A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-11-11 / 46. szám

OTT JÁRTUNK HCT PACSIRTÁINK ESETE DANKÓ PISTÁVAL Dankó Pista feltámadt! Azazhogy pacsirta torkú utódai nyár óta egy összmagyar nótaverseny keretén belül is adózhatnak az emlékének. Két csallóközi énekesmadarunk — KOSÁRY JUDIT és BÖSI SZABÓ LÁSZLÓ — is benevezett, megmé­rettetett és győzedelmeskedett. Budapesten — önmaguknak, na meg a temérdek közönségsza­vazatnak köszönhetően. Pár héttel a végső győzelem után, az Alistáli Napokon sikerült mikro­fonvégre kapnom az egyre népszerűbb duót, hogy bemutassam őket olvasóinknak: — Megkérem, hogy először valljanak önmaguk­ról, illetve eddigi énekes pályafutásukról! JUDIT: — Dunaszerdahelyen születtem, Padány­­ban (Dunaszerdahelyi járás) nevelkedtem, Nagy­­megyeren érettségiztem, és már tizenöt évvel ezelőtt Alistálra kerültem menyecskének. így hát tősgyökeres csallóközi lakos vagyok. Diákkorom­ban, majd Csemadok-tagként különféle műkedvelő csoportokban tevékenykedtem, ám leginkább az éneklés vonzott. Ha nem is kamaszéveimben, de a harmadik X-en túl végre teljesült a vágyam: nótaénekesként szerepelhetek bel- és külföldön. Egyelőre még a kereskedelem területén dolgozom főállásban, de Lacival együtt intézzük a működési engedélyünket (csak a sok bürokratikus akadály ne lenne útban!). Szeretnék hivatásos énekesként tevékenykedni — főállásban... LÁSZLÓ: — Rimaszombat szülötte vagyok, a gyermekkoromat Tornaiján töltöttem, majd a Nyitrai Pedagógiai Főiskola elvégzése után a bősi alap­iskolában kaptam állást matematika—testnevelés szakos tanítóként. Jelenleg főleg matematikát oktatok, emellett hobbiként foglalkozom az ének­léssel. Ez a kedvtelésem már nem újkeletű, hiszen főiskolásként is szerepelgettem, ha lehetőségem nyílt rá, továbbá a bősi énekkarnak is tagja vagyok... — Miként szereztek tudomást az I. Dankó Pista Nótaversenyröl, és kik segítettek a versenyre való felkészülésben? JUDIT: — Mivel a Duna TV hirdette meg ezt a versenyt, így én tavasszal a TV-ből értesültem erről. Lacival együtt már három éve járunk át Budapestre főleg hangképzést és hát a nótaéneklés csínját-bínját tanulgatni... LÁSZLÓ: — ... merthogy jó pap holtig tanul! Erre a versenyre hanganyagot és fényképeket kellett beküldenünk, majd a mintegy háromszáz jelentke­zőből a szakzsűri válogatta ki azt a harminc főt, aki a TV képernyőjére került. A harminc énekes között rajtunk kívül csak egy kárpátaljai hölgy képviselte az anyaország határain túl élő magyar­ságot. Az elég erős mezőnyből a beküldött közönségszavazatok alapján hatunkat léptettek fel a szeptemberi gálaműsorban. További rangsorolás nem történt — egyformán győztesekként kezeltek Kosáry Judit és Bősi Szabó László bennünket. Utólag is köszönetemet fejezem ki Ágh Tibornak, aki sokat segített a felkészülésben. — Gondolom, e siker egy felfelé ívelő énekes­karrier nyitánya... JUDIT: — Reméljük, hogy igen! Ugyanis mosta­nában minden hétvégénk foglalt, annyi bel- és külföldi ajánlattal halmoznak el minket. Hál’lstennek elindult a szekerünk, bár ennek hátránya is van: közvetlen környezetemben is sok az irigy ember, akik ahelyett, hogy legalább erkölcsi támogatást nyújtanának, inkább keresztbe tesznek előttünk... Ennek ellenére boldog vagyok, hogy szerepelget­­hetünk... alig bírjuk szusszal. LÁSZLÓ: — Még hozzáteszem: fellépéseket csak együtt vállalunk, hiszen sok duó-számunk is van a repertoárunkban. Állandóan továbbképezzük magunkat, főleg a szöveg ki ejtésünket kell csiszol­nunk. Igaz, hogy nótaénekessé váltam, de továbbra is szívesen éneklek operett-részleteket is, akárcsak régebben. Azután ki tudja, hogy mit hoz a jövő...? — Előfordulhat, hogy pacsirtáink költöző mada­rakká válnak, és áttelepülnek Magyarországra — az itthoninál kecsegtetőbb ajánlatok miatt? JUDIT: — Áh, az átköltözés szóba sem jöhet! A Csallóköz a szülőföldem, ahol továbbra is boldogan szeretnék élni a férjemmel, a kislányommal és az édesanyámmal, akiknek a támogatását minden téren élvezem. A segítségükkel idehaza szeretnék célba érni... LÁSZLÓ: — Engem is idehúz a családom, de egyébként sem vetődött fel bennem az áttelepülés gondolata. Továbbra is szlovákiai magyar gyere­keket szeretnék oktatni magyar nyelvű iskolákban — idehaza! — Ehhez kívánok sok kitartást és a budapestihez hasonló további sikereket! MISKÓ ILDIKÓ Fotó: a szerző Bemutatóra készülve Hégli Dušán a párkányi Kis­­bojtárban tűnt fel (négy évet táncolt ott), négy évig az Ifjú Szivek és két évig a Szőttes táncosa volt. Jelenleg a Ma­gyar Táncművészeti Főiskola harmadéves hallgatója. "Tév­úton" a néptáncpedagógiai szakon. Két éve a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes művészeti vezetője. — Mit jelent számomra a néptánc? Mondjam úgy, hogy hobbi, amiből szeretnék meg­élni. Pillanatnyilag ez így is van, hiszen a főiskola mellett dolgozom, vagy még ponto­sabban a művészeti vezető teendőinek ellátása mellett látogatom a főiskolát. Munka szerencsére van elegendő. Gyűjtés, rendsze­rezés, feldolgozás. A jelenleg 20 tagú Szőttessel évente 40—45 fellépést valósítunk meg. A színpadra lépést pe­dig kemény munka előzi meg. Az előadások száma akár több is lehetne, viszont gátol bennünket az, hogy az utóbbi időben nyereséges előadás már nincs, örülünk ha egy-egy fellépést önköltségessé tehe­tünk. — Úgy tudom új műsorral készül, és rövidesen bemuta­tót is tart a Szőttes? — A kezdeteknél tartunk. A műsornak is csak munka­címe van egyelőre: Bodrog­köztől — Csallóközig. Ez inkább a tartalmat fedi, hiszen az összes magyar tájegység táncos hagyományaira épül a műsor. E mellett helyt adunk a cigány és a szlovák anyag­nak is. Februárra elkészül a műsor, a bemutató pedig valamikor tavasszal lesz. Pé­ter Zsolt és Richtarčík Mihály koreográfiái mellett a saját táncaim kerülnek műsorra. Törekszünk a minél hitele­sebb zenei kíséretre is. Var­sányi Ildikó és Lakatos Róbert dolgozzák fel a zenét, és Lakatos Róbert zenekara kí­séri majd a fellépéseken a Szőttest. Új viseletek is ké­szülnek. Reméljük a bemuta­tó költségeit sikerül előterem­teni. (görföl) 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom