A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-14 / 42. szám
mi é r Életrajz Ez volt a címe annak az MTV által sugárzott és a 60-as évek közepén készült amerikai dokumentumfilmnek, amely Fidel Castro kubai diktátort mutatta be, felvázolván egyúttal a XX. század Kubájának csaknem 50 évnyi történetét is. Történelme során az igazi szabadságért oly sokszor küzdő, azt azonban máig nem ismerő Kubát a XX. század első felében egy semmiből feltörekvő, mégis teljhatalma csúcsán az ellenállókkal szemben egyre könyörtelenebb zsarnok, Batista irányította, akinek végzetes bukását az azóta szintén diktátorrá vált Fidel Castro okozta. A jezsuita középiskolát végzett Fidel, aki mellesleg még kiváló sportoló is volt, 1945-ben kezdte meg jogi tanulmányait. Akik már akkor ismerték, úgy jellemezték, hogy amibe belefogott, abból biztosan győztesen került ki. Kitűnő szónoki és színészi képességeire sokan felfigyeltek, s amikor néhány éves visszavonultság után 1952-ben Batista ismét visszatért a politikába, a Batista megbuktatására felesküdött elszánt kubaiak Fidelt kérték fel vezérükül. A sikertelen lázadás eredményeképpen Castrót 15 éves börtönbüntetésre ítélték, de 22 hónapon belül az önjelölt messiások hatalomvágyával fűtött vezér kiszabadult. Először az Egyesült Államokban élő kubaiakhoz utazott támogatást remélve, majd azzal az elhatározással tért haza: vagy megdönti Batista hatalmát, vagy meghal. Batista lebecsülte a szociális és gazdasági reformokat, szabadságot ígérő riválisát, s miután a hatalom egyre fokozta brutalitását, szinte az egész nemzet egy emberként a szakállas forradalmár mögé sorakozott fel. Fidel úgy győzött 1959-ben, hogy a végső összecsapás elmaradt, Batista elmenekült. Kezdetét vehette hát Castro országjáró győzelmi körútja, amely során egy fehér galambbal a vállán szólt a tömegekhez. 20 000 ember meggyilkolásával vádolván elődjét, maga is 600 "felelős" kivégzéséről dönt. Azonnal kereskedelmi kapcsolatot létesített a szocialista országokkal, mindent államosított, népét saját maga feltétlen szereidére és az USA gyűlöletére tanította. Mint megannyi diktátortársa, kenyér helyett ő is elsősorban "cirkuszt" adott népének, miközben százezres hadseregd szervezett. 1961 áprilisában egy 1400 fős emigráns csoport a CIA támogatásával megpróbálja ugyan felszámolni alakulóban lévő zsarnoki rendszerét, de a tervről Fidel időben értesül, és a Disznó-öbölnél felszámolja a támadókat. Százezer "gyanús" embert rács mögé küld, ő pedig megerősíti hatalmát. Kubából szocialista köztársaságot csinál, magát marxistának kiáltja ki, országát pedig a hidegháború játékszerévé teszi. Miután a film a 60-as évek közepén készült, Castro uralkodásának utolsó 30 évét — egy stúdióbcszélgctés keretén belül — Nagy Attila újságiró vázolta fel. Elmondása szerint Castróról életrajzi adatokat az elmúlt évtizedekben nemigen lehetett megtudni, csak manapság derült ki pl. hogy nős volt, és házasságából fiúgyermek is született. Olyan típusú vezér ő, aki bár megszabja honfitársainak az utat, de hogy mindezt maga hogyan éli meg, az hétpecsétes titok. Azt mindenesetre tudjuk, hogy a 70-es években megszilárdította pozícióját, 1979—83 között például az el nem kötelezett országok vezetője lett. A kubaiakban a Fidel-kép torzulása a 80-as évek végén kezdődött csak el, amikor megsemmisült a szocialista tábor nyújtotta gazdasági háttér, összeomlott mindaz, amire egy életen át várakoztak. Nagy Attila szerint az USA azzal, hogy máig blokád alatt tartja Kubát, valójában alkalmat ad Castrónak a gazdasági öszszeomlás magyarázatára, tehetetlensége igazolására. Talán a nyitás politikájával lehetne leghamarabb Fidelt letaszítani trónjáról, alkalmat adva számára a "konkrét bizonyításra". Zscbik Ildikó Kortárs Curriculum vitae-blokkot találunk a Kortárs szeptemberi számában. A szerkesztőség felkérésére a Párizsba elszármazott Tóth Judit, az Ózdon született, de Budapesten élő Utassy József, valamint a tősgyökeres budapesti Mamo János önéletrajzi írásait olvashatjuk, s ezek az írások a tényközlésen túl esztétikai élményt is nyújtanak. A Kánya-haraszt balladája című elbeszélésről csak a legnagyobb elismeréssel írhatunk. Szerzője, a harmincéves Rótt János nemcsak a cselekményszövésnek, hanem a nyelvnek is mestere. Az elbeszélés valóban balladisztikus hangvételű, elejétől a végéig leköti az olvasó figyelmét, Ján Johanidcs írásait juttatja eszembe. Határ Győző 1982-ben írt elbeszélése, melynek címe: A Karkasszban, tele van bizarr és pikáns részletekkel. Az Angliában élő költő-író évei gyarapodásával verseiben, írásaiban egyre gyakrabban fordul a szexualitáshoz, mintha kedvét lelné a szexuális élvezetek aprólékos leírásában. Ebben az elbeszélésben azonban London egyik lerobbant és félelmetes negyedének az ábrázolása a legérdekesebb. A folyóiratban két fiatal szlovákiai magyar költő — Z. Németh István és Csehy Zoltán — nemrég megjelent verskötetéről is olvashatunk egy szép tanulmányt Tóth László tollából. "Költői alkatát, érzékenységét takintve Z. Németh István alapjában véve a romantikusok kései utóda, aki balszerencséjére egy minden romantikát leleplező, minden romantikából kiábránduló-kiábrándító világba született bele. Eredendően romantikus életérzése, szembesülve a maga eredendően romantikaellenes világával, amelyben élnie rendeltetett, éppen ezért ki is oltja önmagát, rögtön — vulgáris szóhasználattal — szembe is röhögi önmagát" — állapítja meg Z. Németh Istvánról. Az elsőkötetes Csehy Zoltán verseiről egyebek között a következőket írja: " ... van valami végtelenül rokonszenves tartózkodás ezekben a versekben, a költőnek valami lényegszerű távolságtartása önmagával és az őt körülvevő világgal szemben. Csehy érezhetően benne van, illetve személyesen érdekelt mindenben, miközben azonban mindent kívülről érzékel, mérlegel, értékel."-bet A felsőbbrendű Én Paul Brunton, az India titkai és az Egyiptom titkai című nagy sikerű könyvek szerzője, aki annak idején azzal lett szinte hírhedtté, hogy egy éjszakára bezáratta magát a Nagy Piramisba, a szegedi Szűkíts Könyvkiadó gondozásában most magyarul is megjelent A felsőbbrendű En című könyvéten nem távoli egzotikus vidékekre, hanem saját bensőjébe, tudatába, Énjébe próbálja elkalauzolni az olvasót: hogy felfedeztesse vele azt a "valamit", amit a fordító is csak megfelelőbb szó, kifejezés híján fordított "felsőbbrendű Én"-nek, másutt "isteni Én"-nek. Hamvas Béla ezt a valamit mondja személyíolölti "abszolút szellemnek": ami örök és tudás és bizonyosság. S amiből egy atomnyi, egy szikrányi mindannyiunkban megtalálható, csak tudnunk kell, hogyan keressük. Brunton ehhez a kereséshez igyekszik segítséget nyújtani embertársainak, szerinte ugyanis az "isteni" Ént mindenkinek módjában áll megtalálni saját magában. Mert egyáltalán nem lehet véletlen, hogy a legjelentősebb filozófusok, sőt a vallásalapítók is elsősorban önmaga megismerésére buzdították az embert. Szókratész "Ismerd meg önmagadat"-ja nem véletlenül cseng össze azzal, amit Mohamed a Koránban leír: "Az, aki önmagát megértette, megértette Istenét". Az a bibliai állítás, mondja Brunton, miszerint "az ember Isten képmására teremtődött, véletlenül igaz — ez a képmás azonban saját bensejében van... Isten mindig az emberben van, ugyanúgy, mint az ember mindig Istenben. (...) Ugyanannyi isteni tűz van bennünk, mint azokban a bölcsekben és szentekben, akik a történelemben fényeskedtek — ők azonban ennek tudatában voltak, míg mi szunnyadunk." A szerző végül is arra a következtetésre jut, illetve vezeti olvasóját, hogy ama bizonyos Én "elkülönített állapotban, vagyis a fizikai testtől, az érzelmektől, sőt még a gondolatoktól is elkülönítve is megvan". S megfelelő gyakorlatokkal, meditációkkal — melyeket Brunton közzé tesz könyvében — valamennyien eljuthatunk hozzá, felfedezhetjük, mert fizikai testünkben is megvan a maga székhelye: a jobb szívkamrában, a test középvonalától kb. egy hüvelyknyire jobbra...-er 18