A gyerekek gyorsan beilleszkedtek a környezetbe, hiszen nem az egyetlen bejáróink, mert a felső tagozatra Nyitracsehiből már a magyar iskolák kezdetétől Nagycéténybe járnak a gyerekek, de akad mindig egy-két gyerek Nyitráról, és van bejáró tanulónk Verebélyről is. Délután aztán az iskolabusz vezetőjét, Ladányi Lajost fogtuk vallatóra, és az iránt érdeklődtünk, hogy miért kellett buszt vásárolni, s ki üzemelteti a járművet, amely a kálazi gyerekeket szállítja Nagycéténybe? — Buszra a csatlakozás miatt volt szükség, mert a kálazi gyerekek, ha Nagycéténybe akarnának eljutni, akkor hajnalban kellene kelniök, hogy verebélyi átszállással az iskolába jussanak. Vissza, az otthonukba pedig csak késő délután érnének. Az üzemeltetést, illetve az üzemanyagra a pénzt a Nyitra Város Célalap előlegezte, a vezetést pedig jómagam — bérmentesen — vállaltam, mivel három gyermekemet is szállítom a magyar iskolába. Szerencsére olyan a munkaköröm — kálazi népművelő vagyok —, hogy megoldható a feladat. — Vannak azonban más dolgok is, mondjuk a kötelező adó a busz után és később a javítások, amelyekkel még most nincs gond — pénzbe fognak kerülni. Egyszóval más pénzforrások után kell majd néznünk, mert az alapítványok pénzbeli forrásai is kiapadhatnak. — Úgy hallottuk, hogy jövőre öt elsőssel gyarapodik majd az iskolabusz. Elférnek ők is? — Valóban öt gyermek szülője döntött a magyar iskola mellett, ami nem okoz gondot a szállításban, mert akár 15 gyereket is utaztathatunk a szabályok szerint. De a következő években, még a századfordulón innen, azt szeretnénk, ha Kálazon is megnyílna a kisiskola és csak a felső tagozatos tanulókat kellene majd Nagycéténybe szállítanunk. A kisiskola megnyitását — ha megerősödik a magyar iskola iránti igény — kérelmezni fogjuk. Nagycétényből távozóban kissé elgondolkodtam a hallottakon és tapasztaltakon, valamint azon is, hogy mennyire élünk a lehetőségekkel, mennyire bízunk önmagunkban, s mennyire döntő a jövő számunkra, mert amikor a magyar iskolákért való kiállásról beszélünk, akkor bizony a jövőnkről gondolkodunk. A magyar iskolákat nem véletlenül célozták meg különböző "izmusok" és célozzák ma is, ránk sütve azt a bélyeget, hogy a gyermekeinket nem akarjuk megtaníttatni szlovákul, s így nem vagyunk lojálisak szülőhazánkhoz, országunkhoz, szülőföldünkhöz Szlovákiában. Sőt nem szeretjük ezt a helyet, mondogatják, akik a nacionalizmus leple alatt ránk sütik az irredenta bélyeget. Nekünk az identitástudathoz, az anyanyelvűnkhöz való ragaszkodás a szülőföld s a haza szeretető; ennek egyetlen járható útját az anyanyelven való oktatás és tanulás jelenti. Mindennemű ellenkező állítás hamis és az álnokság szüleménye. Nekünk kell eldöntenünk, hogy emelt fővel, tiszta és tisztességes öntudattal merre vezessen utunk, amelyen egykoron őseink jártak. MOTESIKY ÁRPÁD BÉKEPIPA és CSATABÁRD A nemrég bizalmat kapott szlovák kormány elnöke arra buzdította politikai ellenfeleit, hogy felejtsék el a múltat, ássák el a csatabárdot, és szívják el a békepipát. Valóban nemes gesztus lenne ez az ajánlati, ha nem tudnánk, hogy éppen a jelenlegi kormánykoalíció képviselői keresik a konfliktushelyzeteket, és kötnek bele léptennyomon az ellenzékiekbe. Ján Slota pl. olyan szavakkal illette a kereszténydemokraták vezérét, amelyeket még egy Vasil Biľak is röstellt volna a száján kiengedni, pedig hát ő sem ment a szomszédba egy kis durvaságért. És hogyan reagáltak minderre a koalíciós partnerek? Sehogy, kérem. Egyszerűen eleresztették a fülük mellett. Bezzeg felhorkantak, amikor Ján Čarnogurský a kormányprogram vitája során előhozakodott egy "tudományos dolgozattal", amelyet a nyolcvanas években a jelenlegi oktatás- és tudományügyi miniszter, Slavkovská asszony vetett papírra, s amelyben egyházellenességéről tett egyértelmű tanúbizonyságot. Ugyanez a személy ma a cirili-metódi hagyományok elkötelezett folytatójának és a vallásszabadság rendíthetetlen bajnokának nevezi magát. Čarnogurský csupán annyit szeretett volna elérni, hogy Slavkovská nyilvánosan határolja el magát korábbi véleményétől. Persze lett i$ haddelhadd. Gašparovič házelnök minden áron bele akarta fojtani a szót, s végül utasította a műszakiakat, hogy kapcsolják ki Čarnogurský mikrofonját. Másnap viszont tagadta, hogy ilyesmit cselekedett egyszóval hazudott ország-világ előtt. Tóthová miniszter asszony etikátlannak nevezte Jáii Čarnogorský tettét, amiért a múltban turkált. Talán csak nem attól félt, hogy az ő egykori értekezéseiből is előbányászhatnak néhány kínos bekezdést? A kormányprogram vitája egyébként bebizonyította, hogy Mečiar békeajánlata legföljebb egyéni kezdeményezés, sem párthívei, sem koalíciós partnerei nem úgy reagáltak az ellenzék kifogásaira és bírálatára, mint akik a korrekt párbeszéd hívei lennének. Különösen rájárt a rúd a magyar koalíció képviselőire, akik — úgymond -4- nem is a szlovákiai magyarság érdekeit szolgálják, mert ha azt tennék, akkor nem ágálnának folyton az alternatív iskolák ellen, amelyek pedig az érvényesüléshez vezető út kiinduló pontjai. Hogy ezzel az érvényesüléssel hogyan is áll a dolog, hamar kiderült. Garajová képviselőasszony mármár vádbeszédre emlékeztető felszólalásából megtudhattuk, hogy nekünk azért kell az alternatív iskola, mert a magyar iskola képtelen megtanítani bennünket szlovákul. Tehát ez a baj. S hogy semmi kétségünk ne legyen, Reá képviselő még idézett is. Azokból a dolgozatokból, amelyeket állítólag a magyar gyerekek írtak szlovák fogalmazásból. Ide süllyedt a szlovák törvényhozás, kérem. Tizenéves gyerekek szövegeit elemzik, ahelyett, hogy az ország valós gondjaival foglalkoznának. Ez a hozzáállás egyébként is megalázó, hiszen a rátermettség és a tudás egyetlen fokmérőjének a szlovák nyelvet, pontosabban annak ismeretét tartja. Mintha a tudáshoz kizárólag ezen a nyelven át vezetne az út. Pedig a magyar iskolákban végzett számtalan tehetséges diák épp az ellenkezőjét bizonyítja. Kétségtelen, hogy az idegen nyelv elsajátítása nem megy egyik napról a másikra, s a magyar iskolákban folyó idegennyelv-tanítás sok kívánnivalót hagy maga után, de ebből nem lenne szabad politikai kérdést csinálni, hiszen szakmai problémáról van szó. Ugye emlékszünk még arra, mennyit gyötörtek bennünket az orosz nyelvvel. Kíváncsi volnék, hány szlovák beszéli folyékonyan ezt a nyelvet, jóllehet egy rokonnyelvről van szó, amelyet sokan több mint tíz éven át tanultak. A parlamenti vita egy további szempontból is tanulságos volt. A kormánykoalíció képviselői, miközben állandóan azt hangoztatták, hogy a magyar képviselők nem a szlovákiai magyarok nevében beszélnek, önmagukat az egész szlovák nemzet szószólóinak kiáltották ki. Könnyen bebizonyíthatnánk, hogy ki kiket és milyen arányban képvisel, de itt tulajdonképpen nem ez a lényeg. Az efféle megnyilvánulások ugyanis jól szemléltetik, mennyire rosszul értelmezik itt egyesek a demokráciát. Pontosabban: egyáltalán nem érdekli őket. Ez azért veszedelmes, mert a hatalom jelenlegi birtokosairól van szó. Hol vannak már azok az idők, amikor szinte jelszóként skandálták errefelé: amit nem tilt a törvény, azt szabad. Mára úgy látszik egyesek megelégelték ezt a nagy szabadságot, s mindenféle korlátokat szabó törvényekről álmodoznak. A nemzeti kisebbségeknek meg kell mutatni, hogy az ő nyelvük nem lehet egyenrangú a szlovákkal, nosza hozzunk egy törvényt az államnyelvről. S ha nem érzik jól magukat itt Szlovákiában? Majd megmutatjuk nekik, hogy egy törvény segítségével ezt is meg lehet oldani: alkossunk egy törvényt az ország védelméről, ez majd befogja az elégedetlenkedők száját. Sajnos az antidemokratikus megnyilvánulások és hangok egyre csak szaporodnak. Régebben még adtak a világ véleményére, s azzal a kérdéssel, hogy mit szól mindehhez Európa, még zavarba lehetett hozni akárkit. Ma már bizonyos körök nyíltan hangoztatják, hogy nekünk Európa és a világ ne dirigáljon, mi a magunk elképzelései szerint építjük a demokráciát. Akinek nem tetszik, az magára vessen. Annak idején Enver Hodzsa is így vélekedett, sikerült is elszigetelnie Albániát jó négy évtizedre. Vajon Szlovákiát is szeretnék egyesek albán módra bekeríteni? LACZA TIHAMÉR 3
