A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-04 / 45. szám
HÉTLÁTOGATÓBAN HARMINC BIKA Van Nagymegyeren egy porta, amelynek hátsó udvarrészében egy hatalmas karám van. Benne csaknem harminc bika. Nem bikaborjúk már, de még nem teljesen kifejlett állatok. Szépek, szarvuk közt az "ondolált haj", rózsaszínű szájuk és egyáltalán nem vérben úszó bikaszemük bizalmat gerjeszt az emberben, pedig bizonyára nem veszélytelen állatok. Mindenesetre ennyit látni egyszerre egy karámban, gyönyörűséges látvány. Most értem meg igazán, mit jelent a szólás, hogy "a gazda szeme hizlalja a jószágot", amikor látom, a gazda, Sztakovics Béla milyen szeretettel paskolja meg egyik-másik bika tomporát. — Mondja, nem fél bemenni közéjük? — Szelídek, de azért egyedül nem megyek be a karámba. Tudja, az állatokban sosem lehet teljesen megbízni. Egyébként nem könnyű ennyit egy rakáson tartani, mert előfordul, hogy megkergetik egymást vagy összeverekednek. Emiatt le kellett már néhányat vágnom. De legalább el van látva a család hússal. Archívumi felvétel — Mondja, rendes szakmája lévén, miért éppen bikatenyésztéssel foglalkozik? — Autószerelő vagyok, ám miután felszámolták a műhelyt, munka nélkül maradtam. Viszont építkeztem, és az adósságaimat vissza szeretném fizetni. Testvéreimmel visszakaptuk földjeinket. Az öcsémmel takarmányt, gabonát és a család számára zöldséget termesztünk. Gondoltam, a bikatenyésztés jól jövedelmez, kifizethetem az adósságaimat. — Hogyan vágott bele a tenyésztésbe, a bikanevelésbe. Gondolom a fajtát kiválasztani sem volt könnyű... — Nem bizony. Itt a környéken inkább a sok tejet adó fajtákat kedvelik. Én ezért a harminc állatért keletre mentem, olyan fajtát szerettem volna, amelyik húsra hízik, és télen, nyáron kint tartható a szabadban, tető alatt. Már a hazahozataluk is gonddal, bonyodalommal járt, de ez egy másik történet... — Némi tapasztalat birtokában mi a véleménye? Megéri ma bikatenyésztéssel foglalkozni? — Reméltem és remélem, hogy tisztes jövedelemre talán szert tudok tenni. Majd meglátjuk. — Szlovákiát — s főleg a Csallóközt — járva sokan panaszkodnak, hogy nagyon alacsonyak a felvásárlási árak, s ezért egy kicsit becsapottaknak érzik magukat a termelők. Viszont — állítólag — hiány van húsból, s ez önnek gondolom nagyon jól jön. Jó áron eladhatja a bikákat. — Jól jön, jól jön... De fizetni senki sem akar. Mindenki csak spekulál, több kézen át szeretnék értékesíteni az állatokat. Ilyesmibe én nem megyek bele. Majd hajónak látom, eladom őket. Az elkövetkező évre is van magam termelte takarmányom, várok. Úgy hallottam egyébként, hogy húst hoztunk be az országba... — Ennek ellenére sem adja el a bikákat? — Nem. Lehet, hogy ráfizetek, de az ellenkezője is előfordulhat. Előre semmit sem lehet megjósolni. — Ehhez a munkához egyébként kitől kaptak segítséget? — Mindent a sajátunkból teremtettünk és előlegeztünk. — Mennyit dolgozik naponta? — Ó... meg sem tudom mondani... Reggel öttől este tízig. Szombaton és vasárnap is. Itt nincs karácsony és ünnepnap. Az állatoknak enni kell. Nem tudunk a családdal sehová elmenni. Ám ezt nem panaszképpen mondom, csak a kérdésére válaszolok. — Továbbra is ezzel szeretne foglalkozni? Eldöntötte már? — Amíg az adósságom vissza nem fizetem. Nem jövedelmez annyit nekem, hogy nagyon megérje. Rengeteg a munka vele. Aki nem csinálta, talán el sem tudja képzelni, mennyit dolgozik az ember. Az vigasztal, hogy talán vissza tudom fizetni az adósságomat, és többet nem foglalkozom vele. A karámba rakom a mezőgazdasági gépeket, legalább nem áznak az udvaron. Gabonát fogok termelni. — Pedig sokan panaszkodtak a gabona felvásárlási ára miatt... — A gabona felvásárlási ára is elég gyönge volt az idén. Pedig milyen drága a jó vetőmag, a benzin, a nafta, a gyomirtó, a műtrágya. — Gondolom, maga akkor szokott ugyancsak dühbe gurulni, amikor bemegy a húsboltba, s meglátja a "hatalmas" kínálatot, s az ugyancsak hatalmas árakat. Tudja, hogy öntől mennyiért akarják megvásárolni a vágómarha kilóját, s a boltban mennyiért árulják a sokkal silányabb árut. Amikor szembesül az árakkal, mit gondol magában? — Nem én járok a mészárszékbe, hanem a kedves feleségem, de ma benéztem, mert kíváncsi voltam, hogy az állítólagos húsbehozatal módosított-e az árakon. Szóval nagyon sokan jártak már nálam — felvásárlók —, de az ajánlatuk nem nagyon felelt meg nekem. — Mi lenne az ön számára, a ha nem éppen ideális, de elfogadható ajánlat? — Jó lenne, ha vágóhúsban nyolcvan korona körül vennék meg tőlem a húst. Eddig kilónként hetven körül ígérgettek, de csavarták lefelé az árakat. Élősúlyban még 5 százalékot le akarnak vonni belőle, a bőr is náluk marad. A bolti árakhoz viszonyítva az a nyolcvan korona lenne számomra az ideális. Pedig még hetvenet sem akarnak adni... Ha belegondolunk, horribilis összeget nyernének — nyernek — rajtam. — Tehát annak ellenére, hogy jelenleg kevés a hús, maga úgy döntött, a bikák maradnak a karámban. Nem keményfejűség ez? — Nem... Amíg tovább hizlalom őket, 12
