A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-11 / 46. szám
HÉTOTT JÁRTUNK olvastam fel, de aztán beteljesedett az álmom, a bábukat is mozgathattam, animátor lettem." Csütörtökön egész nap szakadt az eső, pedig olasz, holland és magyar bábosok szerepeltek a műsoron, ráadásul a bölényrezervátum megtekintését is műsorba iktatták a rendezők. Talán mondanom sem kell, hogy bennünket a magyar bábjátszók, Kemény Henrik műsora vonzott. Igen ám, de hiába kerestük Kemény Henrikéket és jártuk körbe-körbe a helyeket, ahol a fellépések voltak, nem akadtunk rájuk. Valaki végül azt mondta, hogy szombaton lépnek fel. Szombaton azonban kiderült, hogy mégis pénteken szerepeltek, de a fellépés után nyomban hazautaztak, mert valami kellemetlenség történt velük. Nemsokára kezünkbe került a fesztivál friss, szombati tájékoztatója, amelyben az alábbi hírt olvashattuk: "A fesztivál rendezői cáfolják azt a híresztelést, mely szerint 1994. 10. 7-én Kemény Henrik úr gépkocsiját hazatérőben Magyarországra, Szlovákia területén kirabolták volna a kellékekkel együtt. A valóság az, hogy a kocsi tetejére erősített paraván kötelei meglazultak a kedvezőtlen időjárás miatt, és a kellék lepottyant. Néhány perc múlva a kocsi utasai észrevették, hogy valami hiányzik, visszafordultak, de a paravánt nem találták meg. A fesztivál szervezőit ez a kellemetlen eset nagyon bosszantja." Talán lesz rá mód, hogy Kemény Henriket is megkérdezzük, mi történt valójában, de az is elképzelhető, hogy a paraván becsületes megtalálója jelentkezik. Ugyan mire is tudná használni a bábszínház egyik igen fontos részét?... Vajon milyen volt az érdeklődés a bábfesztivál iránt — kérdezhetné az olvasó? Elsősorban a szakmai érdeklődésre szeretnék utalni, vagyis a szakmai konferenciára, amelyen a német Olaf Bernstengel, a lengyel Henryk Rógacki és mások tartottak előadást a bábjátszás hagyományairól, népi legendáiról. A fesztivál ezen része tehát a szakmának szólt, de különösen az amatőr bábjátszók is meríthettek volna belőle. Más dolog az előadások megtekintése, amiről elmondhatjuk, hogy a kisebb termek megteltek nézőkkel, de a nagyobb termek nézőtere bizony nagyon foghíjas volt. Mivel a hazai, kistapolcsányi közönségre csak részben lehetett számítani, a szervezők előre meghívtak gyermekotthonokat Szlovákia minden részéről. Az állami gondozott gyerekek eljöttek buszokkal Privigyéről, Liptószentmiklósról, a közeli Kolon és Tajna községekből is. Azonkívül akadtak alkalmi látogatók is, akik mit sem sejtve érkeztek, és bizony hiányolták az előzetes tájékoztatást a bábfesztiválról. Nem tudom, mennyire honosodik meg Kistapolcsányban a bábfesztivál, lesz-e folytatása a Minifest Top ’94-nek? Kistapolcsányban nem kaptuk meg rá a választ. De elmondanám, hogy a bábfesztivál sikerének érdekében meg kellene változtatni az időpontot, mert az októberi időszak nem kedvező. Inkább a július—augusztus felelne meg, a vakációk, kirándulások időszaka. Ugyancsak fontos lenne a jó reklám, ami manapság a jó bornak is igényeltetik. (motesiky) BÁBFESZTIVÁL KISTAPOLCSÁNYBAN A bábjátszás iránti érdeklődésem a távoli gyermekkorba nyúlik vissza, amikor vásári bábjátékosok járták az országot. Később aztán a bábművészet más szempontból is kezdett érdekelni, és magam is azt vallottam, hogy a bábjátszás olyan művészeti ág, amely semmi mással nem helyettesíthető, s nagyon hajlottam Tersánszky J. Jenő szavai felé, aki a bábművészetről ezeket mondta: "Azoknak, akik lekicsinyléssel szólnak a gyerekszórakoztatás művészetéről, rögtön hivatkozni lehet Swift Gulliverjére. A gyermek szórakozik a törpék és óriások világán, ám a felnőttek a világ egyik legkitűnőbb és legmaróbb társadalmi szatíráját élvezhetik ugyanezen mesék révén." A hetvenes évek legelején nemcsak beszéltem — szűkebb körben, tanítói társaságban — a bábjátszás jelentőségéről, hanem különösen Onódi János ösztönzésére írtam is néhány cikket, amelyet az A Hét, az Új Szó és az akkori pedagóguslap, a Szocialista Nevelés hasábjain láttak napvilágot. írásaim foganatját visszamenőleg nemigen tudom elmondani, csupán egyetlen konkrét reagálásra emlékszem, dr. Szőke István az Új Szó hasábjain foglalkozott írásommal (1971 áprilisában). A lényeg azonban az, hogy az amatőr bábjátszás, különösen a magyar iskolákban kezdett kibontakozni, a versenyeken, bemutatókon színvonalas játékot láthattak a nézők... Most azonban nem erről van szó, hanem a Kistapolcsányban 1994. október 6—9. között megtartott nemzetközi bábfesztiválról A fesztivál közönsége — Minifest Top ’94 — szeretnék szólni, amely a kistapolcsányi parkban, várkastélyban, vadászkastélyban, a városka kultúrházában és mozihelyiségében zajlott. Sajnos ez a nemzetközi rendezvény (L’international Puppet Festival) oly hirtelen jött — mintha titokban tartották volna, nagyon halovány volt a propagációja —, hogy a huszonnegyedik órában értesültünk róla. Már az első napon, csütörtökön sem csalódtak az érdeklődők, a besztercebányai bábosok Anton Anderle vezetésével bizonyították, hogy a színházban profi, színvonalas művészi munka folyik. De ugyanazon a napon mutatkozott be Punch és Judy Angliából, Dán Bischop irányításával, és nyitották meg a bábok, sok-sok marionettfigura kiállítását Euromarionnettes cím alatt. A híres orosz, cseh és olasz bábuk mellett láthattuk Vitéz János figuráját is, természetesen nem hiányzott a hazai Gašparko sem, társaival és népes családjával. A nap fénypontja Boleslav Polívka, a népszerű Bólék, brünni komikus fellépése volt, ami ugyan eltért a szokásos bábjátszástól, de a közönség dőlt a nevetéstől. Bólék Polívka az újságíróknak ezeket vallotta a bábjátszásról: "Nagyon szép emlékeim vannak, mert Vizovicén, ahol felnőttem, szüleim és társaságuk nemcsak színdarabokat mutattak be mint amatőr színjátszók, hanem bábszínházát is játszottak, a tradíciós marionettfigurákkal. Négyéves fiúcska lehettem, amikor az első előadást láttam, a halál és sok más dolog szerepelt benne, különös, vihart jelző háttérzajokkal. Ez az emlék megmaradt bennem, és akkor érintett meg először a színház igazi szele, megismételhetetlen légkörével. Később aztán apám kérésére bekapcsolódtam a bábjátszásba, először csak rövidke szövegeket Kemény Henrik bábui: Vitéz László és az ördög 4