A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-03 / 5. szám
HÉTELŐ MÜLT A LOSONCI "PÉGÉ" MÚLTJÁBÓL Pozsonytól Ágcsernyöig sok-sok óvó- és nevelőnő emlékezetében él egykori iskolája, a "pégé"-nek becézett Losonci Pedagógiai Szakközépiskola, mely 125 éves múltra tekinthet vissza annak okán, hogy előde, a Magyar Királyi Állami Tanítóképezde 1869. november 27-én nyitotta meg kapuit. Az évforduló kapcsán elevenítsük fel a jónevű losonci iskola, illetve az itteni pedagógusképzés történetét. Ha a pedagógusképzést általában értelmezzük, akkor még messzebbre nyúlik vissza történetünk, hiszen a legjelentősebb losonci tanintézet, az 1590 és 1870 között működött református gimnázium, illetőleg lýceum végzettéi, sőt a felsőbb osztályok növendékei is taníthattak, tanítottak a népiskolákban és a felekezeti gimnázium elemi osztályaiban is. A szóban forgó, elődnek tartott "tanítóképezde" története ott kezdődik, ahol a losonci "ágostai hitvallású", azaz evangélikus gimnázium története befejeződött. Ezt az iskolát a nógrádi ev. esperesség létesítette 1827- ben egy még korábbi felekezeti iskola átszervezésével. Losonc 1849-es, orosz cári csapatok általi felégetósekor elpusztult mindkét felekezeti gimnázium épülete, sőt az iskolákat fenntartó két protestáns egyház olyan anyagi helyzetbe került, hogy — bár az iskolákat újjáépítették, és a tanítást újraindították — egyre nehezebben tudták biztosítani a folyamatos és korszerű oktatást. Ebben a helyzetben kézenfekvő volt és időlegesen (1857—1864) meg is valósult a két protestáns középiskola egyesítése. Az "iskolaunió" azonban felbomlott, és ezt követően, 1869 szeptemberében mind a református, mind az evangélikus egyház vezetésével kapcsolatba lépett br. Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízottja, Molnár Aladár tanácsos, hogy felajánlja mindkét iskola állami kezelésbe vételét. A tárgyalások eredményeként a két egyháztanács szerződést kötött az állammal, átadva annak a két felekezeti középiskolát. A református gimnázium 1870- től állami gimnáziumként működött tovább. Az evangélikus gimnázium sorsának alakulását az említett szerződést idézve vázoljuk fel: "... A losonci ág. hiv. evang. egyházközség az itt Losonczon felállítandó állami tanítóképezde és állami középtanoda számára való szabad használatul a közoktatásügyi magyar kir. felelős miniszter rendelkezése alá bocsátja, és a magyar államnak átadja, Losonczon az iskolautczában... 30 helyrajzi szám alatt írt teljét a jelenleg rajta lévő egy emeletes és 28. számú gymnásiumépülettel, úgyszintén az abban lévő könyvtárral és ásványgyűjteménnyel együtt... a következő... feltételek alatt...: 1. Hogy a közoktatásügyi miniszter itt Losoncz mezővárosban, az 1868. XXXVIII. törv. czikk. 81.105-ban meghatározott és gyakorló elemi iskolával összekötött, felekezeti jelleggel nem bíró országos tanítóképezdét... állítson fel." Figyelemreméltó a szerződésnek az a két pontja, melyet az iskoláról lemondó evang. egyház (sem a hasonló szerződést kötött ref. egyház) a későbbi történelmi változások idején nem tudott érvényre juttatni: 2. Az átadott telekre, épületre és lekötött alapítványokra nézve az egyházközség a tulajdonjogot fenntartja és a telket s épületet csupán használatba adja az államnak... 12. Mind a tanítókópezdóben s annak gyakorló iskolájában, mind a négy osztályú gymnásiumban... a tanítási nyelv mindig kizárólag magyar legyen... 14. Ha azonban a fentebb írt tanintézetek valamikor az államkormány által megszüntettetnének, vagy Losonczról más helységbe tétetnének át, vagy pedig megszűnnének a jelen szerződésben meghatározott minőségű... magyar nyelvű országos tanintézetek lenni, ... ezen esetben... az egyházközség jogosítva leend... az átadott épületet és telket rajta a kormány által netán emelt épületekkel együtt minden kárpótlás nélkül visszavenni." 1918-ban beállott az az állapot, melyre a szerződés fentemlített pontjai utaltak, de az érintett egyházak azóta sem tudták jogukat érvényesíttetni... De folytassuk a történetet időrendben: A két losonci protestáns egyház és a magyar állam képviselői által megkötött szerződést 1869. szeptember 9-én Budán, aláírásával jóváhagyta br. Eötvös József miniszter, és az így érvénybe lépett dokumentum alapján rövid időn belül, november végén — meg is kezdődött a losonci pedagógusképzés a "tanítóképezdében". Az ev. templom tőszomszédságában álló, 1852- ben felújított 18. század végi épületben 18 növendéket fogadott Terray Károly igazgató és két tanár, Jeszenák Ráfael, valamint Kovarcz Emil, hogy belőlük néptanítókat neveljenek. A közeli Osgyánból, az ottani ev. gimnázium éléről Losoncra került Terray pedagógiai alapeive az volt, hogy "Nem sokat, de alaposan, s amit tanítunk úgy adjuk elő, hogy ismereteinknek a gyermek egész életén keresztül hasznát vehesse." Az általános tantárgyak mellett neveléstant, tanítástant és lélektani ismereteket találunk az 1869/70-es tantervben. Figyelmet szenteltek a módszertani képzésre, annak tudatában, hogy "a kikerült tanító épp a tanításhoz ért a legkevesebbet". 1872-ben nyári póttanfolyamot is indítottak működő néptanítók számára. 1879-ben pedig a "magyar nyelvben kevésbé jártas" néptanítók — ilyenekből Nógrád északi felén sok volt — számára magyarnyelv-tanfolyamot szerveztek az iskola keretében. Bár a korszellemnek megfelelően a tanítóképezdében is hangsúlyozták a nemzeti nyelv és a "hazafias érzület" fontosságát, az 1870—71-es tanévben bevezették a szlovák nyelv oktatását is, sőt 1904-ben a szlovák kötelező tantárgy lett minden évfolyamban. A tanítóképző fennállásának fél évszázada alatt a magyar és szlovák nemzetiségű tanulók aránya kb. 2:1 volt. Felekezetileg katolikus, evangélikus, református, zsidó és görögkatolikus vallásúak voltak a tanulók (a sorrend megfelel a számaránynak). A tanításhoz és önműveléshez elengedhetetlen könyvtárat Kubinyi Ágoston, a Nemzeti Múzeum igazgatója alapozta meg. Számos szaklap is szolgálta a tanárok és diákok szellemi épülését. Az iskola növendékei önképzőkörökben is fejleszthették képességeiket. Magyar és "szláv" önképzőkörben foglalkoztak az irodalommal. Különösen jól működött az iskola ének- és zenekara, melyek részt vettek a város kulturális életében, hangversenyeket adtak a Vigadóban is. Négyévi tanulmány után képesítővizsgát tettek a végzősök. 1914-től már szlovák nyelvből is tehettek tanítóképesítési vizsgát. Az első világháború alatt az oktatás nem szakadt meg, s 1918 után is folytatódott a losonci pedagógusképzés, de már teljesen más körülmények között, más nyelven, más szellemben. Az intézmény továbbra is tanítókat képzett, akikre az újonnan alapított szlovák iskolákban nagy szükség volt. Áz 1919/20-as tanévben "Állami Tanítóképző Intézet" név alatt, cseh igazgatóval, nagyrészt cseh tanárokkal, "csehszlovák nyelven" kezdődött el az oktatás. A magyar nemzetiségű diákok száma a továbbiakban elenyésző volt. (Magyar nyelvű tanítóképző ebben az időszakban Pozsonyban és Komáromban volt.) A hagyományos, négyéves, érettségivel végződő nappali tagozat mellett pedagógustovábbképző tanfolyamokat is indítottak. Az iskola keretében működő háromosztályos gyakorlóiskola mellett óvodát is létesítettek. A tanítóképző tanárai természetesen a csehszlovák állameszmét propagálták, úgy a tanítási folyamatban, mint azon kívül a népnevelésben. V. Polívka tanár könyvet is írt Losoncról és környékéről (Lučenec a kraj Novohradský, 1928). A ma Is divatos történelemhamisítás úttörője a nógrádi földben a "csehszlovák vér" (sic!) kiapadhatatlan forrását fedezte fel... A 30-as években az iskola a losonci helyőrséggel együttműködve "honvédelmi napokat" rendezett, az utolsót 1938 májusában... A mintegy 20 évig működött tanítóképző végzettjei közül sokan lettek ismert közéleti személyiségek, főiskolai tanárok, művészek stb. Losonc visszacsatolása után a pedagógusképzés itt megszűnt, s csak 1945-ben kezdődött el újra, azóta viszont folyamatos. 1950-ig "Állami Tanítói Akadémia" néven működött az intézet. Lényegében folytatta a háború előtti tanítóképzést, "természetesen" szlovák nyelven. 1950 szeptemberében "Pedagógiai Gimnázium" megnevezés került az iskola homlokzatára. A feladat továbbra is népiskolai tanítók és nevelők szakképzése volt. A korszellemnek megfelelően "politechnikai nevelés", műhelymunka, Micsurin-kert és persze "társadalmi munka" "gazdagította" az oktató-nevelő munkát. Lényeges változást hozott az 1959/60-as tanév, az immár "Pedagógiai Szakközépiskola" profilja az óvónőképzés lett, mégpedig négyéves nappali, illetve levelezői tagozaton, valamint egyéves szakosító tagozaton. Később nevelői képesítést nyújtó évfolyamok is nyíltak. A profilváltás mellett nagyjelentőségű változás volt, hogy magyar tanítási nyelvű osztály is nyílt, és nyílik azóta is. Kezdetben csak a Közép-, illetve Kelet-szlovákiai kerületből érkeztek az anyanyelvű oktatást igénylő óvónőjelöltek, a lévai pedagógiai iskola magyar tagozatának megszüntetése óta viszont országos hatáskörűek a losonci "pégé" magyar párhuzamos osztályai. A képzés most is négyéves, és érettségivel végződik, a fő tantárgyak a pedagógia, pszichológia, zene, képzőművészeti nevelés, testnevelés, illetve ezek módszertana. A tanmenet gyakorlati foglalkozásokat is tartalmaz, elsősorban óvodákban végzett pedagógiai gyakorlatot. A 4. évfolyam végén gyakorlati érettségi vizsgát tesznek a vég-14
