A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-10-21 / 43. szám

MT OTT JÁRTUNK VÁSÁRFIA A legérdekesebb a reggel. Amikor a vásározók álmos szemmel megérkeznek a térre. Cölöpöt vernek, ponyvát feszítenek és a kocsikból — meg a rejtett zugokból is — áru kerül az asztalokra, polcokra. Ideiglenes helyére, ezt reméli minden árus. Persze, sok esetben az egész napot kibírja egy helyen a portéka. — Én ilyenkor reggel szeretek a sátrak között csetleni-botlani — mondja ismerősöm, aki szintén eladni jött a Csallóközi Vásárba. XXX Azt hiszik elegáns eladóhelyről, extra árut kínálva lehet jó vásárt csinálni. Hát tévednek! Az emberek leginkább a földről szeretnek vásárolni. Én "ponyváról" árulva bonyolítottam a legjobb üzleteimet. A vásárba jövő ember lélektanát ismerni kell. Meg a hagyományokat. A vásárban olcsóbban kell adni, mert ezt szokták meg. Nézze meg, az elegáns sátrak áruja többnyire érintetlen marad, illetve jóval kisebb a forgalmuk. Ide tömegárut kell hozni, az extrára vágyó, akinek az is számít, hogy hol veszi meg a cuccot, az meg is keresi a városban a neki megfelelőt. Nézze azt a cipőárust! Alig mozdul. A másik Aviáról szolgálja ki a vevőket. Sorban állnak a kocsi faránál. XXX Semmi extra Kolbász lesz a tervezett őzgulyásból. — Ilyenkor, szombat reggel, a zárónapon? Tegnap jöhetett volna, akkor igen! Mi az, hogy finom volt-e? Fogyott, mint az erős olvadáskor a tavaszi hó! A kolbász fogyasztása közben hallgatom az árusokat. Ilyenkor ők a vevők az "ínycsiklandozó" sátrak előtt. — Mind meg­eszed? — kérdi az egyik a másiktól, aki éppen dupla adag cigánypecsenyét tuszkol lefelé. Desszertnek pedig lépésnyi hosszúságú má­jashurka tekeredik a tányérján, türelemmel várja, hogy az emberi létfenntartásban a neki szánt vég bekövetkezzék rajta. — Megeszem hát, így a válasz. Üzletet egyelőre nem kötöttem ugyan, de éhen halni azért nem szeretnék. Hát Te, elégedett vagy? — Persze, megy a bolt. — Akkor érvényes a régi igazság: akinek nincs tehetsége meg tapasztalata, annak az Úr szerencséből többet juttat. xxx Olasz csodaedónyt árul a hölgy. Dupla fenék, tripla fenék (persze, a kuktáé). Mindent tud, zsír nélkül. Az asszonyság azonban gyorsan felméri a helyzetet, s értékeli is, mint a gyors Berkes néni Molnár Sándor, a ’rendező" Anda Nikol komputer. Rögtön kész az új szöveg: — Azért maguk magyarok, meg mi szlovákok, csak rakjunk bele zsírt is. Nem nekünk való ez az ízetlen vegetáriánus konyha. Fényképezésről szó sem lehet. Gondolkodhatok: engedély nélkül árul a hölgy, inkognitóban van itt — odahaza úgy tudják, hogy kávéházba ment —, vagy mégsem beszél, akarom mondani főz, száz nyelven a kukta? XXX Az első, akire a reggel felfigyeltem, egy nagykarimájú kalapot viselő úr volt. Itt is, ott is feltűnt. Sietett, mintha menekült volna állandóan. így utólag: lehet, hogy menekült. Nagyon fontos ember lehet, gondoltam. Mikor elkaptam, vagy négyen akarták "szétszedni". — Rendes helyet akarok! Oda, ahová beosztott épeszű ember nem üti fel a sátrát! Kétezer koronás haszonért nem jövök ide a világ végéről! Itt, ahol most állunk, tizet—tizen­ötöt is megkeresnék. De maga csak a vietnamiakat kedveli! Ki tudja miért?! XXX — Ne haragudjon, nekem mindenki egyforma, de értse meg, a sátrak között járatokat, réseket is kell hagynunk. Nem lehet minden talpalatnyi helyen asztal, sátor. Ez előírás. — Igen, a járatok, a rések! Tudja mit? Azon mászkálnak az emberek és viszik, ami nincs leszögezve. Lopnak, uram! Annyi itt a cigány, mint égen a 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom