A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-04 / 45. szám
HETGONDOLKODÓ A magyar hirlapiras napjainkban Az első magyar nyelvű hírlapot, a Magyar Hírmondót, a pozsonyi lelkész, Ráth Mátyás indította 1780-ban Pozsonyban. Azóta bizony nagyon sok víz folyt le a Dunán, és a Magyar Hírmondó sem volt hosszú életű, de a honi hírlap, vagy újságírás is nyilván büszke lehet a múltra. Ám egyúttal elmondhatjuk, hogy minden fejlődés ellenére a hangulati állapot nem a legkedvezőbb a hírlapírás mezején. Fő gond a lapterjesztés és az olvasók meghódítása tájainkon. Kisebbségi lapjaink példányszámai visszaestek, némelyek megszűntek, vagy kiadásuk szünetelt... Nyilván felmerül a gondolat, hogy mi a helyzet más országok, mondjuk az erdélyi vagy a délvidéki vajdasági magyar hírlapírás terén? A vajdasági magyar hetilap, a Hét Nap második évfolyamát jegyzi, de alig pár hete a lap kettészakadt, az egyik Uj Hét Nap, a másik Szabad Hét Nap cím alatt jelenik meg. Mindkettőt Szabadkán adják ki, az előbbi Matuska Márton és Ágoston András nevét fémjelzi, a másik megteremtője Dudás Károly. Eszmei mondandójuk azonos, hiszen a magyarság megmaradásáért küzdenek. A lap szóbanforgó számában közük Csoóri Sándor, Ágoston Andráshoz írott levelét, kettőjük vitája nagyon régi keletű, de különösen az ünnepi könyvhét megnyitóján robbant ki. Az egyik budapesti napilap közölte Ágoston András cikkét, amelyben Csoóri Sándort, a Magyarok Világszövetsége elnökét — pénzügyi dolgokban is — igen komoly vádak érték. Dudás Károly az üggyel kapcsolatban ezeket írja: "Ágoston András beteg ember, ehhez most már semmi kétség nem fér. Ül temerini házának minden bizonnyal homályt árasztó szobájában, valami elátkozott írógép vagy számítógép előtt, eszelős levelezést folytat az egész világgal, ítélkezik elevenek és holtak felett." Node, Ágoston András azért foglalkozik mással is: A magyarság politikai integrációja című cikkének utolsó bekezdésében ezeket írja: "Kovács László magyar külügyminiszter a minap kijelentette, hogy a kormány számára érvényesnek tartja a »semmit róluk, nélkülük« elvét. Ez reményt keltő kijelentés. Úgy látszik, kialakulóban van a nemzeti konszenzus, amely a trianoni traumát úgy kívánja feldolgozni, hogy a hátrányból, a magyar kisebbségek létéből, összefogással előnyt kovácsol." (Új Hét Nap 1994. szeptember 2.) Valahol arról olvastam, hogy Erdélyben a jelentős irodalmi és kulturális lapok mellett, majdnem minden tehetős, zömében magyar városnak van saját napilapja. Most nincs szándékomban az erdélyi napilapokat felsorolni, egyet közülük, a kolozsvári Szabadság című lapot azonban megemlíteném, ha másért nem, akkor a Kolozsvár főterén történő — a Mátyásszobrot veszélyeztető — ásatások miatt. De a Szabadságból megismerhetjük Gh. Funar polgármester gondolkodását, arculatát is. A főtéren zajló ásatásoktól különösen Funar polgármester vár csodákat, amelyek bizonyítanák a dákó-románságról szóló elméletet. Funar úr keményen figyeli az ásatások menetét, augusztus végére mutatkoztak kis eredmények, ám a 4—5 méter hosszú, feltárt falmaradványról bebizonyosodott, hogy római épületről van szó, amelynek építési, illetve lebontási időpontját még nem állapították meg a Petru lambor osztályvezető által irányított régészek. Annyit azonban megállapítottak, hogy "magas épület lehetett, melyből több tucat római kerámiatöredék került elő". Kolozsvár páratlan és szépséges Főteréről nyilván még sokat fogunk hallani, és bebizonyosodik, hogy az ásatások balga ötlete felesleges volt, ami nem szolgált másra, mint a kedélyek felborzolására... A Szabadság, Horváth Györgyné tollából, részletesen foglalkozik a csáfordjánosfai (Magyarország) táborozással, amelynek szervezői és házigazdái Kator Tamás és dr. Bándi Kund voltak. A táborozás lényegében a magyar gyerekek találkozója, attól függetlenül, hogy a Kárpát-medence mely csücskében élnek. A csáfordjánosfai táborozás fő védnöke és egyben támogatója a Forrásheiy Alapítvány. Augusztus 19-én vonták be a táborlobogót, illetve a táborozok utolsó csoportja részt vett még Budapesten a Szent Jobb körmenetben. Mi is "érdekeltek" voltunk a csáfordjánosfai táborozáson: Szlovákiát a nagycétényi, az alsóbodoki, a nyitracsehi és a kalászi gyerekek képviselték. Ä búcsúztatón dr. Bándi Kund ezeket mondta: "Hogyha egy évre tervezel, vessél gabonát, hogyha egy évtizedre, ültess gyümölcsfákat, és hogyha évszázadokra, nevelj embereket. Jobbára százezer éve, a következő nemzedéknek mindig sokkal többet kellett elérnie, többet adnia a világnak. Szeretnénk, ha a magyar gyermekek folytatnák azt a sort, amelyet a tíz Nobel-díjasunk és az a 21 ezer magyar találmány fémjelez, amely a világ műszaki, technológiai színvonalát előrelendítette. Ezeket a gyermekeket úgy kell tekinteni, mint Napóleon az egyszeri újoncot. Mindegyik hátizsákjában hordja a marsallbotot. A benevező gyerekek, azzal, hogy a »Szülőföldem rejtett kincs« pályázat útján kerültek a táborba, bizonyítottak honismeretből." A Diáklap, a diákszövetség havi mellékletéből megtudhatjuk, hogy a Babes- Bolyai Tudomány hallgatóinak egyharmada hoppon maradt, azaz nem kapott bentlakást, mivel az egyetem diákotthonai csak 4800 diákot képesek befogadni, az igénylők száma pedig tizennégyezer, ami nem kis gond. A téma nagyon ismerős tájainkon is, különösen a Nyitrai Pedagógiai Főiskola magyar hallgatói tudnának internátusi ügyben nyilatkozni. Viszont más téma Magyari András rektorhelyettes véleménye (Kolozsvár), hogy "a legtöbb középiskola nem készíti fel kellőképpen tanítványait az egyetemi felvételire"! Megkockáztatnám a kérdést, hogy hasonló esetekben (mármint a felkészületlenség) miért veszik fel a hallgatókat és duzzasztják az egyetem létszámát? Mondom, a hírlapírás Ráth Mátyásék óta sokat fejlődött, de tény, hogy más hírközlő és szórakoztató eszközök — rádió, TV, video — elvonják az olvasókat. A lapterjesztéssel is gond van, ám más példákon okulva és szellemileg gyarapodva, leszögezhetjük, hogy az írott szónak — különösen a nemzetiségi tájakon — a Kárpát-medencében felbecsülhetetlen fontossága van. (motesiky) 14 A kalászi csoport Ladányi Lajos vezetésével Csáfordjánosfán
