A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-28 / 44. szám
w HÉT OTT JÁRTUNK Választási ülnök voltam Bő két évvel ezelőtt, 1992 június elején elmentem a lakóhelyemtől alig száz méterre lévő alapiskola épületébe, hogy leadjam a szavazatomat arra a pártra, amely számomra a legmegbízhatóbbnak tűnt. A tanteremből átalakított helyiségben rajtam kívül nem volt egyetlenegy választópolgár sem, csak a bizottságban ülő ülnökök figyeltek árgus szemmel. Az egész választási ceremóniából csak a szigorú tekintetükre emlékszem. Akkor, azon a kellemesen meleg júniusi napon persze még nem sejthettem, hogy két évvel későb az ország népe ismét az urnákhoz járul és én nemcsak választópolgárként, hanem választóbizottsági tagként is részt veszek a voksolásokon. Pedig így volt. Szeptember 30-án déli tizenkét órakor elfoglaltam helyemet a pozsonyi Sklodowska utcai 56-os választási körzet bizottságában. Rajtam kívül még heten vettek részt a bizottság munkájában. És miután annak rendje-módja szerint bemutatkoztam, elmondtam kit képviselek a választási bizottságban, leültem az asztal mögötti egyetlen üres székre. Jobbomon a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, bal oldalomom pedig a Szlovák Nemzeti Párt képviselője foglalt helyet. A bizottság elnöke tájékoztatott bennünket arról, hogy minden egyes, választási cédulákat tartalmazó borítékot alaposan át kell ellenőrizni, az első sorszámot viselő céduláról ki kell húzni az első képviselő nevét, ugyanezt kell csinálni a 13-as sorszámú papíron. A10-es sorszámú cédulát ki kell venni a borítékból, mert az azon szereplő párt (a Liberálisok) visszalépett. A 18-as sorszámú papíron pedig ki kell húzni az ötös képviselőjelölt nevét. Jó másfél óráig válogattuk a cédulákat, majd elmentünk ebédre. Pár perccel két óra előtt jöttünk vissza, és megdöbbenve láttuk, hogy a szavazóhelyiségek előtt óriási sorokban várakoznak az emberek. Főleg idősek. Két órától fél ötig meg sem álltunk. Szinte valamennyi választópolgár a közeli nyugdíjasotthonból jött. Meglepő módon egész otthonosan mozogtak a választóhelyiségben. Tudták, hány jelöltet karikázhatnak, melyik borítékot kell az urnába dobni és hasonló. Szinte valamennyien megkérdezték, miért hiányzik a 10-es sorszámú cédula, miért vannak bizonyos képviselőjelöltek nevei kihúzva. A közép- és a fiatalabb korosztály képviselői semmit sem kérdeztek, viszont gyakran rájuk kellett szólni, hogy a kék árnyalatú borítékot dobják az urnába és többször nyomatékosan figyelmeztettük őket, érvénytelen lesz a szavazatuk, ha egynél több papírt dobnak az urnába. A helyzetünk akkor vált kínossá, amikor olyan polgárok jöttek szavazni, akiknek a neve hiányzott a választási listáról. Az erre vonatkozó utasítás úgy szólt, hogy nem szavazhatnak. Aztán állítólag a rádióban és a televízióban az est folyamán többször elhangzott, hogy azok, akik nincsenek rajta a választási listán, leadhatják szavazatukat abban a választási helyiségben, amelyhez az állandó lakhelyük tartozik. Nos, mi akik a választási bizottságban ültünk, minderről a választópolgároktól szereztünk tudomást. Senki sem vette azt a fáradságot, hogy faxon vagy telefonon tudatta volna velünk. Igaz, hogy abban az alapiskolában, ahol a mi választási bizottságunkon kívül még hét működött, nem volt fax, hanem mindössze egyetlenegy telefonvonal. A bizottság elnöke végül is úgy döntött, hogy azok is szavazhatnak, akik lakhelyük szerint hozzánk tartoznak, csak éppen nincsenek rajta a választásra jogosult polgárok listáján. Apropó lista. E miatt aztán valóban gyakran pirultunk. Egy hölgy könnyes szemmel közöle velünk, hogy a férje, aki már tíz éve halott, a választópolgárok listáján szerepel. Hiába hangoztattuk, hogy a jegyzéket nem mi állítottuk össze és mások hanyagsága miatt nem bennünket terhel a felelősség. Este tíz órakor bezártuk a szavazóhelyiséget, összeszámoltuk a szavazópolgárok számát és telefonon bejelentettük, illetve jelentettük volna, ha a hívott szám nem lett volna állandóan foglalt. Megtudtam, hogy egyetlenegy telefonszámhoz több száz szavazóhelyiség tartozik. Nem csoda, ha az a szám állandóan foglalt. Végre fél tizenegy körül bejelenthettük, hogy hány választópolgár adta le szavazatát péntek délután. Október elsején már háromnegyed hétkor elfoglaltuk helyünket a választási bizottságban. Számomra teljes mértékben elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaki szombaton reggel hétkor jöjjön el szavazni. A későbbiek folyamán azonban kiderült, hogy ez mégsem elképzelhetetlen. Hét óra után néhány perccel egy ötven-ötvenöt év körüli férfi jelent meg az ajtóban. Azt mondta, hogy ő már sok mindent átélt, de ezt az aljasságot, "amit ezek csinálnak" még nem látott. "Egy olyan embert, mint Vladimír Mečiar nem engedtek szavazni, aki egy maga többet tett Szlovákiáért, mint az egész mostani garnitúra, ez több mint aljasság" — hangoztatta többször is. Utána egy idős hölgy jött a közeli nyugdíjasotthonból. Ő is mély felháborodásának adott hangot azzal kapcsolatban, ami pénteken Vladimír Mečiarral történt. A közeli nyugdíjasotthonból csoportonként vonultak szavazni az idős emberek, holott előző napom három kolléganőm urnával járta végig az aggok házát. Többen közülük azt állították, hogy eredetileg nem is akartak szavazni, hiszen nekik már úgyis mindegy, de miután látták a televízióban azt az esetet, ami Mečiar úrral történt, megváltoztatták álláspontjukat. Délben, tehát két órával a választások befejezése előtt megjelent egy hölgy és egy úr a járási választási bizottságból és átadtak egy papírt, ami azt tartalmazta, amire az előző nap folyamán már figyelmeztettek a választópolgárok. Egészen pontosan: azok, akik nincsenek a választópolgárok listáján az állandó lakhelyükhöz tartozó választási helyiségben leadhatják szavazatukat. Természetesen rögtön szóvá tettük, hogy miért ilyen későn kézbesítenek egy számunkra fontos utasítást. Az úr még csak válaszra sem méltatott bennünket. Elmenőben annyit megjegyzett: ő legközelebb biztosan nem lesz benne a választási bizottságban. Ezzel számára lezártnak tekintette az ügyet. Mi viszont ragaszkodtunk hozzá, hogy valamennyi észrevételünket jegyzőkönyvben rögzítsék. így is lett, mi pedig folytattuk a munkánkat. Számomra még érdekesek voltak azok a mondatfoszlányok, amelyeket a választópolgároktól hallottam. Az egyik úr arról akarta meggyőzni a feleségét, hogy egy bizonyos képviselőjelölt nevét karikázza. Tudod milyen jó barátunk és mennyit segített nekünk, győzködte asszonyát a férfi. De hát az egy tehetetlen alak, ellenkezett a feleség. Eddig még mindent elrontott. A felesége fűvel-fával megcsalja, a munkahelyéről kirúgták, a magánvállalkozása csődbe ment, hát milyen képviselő lesz az ilyenből? — kérdezte az asszony. A férfi meg csak erősködött: karikázzuk be a nevét, hadd o legyen egy kis sikerélménye. Nos, hogy ott < hátul a vászonfüggöny mögött melyikük a hogyan döntött, természetesen nem tudom, cc Csak reménykedem abban, hogy a képvises lök többsége nem olyan, mint az a bizonyos -i képviselőjelölt. i- Két órakor bezártuk a szavazóhelyiséget, > s jött a munka neheze, a szavazatok £ számlálása. Fél hétre már a jegyzőkönyvvel co is elkészültünk. A bizottság elnöke ünnepé- 2 lyesen megköszönte a munkánkat. Viszont< látásra négy év múlva, búcsúzott. Erre az f egyik tag megjegyezte: nincs kizárva, hogy w hamarabb összejövünk... d KAMONCZA MÁRTA 2