A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-21 / 43. szám
INTERJÚ HÉT kétszer elvált — mondja. — Nagyon "kibabráltak” vele a nők. Tudja, körülöttem annyi embernek ment tönkre a házassága, hogy én már félek is belevágni. Maga nem így van ezzel? — néz rám. Igyekeztem úgy válaszolni, hogy a sokat csalódott Józsit ne sértsem meg, aztán a hidegre hivatkozva elbúcsúztam tőle. és visszamentem az asztalunkhoz. IV.I Egy középiskolai tanár kér fel. Nagyon jól táncol, közben pedig egyfolytában beszól. Megtudom, hogy özvegy. Öt évvel ezelőtt halt meg a felesége, azóta nem találja a helyét a világban. Azt mondja az esték és a hétvégék a legborzasztóbbak. — Harminc évig éltem együtt a megboldogult nejemmel. Voltak vitáink, néha veszekedtünk, de nem éltünk rosszul. Felneveltünk két gyereket, már mindkettőnek családja van. Nagyon ritkán látogatnak meg. Nem teszek nekik szemrehányást. Örülök annak, hogy rendezett a családi életük, van munkahelyük. Meg aztán a gondjaimmal sem akarom terhelni őket. Próbálom magam megoldani a problémáimat. Már hirdetést is adtam fel, de nem sikerült megfelelő társat találnom. A magányosok találkozójára is rendszeresen eljárok, eredménytelenül. Tudja, milyen szörnyű egyedül? — kérdezi mély sóhajok közepette. —Talán ha sohasem éltem volna házasságban, könnyebb lenne megszokni az egyedüllétet — fűzi tovább a szót. — De így? Harminc évig éltem egy megértő, szeretett társsal együtt. Amikor itthagyott, azt hittem mindennek vége, nincs értelme az életnek. Aztán rájöttem, hogy csak saját magamat teszem tönkre az ilyen gondolatokkal. A gyerekek is azt tanácsolták, hogy keressek magamnak egy másik társat. Hát én próbálkozom is... Nézzen körül, lát maga itt hozzám illő partnert? — kérdezi, holott ő is olyan jól tudja, mint én, hogy a teremben lévő hölgyek közül egyetlenegy sem lenne méltó társa egy csaknem hatvanfelé járó, gazdag lelkivilágú tanárembernek. Szeptember 25-e, vasárnap, reggel hat óra. Véget ért a magányosok és társkeresők sorrendben tizenegyedik találkozója Szentpóteren. Palusík Júlia bejelenti, hogy a tizenkettedik találkozóra még az idén, november 26-án kerül sor, amelyre minden jelenlévőt és érdeklődőt szeretettel vár a szervező. Az előtérben régi és új ismerősök búcsúznak. A majdnem hatvanéves tanárember egy hervadt orchideát szorongat a kezében. — Tudja, a megboldogult nejemmel egy színházi előadáson ismerkedtem meg — meséli. — Charlie nénje, ez volt a darab címe. Van benne egy számomra világszép dal — a Lila orchideák. Tegnap délután, amikor ide indultam, egy virágüzlet kirakatában láttam orchideát. Persze rögtön a volt feleségem jutott eszembe. Bementem az üzletbe, vettem egy szál orchideát, és arra gondoltam, ha most itt sikerül valakit találnom magamnak, neki adom a virágot. Hát ismét nem sikerült. Az orchidea meg elhervadt... — teszi hozzá keserűen. — De azért novemberben eljön, ugye? — kérdezem félénken. — Hát persze — csillan fel a szeme. — A reményt sohasem adom fel. Csak orchideát nem hozok kabaláiként. Azok már nem nekem nyílnak... KAMONCZA MÁRTA A Tattootól a parlamentig Villáminterjú SZKUKÁLEK LAJOS "formamágussal" Szkuki a városközpontban megnyílt TATTOO Stúdióban tetovál! — csiripelték nyár végén a komáromi verebek. Uzsgyi, irány a sokat emlegetett pincehelyiség, hogy a saját szememmel győződjek meg a valóságról, mire "vetemedett" Szkukálek Lajos festőművész. A hír igaznak bizonyult, azonban arról egyikünk sem tehet, hogy két nappal a beszélgetésünk után a stúdió gazdát cserélt, a "formamágus" pedig azóta is ecsetjét bűvöli... Ennek ellenére (vagy éppen ezért) közlöm a vele készített beszélgetést, amely újabb eredményeiről is árulkodik: — Hohó, a tavaly májusban adott interjúd végén érzékeny búcsút vettél Szlovákiától, merthogy az Egyesült Államokba készültél. Ha nem örülnék e találkozásnak, azt is kérdezhetném, hogy mit keresel még mindig Komáromban — kezedben egy tetováló tűvel? — Hát, készülök azóta is — nem adtam fel az amerikai álmomat. Sőt, állítom, hogy a Távol-Keletre is el fogok jutni... már csak az általam gyakorolt tai chi, lélekre is ható kínai torna miatt is. Ezt komolyan mondom! De először kisebbet léptem, azaz Zürichben, Freiburgban, Münchenben jártam, és hamarosan Passauba készülök — ez már biztos. Több német városban festettem és kiállításaim is voltak. Eddig még mindig visszatértem... — Amikor értesültem e "íafíoo-s" pályafutásod kezdetéről, azt hittem, hogy csak a grafikáiddal szálltál be ebbe a tájainkon még szokatlan vállalkozásba... — Tévedtél, hiszen ón tetoválok. A tetoválásnak már régi hagyománya van, menő ábrákkal. Nos, én kitalálhatnék kissé másféléket, de nem akarok ezzel foglalkozni. Egyébként el tudod képzelni, hogy valaki feltetováltatja magára az én őrült figuráimat? E stúdió tulaja fél évig kitartóan főzött, hogy vállaljam el ezt a munkát. Félévi ellenállás után végül igent mondtam, mert szimpatikusak nekem a dilijük- -o höz keményen ragaszkodó emberkék. Külön- g: ben ez is egy új kihívás számomra, de még n rá kell jönnöm e technika titkaira... < — Friss áldozatod még mosolyog, hiszen a ^ "kínzás" csak ezután kezdődik. Összefér ez a — Most mondjam azt, hogy a szadizmusomnak még jót is tesz? A tetoválás kissé morbid dolog, amiről van egy külön véleményem. Azonban azt nem részletezem, nehogy szándékomon kívül megbántsak embereket. Például a szamurájoknál a tetovált test kötelező. Én még nem vagyok kitetoválva, de nem állítom, hogy sosem leszek... egyelőre igyekszem más módon kilógni a tömegből. Sokat festek, és intézem az egyéb teendőimet. Harminchét évesen tele vagyok életerővel, ötlettel, tenni akar ássál. — A pozsonyi Dielo-ban, a komáromi és a gútai könyvesboltban is találkoztam a reproplakátjaiddal. Kelendőek? — A legjobban sikerült képeimből ART-posztereket nyomattam. Örülnék, ha ezek elnyernék a vásárlók tetszését, hiszen olcsóbbak is, mint az eredeti festményeim. Andy Warhol óta a világon bármi felfogható művészi alkotásként, így ón is megtehetem, hogy az ofszetet grafikaként ismerem el. Aláírok minden egyes — számozott — példányt, és a reproplakát sokkal jobb minőségű papírra készül, mint az egyszerű plakát. Talán divattá válik a vásárlásuk. — A közelmúlt szakmai sikerei közül mi volt számodra a leglényegesebb? — Talán az a tény, hogy a képeim szerepelhettek a pozsonyi Parlamenti Kurírban, amely egy színvonalas lap. A lényeg, hogy eddig a lapban csak Bubák úr, a szlovák bankók tervezője és ón kaptam helyet, ami jelent valamit... Egy rövid, tömör cikk kíséretében tíz képemet reprodukálták nagyon jó minőségben. A továbbiakban még hat művésztársunkra vár ez a megtiszteltetés, és ami ennél is fontosabb: a nyolcunk képeiből összeállított válogatást először Szlovákia nagyvárosaiban, majd országunk összes külképviseletén bemutatják. így azokat világszerte megismerik... hát kell ettől nagyobb ingyenreklám egy művésznek? MISKÓ ILDIKÓ Szkulákel Lajos alkotásaiból kiállítást ren] deznek a Komáromi Jókai Színház mlnlga- Iáriájában. A megnyitó 1994. október 21-án ' lesz, a Hegedűs a háztetőn című darab tevékenység az érzékeny művészlelkeddel? Íl bemutatója előtt. 5
