A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-03 / 5. szám
HÉTMINERVA BUJOCSKA A HAZAI RÁDIÓZÁS ÉS TÉVÉZÉS KÖRÜL A nyugati demokratikus államokban a sajtó, rádió és a televízió, tehát a tömegtájékoztatás elismert nagyhatalomnak számít, az újságírókat az emberi jogok őreiként tartják számon. Ugyanezen oknál fogva rendeznek rájuk hajtóvadászatot a háborús területek kisebb és nagyobb diktátorai, akik anélkül, hogy ismernék az emberöltővel ezelőtti dalt, jól tudják a magyar bárd igazságát: a szó veszélyes fegyver, ezért kimondóit el kell némítani. Olyannyira, hogy a múlt évet szomorú rekorddal zártuk: több mint százhúsz újságíró áldozta életét a szabad sajtóért mikrofonnal, kamerával, jegyzetfüzettel a kezében. A hazai tömegtájékoztatási helyzet jóvál békésebbnek tűnik, bár itthon is szikrázna! az indulatok. A hatalom képviselői elvárják, hogy az újságok a nekik tetsző véleményt közöljék, míg a sajtóban régebben dolgozóknak ez a hozzáállás a korábbi évtizedeket juttatja az eszébe. A bátrabbja vérmérsékletétől és kurázsijától függően ezt nyilvánosan közli is. A nyugat-európaiak csodálkozással vegyes viszolygással figyelik ezt a forrongást, számukra az lett volna a logikus, hogy a nyolcvankilences változások után a tömegtájékoztatás függetlenné válik a végrehajtó hatalomtól. Hogy ez csak részben történt meg, annak több oka van. Valójában mi is történt tájainkon az elmúlt időszakban, jelenleg hogyan áll a független elektronikus tájékoztatás szénája? A magánrádiózás és -televíziózás előtt az utat a Szövetségi Nemzetgyűlés 1991- ben jóváhagyott 468 Tt. törvénye nyitotta meg, amely lehetővé tette természetes és jogi személyek számára a sugárzási engedélyhez való folyamodást. Azon melegében Szlovákiában vagy négytucat rádiós és tévés társaság alakult, hogy megpályázza a szabad frekvenciákat. Ekkor jött az első hideg zuhany: kiderült, hogy nincs ki döntsön az igénylések sorsáról. Sebtében az épp hivatalban lévő kulturális miniszter nevezett ki egy, ezzel a kérdéssel foglalkozó bizottságot. A szabad világ nagyobb derültségére. Ugyan formálisan minden joga megvolt ehhez, mivel egy, még a Novotný-érában született (!) minisztériumi rendelet ezt lehetővé tette, viszont ez a független tájékoztatás alapelveinek a megcsúfolása volt. Hiszen a végrehajtó hatalom egyik képviselője, a kulturális miniszter szentesítette aláírásával az engedélyeket. Aligha lehet ilyen körülmények között elképzelni, hogy olyan személyek is sugározhatnak, akiknek véleménye közismerten szemben áll a hataloméval; így duális tájékoztatásról nehezen lehet beszélni. Ezt a gyakorlat is igazolta: a hamarjában beindult rádióműsorok csupán zenei anyagukban különböztek a közszolgálati média műsorától (bár ebben sincs túl sok köszönet, a középszerű amerikai zene teljesen elárasztotta az étert), míg híreiket szinte teljes egészében a hivatalos távirati irodától vették át. Legfeljebb lezserebbül, :enei aláfestéssel olvasták be őket. Közben megszületett az új hazai "találmány", az áll(ami)maszek rádió is, a Rock FM formájában (szlovákiai specifikumként). A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a közszolgálati Szlovák Rádió egy tyeljes (ráadásul a legjobb minőségű) idóláncát bocsátotta a magántársaság /rendelkezésére, miközben papíron, a törvény értelmében ő, vagyis az "állami" rádió felel a magános minden ballépéséért, ő tartja a hátát, ha baj van. Ennek a kérdésnek a tisztázásához kell tenni egy kis kitérőt. A Nemzetközi Távközlési Egyesület (EBU: Europen Broadcasting Union) hazai tagszervezet a Csehszlovák Távközlési Hivatal volt. A sugárzási frekvenciákat amiatt, hogy a legtöbb esetben a szomszéd országok területére is átjut az adás, nemzetközi szakértői egyeztetés után az EBU közgyűlésén osztják ki az egyes tagszervezeteknek. A — tárgyalási helyszínek szerint az ún. genfi és stockholmi — frekvenciákat ennek megfelelően a hazai távközlési hivatal kapta meg. Ez az egyik oka, hogy az ország területén levő összes adótornyot és átjátszóállomást is ő üzemelteti. Viszont amiatt, hogy a műsorokat az adóhálózatba a(z) (egykori) Csehszlovák Rádió és Televízió táplálta, az egyes frekvenciákat hivatalosan is a rendelkezésére bocsátotta. Vagyis odaajándékozta. Ha csak sejtette volna, hogy bekövetkezik a nyolcvankilences forradalom, ezt nem teszi. Ugyanis a változások után emiatt az apró hiba miatt épp a Csehszlovák Rádió adhatta bérbe az általa épp nem használt utrarövidhullámú (un. CCIR sávú) hálózatot a Rock FM céljaira. Ezzel a világon példátlan helyzet állott elő: egy olyan hibridrádió keletkezett, ahol a műsort teljes egészében (a jól jövedelmező reklámokat is beleszámítva, a piac négyötödét megszerezve magának) egy magántársaság állítja elő, miközben a "hivatalos ", közszolgálati rádió sugározza saját konkurensének az adásait. E képtelen megoldás egyrészt privilegizált helyzetet biztosít a Rock FM számára a többiekkel szemben, másrészt teljes büntetlenséget törvénysértés esetén, ugyanis a vonatkozó előírások a sugárzóval szemben írnak elő fellépési lehetőséget, amely ez esetben a Szlovák Rádió. Vissza is él ezzel: törvényszabta tilalom ellenére vidáman reklámoznak alkoholt, miközben nem lehet őket megbüntetni. A televíziózás területén ez idő tájt kapta meg nagy port felvert sugárzási engedélyét a pozsonyi Médium 5 — dunaszerdahelyi Perfects "duó”, az egykori TA 3 adóhálózatra. Máig sem tisztázott, hogy miért nem indították be a műsorokat, ugyanis minden ellenkező híresztelés ellenére licencük érvényes volt. Ezt az első profi jogász közölte volna velük, tekintve, hogy a jogi kontinuitás elve ezt írja elő. Ha nem lépik túl a törvényben meghatározott egyéves határidőt a sugárzás beindítására, még ma is vidáman működnének. Viszont a határidő túllépése engedélyvesztéssel jár, amit az időközben életre hívott Frekvenciatanács nem is mulasztott el kihasználni. A kezdeti zűrzavar helyén a rendet a Szlovák Nemzeti Tanács 294/1992 Tt. törvénye volt hivatott teremteni, amely a Szlovák Frekvenciatanács felállításával egy független, a parlament kulturális bizottságához tartozó szervnek adta át a döntési jogok nagy részét. Persze azt sem teljesen. A törvény életbelépését követően az összes frekvencia kezelője továbbra is a Távközlési Hivatal maradt, viszont ezeket a Frekvenciatanács rendelkezésére bocsátja. Amennyiben országos adóhálózat kialakításáról van szó, a végső döntés joga a parlamenté. Ez utóbbi megszorítás okozta az STV 2 körüli egyéves hercehurcát. A kilenctagú Frekvenciatanács (elvileg) független szakértőkből áll. A gyakorlatban ez elsősorban azt jelentette, hogy a Rádió- és a Tévétanács mintájára ide is a kormányhű tagokat igyekeztek ültetni. Az ebből származó, hamarosan felszínre kerülő ellentétekről tanúskodik, hogy rövid időn belül többen is visszaadták megbízatásukat. Csaknem két évbe tellett — miközben kormányváltásra is sor került —, mire valóban sikerült olyan "felállást" biztosítani, ahol a tagok komolyan vették függetlenségüket. Ez a helyzet tavaly decemberig állt fenn. Az új tagok majd 20
