A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-08 / 28. szám
Saját bevallása szerint ez a titka annak a művésznek, aki májusban ünnepelte a negyvenhatodik születésnapját. A színészlexikon fontosabb szerepei közül a Bánk bán Ottóját, a Háború és béke Pierre Bezuhovját is felsorolja, amelyeket bevallom, megtévesztésül választottam, hiszen őt magát nem ezekből a szerepekből ismerjük. Nevét hallva ezer más arc, ezer más szerep jut eszünkbe, főként persze felejthetetlen vígjátékalakjai. Atváltozóképessége utánozhatatlan. Úgy utánoz másokat, hogy mindig egy kicsit saját maga marad. A Vidám Színpad Család ellen nincs orvosság című bohózatának szünetében sem pihen, készségesen ad interjút, sőt az utolsó percben még fényképért is felszalad az öltözőbe. Pedig nem könnyű a darab, különösen annak, aki teljes egészében a vállára veszi, mint azt már oly sokszor tette Gálvölgyi János. — Művész úr, ez az előadás szinte teljesen az Ön játékára épül — sok mozgással, fergeteges bravúrokkal. Hogy bírja végigjátszani? — Ez olyan, mintha most azt kérdezné, hogyan tud valaki operálni vagy hegedülni. — A darab során rengeteg különféle szituációba kerül, mégsem esik ki egy pillanatra sem a szerepéből... — Az orvos sem "esik ki" műtét közben. Valahol a színészet egy szakma, amelynek vannak megtanulható részei. — Azért azokat sem tanulja meg mindenki egyformán. Önnek miként sikerült? — A Kamara Varietében, ahol 1968-ban kezdtem, 500—600 előadást csináltam végig úgy, hogy hétközben naponta két előadás volt, hétvégén pedig három, és meg kellett tanulni pontosan dolgozni. Elég ha azt mondom, hogy Rátonyi Róberttel játszottam majdnem húsz évig. — Gondolom mindehhez fontos a jó kondíció. Sportol? — Lukács uszoda van, gőz és úszás. — Persze az sem baj, ha van egy kellemes családi háttér. Az Öné milyenre sikeredett? — Két lányom van, a nagyobbik 21 éves, a kisebbik 18, Eszternek és Dórának hívják őket. Eszter vendéglátó-ipariba jár, Dóra pedig Meg kell tanulni pontosan dolgozni... nyelveket tanul. A feleségem műfordító. — Önkéntelenül adódik a kérdés, a lányok nem akartak színésznők lenni? — Egy rövid ideig kacérkodtak vele, de aztán maguktól rájöttek arra, hogy nem. — Már a darab első részében is sziporkáztak a gagek. Ezeket Ön találja ki vagy a rendező? — Nem, Ray Collinsnál nem kell semmit kitalálni, mert még azt is leírja, hol kell szünetet tartani. Molnár Ferenc-i technikával dolgozik, de azért az ötletek között van egy két sajátom is. — Ebben egy percig sem kételkedtem. Ez a második darab a Délután a legjobb után, amelyben Straub Dezső afféle untermannként működik Ön mellett. Ennyire megszokták egymást? — Nagyon jó vele játszani, az meg különösen jó dolog, hogy ezelőtt már együtt játszhattuk az említett darabot is. — A Vidám Színpadon csak vendégeskedik, Ön a Madách Színház tagja. Ha jól hallottam, ott egészen más stílusú darabban játszik... — Hála a jó Istennek, ott egy egész másfajta darabot játszom. Itt hangosabban kell mondani a poénokat, ott meg több színészet van. — Hogyan találja ki a pillanatról pillanatra változó figuráit? — Az élet adja őket, de meg kell mondanom, egyre fukarabb az élet, egyre kevesebb a humor, a mosoly... Gyűlölet, acsarkodás van, úgyhogy azt hiszem, a tévében egy kis szünetet tartok. — Kíváncsi lennék arra is, milyen, mikor nem szimultán fregolijátékkal kápráztatja el a közönséget. Mi dühíti föl? A politika? — Ami most itt nálunk folyik, az egymás mocskolása. Olyan dolgok jönnek vissza, amiktől az ember rémülten néz. Nem politizálok, nem vagyok semmilyen pártnak a tagja, és nem is leszek. Nekem az a meggyőződésem, hogy egy színész azzal politizál, hogy itt él. — Javítson ki, ha nem jól látom, de női figuráin keresztül inkább rossz tulajdonságaikat nagyítja fel. Rossz véleménnyel van róluk? — Nem, nekem a nőkről a legjobb véleményem van, de ha valaki vagy valami kirívó, akkor azt kifogásolom. — Az Ölelj át című darabban Tóth Enikővel játszik. Milyen egy csodálatosan szép nővel játszani? — Nagyszerű, mert a jelenetek között is jó nézni. — Úgy hallottam, hogy a magánéletben nem humoros ember. Ha szomorú, mit szokott tenni ellene? — Jól hallotta, én egyáltalán nem vagyok humoros ember. Ha rosszkedvű vagyok, azt tudom tenni, hogy megnézem Hofi Gézát. Töle feltöltődöm, és két hétig megint jókedvem van. Nagyon szeretem a humorát. — Az Ön paródiái elég élesek, nem szoktak megsértődni? — Huszonöt év alatt ketten sértődtek meg, de azok se mondták a szemembe, csak visszahallottam. — A sok-sok év alatt rengeteg tapsot kapott, de feltételezem, hogy még most is tud örülni neki. — Hát hogy a fenébe ne, csak ez jelent mindent. Az előadás egy szexuális élmény. Az ember készül rá fél héttől, hét órakor találkozik a szerelemmel, a közönséggel. Ha megfeleltünk egymásnak, akkor nagyon tapsolnak, ha meg nem, akkor bejön, hogy egy rossz légyottnál nincs rosszabb. Az ember hazamegy, és el van rontva az estéje, mert valami nem sikerült. Mire megköszönném az interjút, ő már a színpadon van. Folyik a csupa hahota, a csiklandozás minden válfaja. Kacag a nézőtér, a légyott jól sikerült. Beke István
