A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-04 / 45. szám
KINCSÜNK AZ ANYANYELV Adatok néhány nyelvhelyességi hiba és az iskolai oktatás közötti kapcsolatról ünnepi akadémia színvonala sok mindenről árulkodott. Jó néhány bárgyú cikk jelent meg az eseményről, többek között a Magyar Nemzetben. Apám hiába tiltakozott a tárgyi s egyéb tévedések miatt, kioktató levelet kapott válaszként. El kell még mondanom, hogy apámat a díszvacsorára "elfelejtették" meghívni. Családjával majdnem a sötétedő sztregovai parkban rekedt. Végül mégis sikerült elvergődni Losoncra. A múzeum létesítésében játszott szerepét azután évtizedekig senki sem említette, pedig számtalan cikk foglalkozott a kiállítással és az épülettel. Meg kell említenünk, hogy Balassa Géza még kidolgozta a Madách-kastélyban felállítandó Mikszáth-múzeum forgatókönyvét is. De az már nem az ő tervei szerint valósult meg. A mellőzésen kívül elsősorban az kedvetlenítette el, hogy a tárlaton Petőfi keresztnevét Alexandernek, KossuthéX Ludovítnak írták, ami már a kivitelezés során éles vitákhoz vezetett. 1968 árpilisában helyet kapott a kastélyban Mikszáth mellett Janko Kráľ szlovák költő és annak barátja, Ján Rotarides is. Semmi közük sem volt Sztregovához. Apám ezzel sehogyan sem tudott megbékélni. Azután lassan a múzeum látogatása is nehézségekbe ütközött, az épület lepusztult. Ha igaz, a felújítási munkálatokat a jövő évben fejezik be. Három évtizeddel ezelőtt Dobos László fejlődésünk magaslati pontjának nevezte az ünnepet. Azóta mérhetetlen lesüllyedésnek lehettünk szemtanúi. Jozef Baláž, a besztercebányai pártbizottság és a Kerületi Nemzeti Bizottság nevében annak idején kijelentette: "Kötelezzük magunkat, hogy ezt a múzeumot úgy fogjuk ápolni, mintha Madách Imre saját népünk fia lett volna." Erre a "fiúsításra" azután Michal Mázor tett kísérletet: "A magyar irodalomkritika szerint egész költői munkáján érződik, hogy nem élt magyar környezetben és az irodalmi körökön kívül fejlődött, ami megerősíti, hogy Az ember tragédiája szlovák gyökerekkel rendelkező ember és szlovák környezet műve." (Sprievodca po okresnom vlastivednom múzeu v Dolnej Strehovej — Útmutató az alsósztregovai Járási Honismereti Múzeumhoz, Túrócszentmárton 1971, 15.0.) Erre az állításra cáfolt rá tavaly októberben, Csesztvén tartott előadásában Bécsy Tamás, a neves drámaesztéta. Kifejtette, noha a Tragédia a középkori moralitásokkal mutat rokonságot, Madáchot a kor politikai, illetve parlamenti élete késztette állásfoglalásra. Nemcsak a múlt század közélete hánykolódott a Vivat és az Abzug két szélsősége között. A Tragédiában az előbbi az égiben, az utóbbi Luciferben fogalmazódott meg. Lackóné Kiss Ibolya több javaslatot is tett az emléktáblán megörökítendő Madách-idézetre. Az egyik a következő volt: "Fergeteg ha jő robogva / Gondolom, hogy népem ébred, / Számadást tart és haragján / Múltja vész — jövője éled." Madách Imre gondolataiban ma is érdemes megkapaszkodnunk. BALASSA ZOLTÁN Cikkemben egy olyan témával foglalkozom, mely nyelvművelő berkekben szinte "lerágott csont"-nak számít, hiszen talán nincs is olyan tankönyv, átfogó jellegű nyelvművelő kiadvány, amely ne foglalkozna az ún. suksüköléssel és nákozással; vagyis ne hívná fel a figyelmet arra, hogy a -t végű igék kijelentő és felszólító módú alakjainak összekeverése milyen nagy hiba, illetve a köznyelvben a feltételes mód egyes szám első személyében nem érvényesül a magánhangzó-harmónia. Témánk tehát klasszikusnak mondható, feldolgozása azonban nem: a hibáztatott nyelvhasználati jelenségekről nem általában kívánok írni, hanem egy konkrét vizsgálat néhány eredményét szeretném bemutatni. 1990—1993 között Lanstyák István kollégámmal egy nagy kérdőíves vizsgálatot végeztünk, melybe három magyarországi és hat szlovákiai gimnázium mintegy 1 600 diákját vontuk be. Mivel a vizsgálat egyik célja az volt, hogy feltérképezzük azokat a különbségeket, melyek a magyar, illetve a szlovák iskolába járó szlovákiai magyarok nyelvhasználatában mutatkoznak, a szlovákiai adatközlők között szlovák gimnáziumot látogató diákok is voltak (közülük mintegy 70 % egyértelműen magyar hátterűnek minősíthető: hiszen maguk is, szüleik is magyar anyanyelvűek). Á vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy e jelenségek esetében a köznyelvi normához leginkább a magyarországi diákok tartják magukat, a magyar iskolát látogató szlovákiai gimnazisták válaszaiban valamivel több volt a hibásnak minősülő alak, a legtöbb helytelen forma azonban a szlovák iskolások válaszaiban fordult elő. Pl. Az én tudnék helyett én tudnák-ol írt az egyik feladatban a magyarországi gimnazisták 15 %-a és a szlovákiai magyar gimnazistáknak mintegy negyede. A szlovák gimnazisták válaszaiban azonban több volt az egyeztetett alak, mint a nem egyeztetett, pontosabban a szlovák iskolába járó — javarészt magyar — diákok 65 %-a választotta a tudnák alakot a szabályos tudnék helyett. Hasonló arányok figyelhetők meg a -t végű igék ragozásában is. A magyarországi diákok feleleteiben az ún. suksükölés egy százalék alatt volt, a magyar gimnazistákéiban mintegy három százalék; ellenben a szlovák iskolák diákjainak csaknem húsz százaléka részesítette előnyben a felszólító módú formát a kijelentő módúval szemben. A suksükölés egyik változataként szokták emlegetni az ún. szukszükölést, tehát amikor például Az elnököt is megválasztjuk helyett ezt mondjuk: Az elnököt is megválasszuk. Igaz ugyan, hogy mindkét esetben a kijelentő és a felszólító módú alak felcseréléséről van szó, elterjedtségük, használati gyakoriságuk azonban eltérő. A suksükölés rendkívül durva hibának számít, a műveletlen embert — például viccben — nyelvileg gyakran ezzel jellemzik, a szukszükölés ellenben még értelmiségi körökben sem ritka — sem nálunk, de még Magyarországon sem. A suksükölés és a szukszükölés közötti használatbeli különbség az említett vizsgálat során is bebizonyosodott: a Magyarországon élő gimnazistáknak 13, a magyar iskolába járó szlovákiai magyaroknak 23, a szlovák iskolásoknak pedig majdnem a fele használta a ragassza formát a példamondatba illő ragasztja helyett. (A diákok feladata az volt, hogy a ragaszt ige megfelelőnek tartott alakját írják be A plakátragasztó pedig naphosszat ... a plakátokat mondatba). A nyelvi elbizonytalanodás egyik jele az ún. hiperkorrekció: tehát például amikor a szabályos felszólító módú alak helyett is kijelentő módút használunk, vagyis amikor az Azf akarom, hogy ő nyissa ki az ajtót helyett ezt mondjuk: Azf akarom, hogy ő nyitja ki az ajtót. A legtöbb szabálytalan választ itt is a szlovák gimnazistáktól kaptuk. A cikkben érintett nyelvi jelenségek azok közé a nyelvhelyességi problémák közé tartoznak, melyek mentén általában elkülönítik az ún. művelt, iskolázott nyelvhasználatot a műveletlentől, az iskolai oktatásban ezért aránylag nagy figyelmet fordítanak elsajátíttatásukra. Ezzel a ténnyel magyarázható, hogy a magyar tannyelvű iskolák diákjai minden esetben jóval kisebb százalékban választották a megbélyegzett alakokat, mint a szlovák iskolások. Ugyanakkor a magyar gimnáziumba járó fiatalok válaszai aránylag kis mértékben különböztek az anyaországbeli diákokéitól; az előbbiek "gyengébb" eredményei talán azzal függenek össze, hogy Szlovákiában aránylag kevés az olyan beszédhelyzet, melyben kötelezően a magyar köznyelvet kellene használni, s a beszólőközösség jobban tolerálja a tárgyalt nyelvhasználati helytelenségeket, mint a magyarországiak. A szlovák iskolába járó magyar fiatalok nagy része viszont nem sajátítja el a magyar köznyelvet. Nem csodálkozhatunk tehát azon, ha a szlovák alap- és középiskolát végzettek — előbb csak a nyilvánosság előtt, majd később másutt is — szívesebben beszélnek szlovákul, hiszen e nyelv esetében tisztában vannak a köznyelvi normával, a magyarban viszont csak a nyelvjárási szintet ismerik. SZABÓMIHÁLY GIZELLA 11
